fbpx
fairtrade kávé

Ez a cikk már legalább 1 éve készült. A benne lévő információk azóta lehet, hogy elavultak, nézd meg, hátha van frissebb cikkünk a témában.

Ha emberibb világot akarsz: fairtrade kávé

A Földön naponta megközelítőleg 1,6 milliárd elfogyasztott csésze kávét fogyasztunk, ami több mint 125 millió ember megélhetését biztosítja. A Fairtrade International etikus, fenntarthatósági törekvéseinek középpontjában az a 25 millió kistermelő áll, akik a kávé 70-80%-át állítják elő a világon. Hogy a gazdák még több fairtrade kávét tudjanak termeszteni és eladni, ahhoz ránk, felelős fogyasztókra is elengedhetetlen szükség van.

A kőolaj után a kávé a második legnagyobb mennyiségben forgalmazott kereskedelmi cikk a világon. A legtöbb kávét Brazília, a legtöbb fairtrade kávét pedig Kolumbia termeszti. A nem fairtrade kávéföldek többsége nagybirtokosok kezében van, akik embertelen körülmények között, napi 12-14 órában, fillérekért dolgoztatják a munkásokat.

A klímaváltozással a kávéfogyasztás is változhat

A klímaváltozás hatására a kakaóhoz hasonlóan a kávé az évszázad végére igazi luxuscikké válhat. A felmelegedés különösen nagy gondot jelent az arabica kávé szülőhazájában, a világ 5. legnagyobb kávétermesztő országában, Etiópiában.

A klímaváltozás egyszerre okoz szárazságot és magasabb átlaghőmérsékletet, ennek hatására drámai sebességben zsugorodik a kávétermesztésre alkalmas terület. Etiópiában a teljes exportbevétel negyedét az arabica kávé teszi ki, a lakosság 16%-a, 15 millió ember megélhetése függ a kávétermesztéstől.

A fenntartható fejlődés mellett minden téren elkötelezett Fairtrade védjegy a méltányos kereskedelemből származó termékeket minősítő, legszigorúbb emberjogi és környezeti követelményeknek megfelelő védjegy. Ha fairtrade kávét választunk, abban is támogatjuk a kávétermesztő gazdákat, hogy jobb minőségű babot termesszenek, amely sikeresen tud szembenézni a klímaváltozás negatív hatásaival.

A Fairtrade védjegy a világ legszélesebb körben ismert etikus minősítő védjegye. 2017-ben a Fairtrade felár, más néven Fairtrade prémium értéke összesen 178 millió euró volt. Világszerte jelenleg több, mint 1,6 millió termelő és munkás, 75 országban 1600 termelői szervezet része a Fairtrade hálózatának.

A méltányos kereskedelem lényege, hogy a kereskedő és a résztvevő az általános világpiaci áraktól függetlenül, egyedi árban állapodik meg, amely figyelembe veszi a mindenkori gazdasági, szociális és ökológiai körülményeket, és mindezek alapján fedezi a termelők anyagi és munkaráfordításait. Azokban az esetekben, amikor az áruk árát nemzetközi egyezmények határozzák meg (például kávé vagy kakaó), minimál árat alakítanak ki, mely a világpiaci árnál magasabb.

Mi a méltányos kereskedelem, a fairtrade?

Ha épp nem találunk fairtade terméket, már azzal is sokat tehetünk az ügyért, ha UTZ címkés kávét választunk, mely hasonló célkitűzéseket tartalmaz, de nem ír elő minimum árat a farmerek termékeiért.

A Fairtrade az arabica és a robusta kávébab-termésre, azok másodlagos termékeire és a származékok hitelesített kereskedelmére is vonatkozik. A tagoknak kistermelők lehetnek, akik családjaikkal együtt többnyire maguk, és csak ritkábban alkalmazottaikkal együtt művelik a saját földjüket. A Fairtrade biztosítja az egyesülési szabadsághoz és a kollektív tárgyaláshoz való jogokat, a prémiumból pedig olyan, a közvetlen termelés költségein kívüli fejlesztéseket finanszíroznak közös döntés alapján, amelyek közösségük javát szolgálják.

A Fair Trade 5 alapelve az egyenlőtlenségek csökkentéséért és a fenntartható fejlődésért

  1. Méltányos ár – a termelők méltányos árat kapnak, amely fedezi a termelés költségeit, biztosítja a tisztességes megélhetést és az ésszerű nyereséget.
  2. A gyerekmunka tilalma – a gyerekmunka minden formája tilos.
  3. Tisztességes munkakörülmények – az ültetvényeken, gazdaságokban, feldolgozó üzemekben és egyéb létesítményekben alkalmazott munkások biztonságos és jogszerű. Egészséges munkakörülmények között dolgoznak, maximum 48 órában egy héten, és olyan bért kapnak, amely fedezi megélhetésüket. Tilos a diszkrimináció, a kényszerítés és a zaklatás minden formája.
  4. A helyi közösségek fejlesztése – a fairtrade-felár jelentős részét (Fairtrade-prémium) a termelők közösségei olyan fejlesztésekre fordítják, mint az ivóvíz-ellátás és útépítés. De ebből finanszírozzák az oktatási és egészségügyi intézmények létesítését, a képzési költségeket, mikrohiteleket és az egészségbiztosítást is.
  5. Környezeti fenntarthatóság – a káros vegyszerek és a génmódosított növények használata kizárt a fairtrade rendszerben. A támogatott termelési technológiák megóvják az értékes ökoszisztémát, és védik mind a termelő, mind a fogyasztó egészségét.

(A Fairtrade alapelveit részletesebben kifejtve itt olvashatod, angolul.)

Köztes megoldások

A fogyasztói igényekre reagálva a nagy kávézóláncok is sorra vezették be kínálatukba a környezetet kevésbé terhelő, méltányos kereskedelemből származó termékeket.

Ezen a téren a cégek egyik gyakori megoldása, hogy kínálatukból egy-egy terméket fairtrade minőségben hoznak forgalomba. Így tett másfél évtizeddel ezelőtt a Starbucks vagy a Procter and Gamble az USA-ban, a Nestlé az Egyesült Királyságban. A kezdeti siker után hamar kiderült, hogy az együttműködés nem azonos mértékben előnyös a feleknek. 5 évvel a bevezetés után a világ legnagyobb kávézólánca, a Starbucks által értékesített kávénak mindössze 3%-a volt Fairtrade minősítésű. A kávézóóriás megítélésében mégis hatalmasat nyert etikus kínálatának minimális mértékével is.

Egy másik lehetséges stratégia a cégek részéről, hogy egy nagyobb civil, tanúsító szervezettel együttműködve hoznak létre saját minősítő védjegyet. Így jöttek létre a korábban már ismert címkék – Fairtrade, UTZ, Rainforest Alliance, stb. – mellett a „zöld”, „etikus”, „fenntartható”, „öko” feliratú logók a termékeken. Nehéz átlátni, hogy ezek a védjegyek pontosan mit takarnak, de az biztos, hogy a Fairtrade termékek komoly piaci konkurenciái. Ugyanakkor nem garantálják a termelők számára sem a minimál felvásárlási árat, sem a Fairtrade prémiumot, sem az egyéb szociális és környezeti biztosítékokat.

A TVE azért tartja nagyon fontosnak a harmadik fél általi minősítő rendszereket, mert stabilabb szabályrendszerük hosszabb távon átlátható, így az esetleges visszásságok is könnyebben kiderülnek. Nekünk, fogyasztóknak is könnyebb, ha csak néhány címkét kell észben tartanunk, mint az összes kávézólánc vagy kávégyártó saját minősítő rendszerét megérteni, és a változásokat követni.

Fairtrade kávé Magyarországon

A Tudatos Vásárlóknál 2017-ben kávézóláncokat és olyan gyorséttermeket teszteltünk, ahol kávét is vásárolhatunk. Azt vizsgáltuk, kaphatunk-e Fairtrade, UTZ vagy bio terméket, laktózmentes tejet, és hogy mennyire figyelnek a hulladékcsökkentésre. Öt kávézóláncba látogattunk el: Café Frei, California Coffee Company, Coffeeshop Company, Costa Coffee, Starbucks, és 4 gyorsétterem láncot is teszteltünk: Burger King, KFC, McDonald’s, ez utóbbin belül külön pontoztuk a McCafé-t is, mivel több szempontból eltérnek egymástól.

Akkor az derült ki, hogy se Fairtrade minősítésű kávét, se biotejet nem kaphatunk, UTZ minősítésű kávét pedig mindössze egy helyen. A legmagasabb értéket (31%) a Starbucks érte el, mivel árkedvezménnyel ösztönzi a vásárlókat, hogy saját pohárban vegyék az elviteles kávét.

Középmezőnyben végzett a Costa Coffee, a Café Frei, a California Coffee Company, a Coffeeshop Company és a McCafé, mivel ezekben a Starbucks-hoz hasonlóan lehet mosható pohárból fogyasztani helyben, van laktózmentes tej, valamint elvitelre lehet saját pohárba kérni. A lista végén 8%-kal a KFC, és 0 %-kal a Burger King és a McDonald’s áll. Az eredményekről részletesen itt olvashatsz.

Fairtrade is, meg nem is – a lelkiismeretes kereskedő: Frei kávé

A Frei kávék nagy része keverék: közel 300 alapanyagot használnak fel a több mint 70 féle kávéjukhoz, amelyek között van Fairtrade, Rainforest Alliance, UTZ és minősített organikus alkotórész is. Ugyanakkor a többi alkotórész miatt a végtermék gyakran nem lehet minősített.

A cég adatai szerint, ami minősített, az leginkább organikus összetevő. Arra, hogy csészénkben egy korty Fairtrade minősítésű kávé is legyen, viszonylag kevés az esélyünk. Arról, hogy mennyire fairek a kávézó óriások, részletesebben itt írtunk.

Kapszulás kávé – Fairtrade minősítés

Jó hír, hogy nálunk is kapható Fairtrade minősítéssel rendelkező kapszulás kávé, a Molinari Bio-Fairtrade Nespresso kapszula, de ezek csak kevés: a NESPRESSO cég U, PIXI, ESSENZA, LATISSIMA és CITIX típusú kávégépeivel kompatibilisek.

A kapszulás kávé nagy hátránya viszont a hatalmas mennyiségű csomagolási hulladék, és, ha megszűnik egy kapszula gyártása, nagy eséllyel rögtön új kávéfőzőt is vennünk kell.

A Nespresso cég honlapján részletes tájékoztatás található a kapszulák leadásának módjával és az újrahasznosítás menetével kapcsolatban. Az újrahasznosítás menetét ismertető videóból kiderül, hogy a kávézacc komposztként hasznosul, míg a kapszulákból alumínium termékek készülnek.

Élen az OMV benzinkutak

Az OMV 2014-ben kezdte meg a saját kávéblend (keverék), a VIVA fejlesztését, amit 2016 nyarán a vállalat összes piacán, 11 országban bevezettek. A kávé alapanyagát kizárólag az olasz Gimoka kávépörkölőtől szerzi be a cég, és a keveréket is együtt fejlesztette a két vállalat – tudta meg a TVE Elek Adrienntől, a cég Loyalty specialistájától.

A blend Magyarország összes, 183 OMV-töltőállomásán elérhető, ezek közül 122 töltőállomáson frissen főzött, fairtrade forrásból származó VIVA kávét ihatunk.

A cég adatai szerint a hazai OMV-kutakon 2016-ban már több mint 2,5 millió csészével értékesített a vállalat. Itt nézhetjük meg, mely töltőállomásain van kávéző, ahol fairtrade kávét ihatunk.


eu logo visegrad fund highofof, ökokörEzt a tartalmat az International Visegrad Fund támogatta, az Európai Unió #GoEAThical – OurFood.OurFuture projektje társafinanszírozta. ‘V4 Cooperation for moving forward fair trade as a socially innovative economic model’ (21810223).

Mi nem csak a „szuperzöldekhez” szólunk! Célunk, hogy az ökotudatos életmód és az ehhez vezető vásárlási szempontok bárki számára elérhetők legyenek, éljen bárhol, bármilyen végzettséggel, bármilyen szemlélettel is ebben az országban.

Tevékenységünk a gyártók támogatásától és reklámoktól mentes, nem fogadunk el termékmintákat tesztelésre, nincsenek céges támogatóink, sem reklámbevételeink. És ezt továbbra is fenn akarjuk tartani.

Ahhoz, hogy olyan ügyekkel foglalkozzunk, amikre nincsen hazai vagy más pályázati forrás nagy szükségünk van olyan magánemberek támogatására, mint amilyen Te is vagy! Lehetőségeidhez mérten emiatt kérünk, támogasd munkánkat rendszeres vagy egyszeri adományoddal.

Ne feledd, a pénzed szavazat!

Támogass minket!

Képezd magad a webináriumainkon!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Válassz hírleveleink közül:*

      Iratkozz fel híreinkre!

      Tippek, tesztek, programok

      Megszakítás