• Nyomtatóbarát változat
  • Oldal küldése ismerősnek

Körkép a hazai fair trade piacról

2009.05.08. /
A fair trade világnapja alkalmából megkérdeztük a méltányos kereskedelemmel foglalkozó szakembereket, hogyan látják a magyarországi helyzetet. Annak is utánajártunk, hol érdemes fair trade termékeket vásárolni.

Bár a magyarországi üzletek zömmel a hagyományos termékeket kínálják, a méltányos kereskedelemből származó kávét, teát és csokoládét már nemcsak a bioboltokban, hanem hipermarketek polcain is megtaláljuk. Ha nagyon keressük. Röviden talán így foglalható össze vizsgálódásunk eredménye.

„A forgalmunk 2007-hez képest megduplázódott, de természetesen figyelembe kell venni, hogy fiatal cég vagyunk" - mondta Lengyel Péter, a fair trade termékeket forgalmazó Fair Trade Center kereskedelmi vezetője. „A gazdasági helyzet miatt természetesen a fair trade termékek iránt is csökkent a kereslet, de talán kevésbé, mint például a közép árkategóriás élelmiszerek iránt, mivel a fair trade termékek inkább az elkötelezett vásárlók igényeihez igazodnak" - tette hozzá.

A nagykereskedésnek jelenleg 160 partnere van országszerte, ebbe boltok, árusítóhelyek, közületek és alapítványok is beletartoznak. A vállalat nettó értékesítése 2008-ban mintegy 10 millió forint volt, ennek 10%-a a webshopból származott.

Lengyel Péter elmondta, hogy a nagy hipermarketekkel nehéz és lassú az együttműködés. Ennek ellenére a Sparban hamarosan elméletileg háromféle fair trade csokoládé lesz kapható [Fair trade és bio banán már kapható az InterSpar áruházakban. Szerk] , és folyamatosan próbálkoznak más üzletekkel is. „A multiknak nem igazán érdekük a prémiumkategóriába tartozó fair trade termék árusítása, ennek ellenére kiteszik a polcra a kínálat szélesítése miatt és vevőcsalogatónak, de ez valójában másfajta szemléletet kívánna. Külföldön sok helyen külön polcon, megkülönböztetve kaphatók ezek a termékek." - tette hozzá. A bioboltokkal sem egyszerűbb a kapcsolat, mert „hektikusan rendelnek", a megrendelés mennyisége pedig összességében alacsony.

A Fair Trade Center ezért a saját „világbolt" újranyitásában és más értékesítési csatornákban gondolkodik. Ilyen lehet például karácsonyi ajándékcsomagok készítése a CSR jelentőségét felismerő multicégek megrendelésére.

A Fair Trade Center kizárólag méltányos kereskedelemből származó termékeket értékesítő Világboltja 2007 novemberében nyílt meg a Deák Ferenc utcában. Közel egy év működés után jelenleg is szüneteltetik a kiskereskedelmi tevékenységet.

A fair trade ismertségével kapcsolatban utoljára 2005-ben készült felmérés. Lengyel Péter szerint Magyarországon még mindig nagyon alacsony a méltányos kereskedelem társadalmi ismertsége, amit részben az állami támogatás hiánya is okoz.

Vannak viszont pozitív fejlemények is. Ilyen például az egyik evangélikus szervezettel való együttműködés, akivel az ELTE lágymányosi kampusza mellett nyitnak közös kávézót és kerthelyiséget.

 

A „hagyományos" fair trade termékek dominálnak

Ahogyan Újszászi Györgyi, a Fair Világ Méltányos Kereskedelem Szövetség elnöke is elmondta, ma már egyre több helyen kaphatóak a méltányos kereskedelemből származó termékek.

Felkerestünk néhány bioüzletet és hipermarketet, hogy utánajárjunk, milyen termékek közül és mennyiért választhat az, aki a méltányos kereskedelmet kívánja támogatni.

Ha bioüzletben szeretnénk vásárolni, érdemes több boltba is ellátogatni, ugyanis az egyes üzletek által kínált termékek között mind választékban, mind árban nagy a különbség. Három ismert budapesti biobolt (Múzeum körúti és József körúti biobolt, Mammut Bio Center) továbbá a Tesco, az Auchan, a Cora, a CBA, a Kaiser's és a Culinaris tesztelése után megállapíthatjuk, hogy legkönnyebben a „hagyományos" fair trade termékekhez (kávé, tea, csokoládé, nádcukor) juthatunk hozzá.

Fair trade kakaót csak a bioboltokban, instant kávét viszont ezen kívül még a Tescóban találtunk. Érdemes megemlíteni, hogy az élelmiszerláncok esetében a kínálat üzletenként is változik. Aszalt gyümölcs viszont a fent említett boltok egyikében sem kapható, fair trade banánt pedig csak a Balassi Bálint utcai Culinaris üzletben leltünk.

 

Nagy a különbség a bioboltok között

A Múzeum körúti biobolt eladója kérdésünkre válaszolva elmondta, a vásárlók nem keresik célzottan a méltányos kereskedelemből származó termékeket. „Sokan szkeptikusak, és nem hiszik el, hogy a fair trade logó tényleg minősített terméket jelöl" - tette hozzá. Kérdés esetén viszont az eladók tájékoztatást is adnak a termékkel és a méltányos kereskedelemmel kapcsolatban.

A Múzeum körúton főként EZA kávékból (1150 Ft körüli áron) és Clipper teákból (800-1000 Ft körüli áron) nagy a választék. Ezek átlagosan száz-kétszáz forinttal drágábbak a boltban kapható „csak" biotermék társaiknál.

Mi hol olcsóbb?

Tea: Cora, Auchan, Culinaris, József körúti biobolt
Kávé: Fair Trade Center webshopja, Múzeum körúti biobolt, Mammut Bio Center
Instant kávé: Fair Trade Center webshopja Csokoládé: Culinaris, József körúti biobolt
Kakaó: Múzeum körúti biobolt, webshop
Nádcukor: Auchan, Cora
Banán: Culinaris

A Mammut Bio Centerben az eladón keresztül az üzletvezető annyit válaszolt kérdésünkre, hogy nem tervezik újabb fair trade termékek beszerzését, a jelenleg a meglévő termékeket futtatják ki. Az eladó szerint valószínűleg azért, mert nem fogytak eléggé. Ennek ellenére még mindig találunk fair trade kávét, teát és nádcukrot is, ám, mint az eladótól megtudtuk, régebben lekvár és aszalt gyümölcs is kapható volt.

Újszászi Györgyi szerint a boltok gyakran olyan drágán adják a fair trade termékeket, hogy a vásárlók nem tudják megfizetni. „Az a tapasztalatom, hogy a bioboltok sokszor nagyon nagy árréssel dolgoznak. Mivel sok múlik a tulajdonoson, ezért különböznek jelentősen a boltok árai. Egyébként a gazdasági válság miatt nem csak a fair trade hanem a biotermékek iránti kereslet is valószínűleg csökkent" - tette hozzá.

A József körúti üzletben az eladótól megtudtuk, hogy a vásárlók itt se nagyon keresik a fair trade árut. Az üzletben főként német GEPA termékeit találjuk igen kedvező áron, narancsos étcsokit 610 Ft-ért, teákat 680-820 Ft-ért.

Mivel a fair trade és a kettős minősítésű (bio és fair trade) termékek minősége kiemelkedő, nem csoda, hogy a prémium és ínyenc termékeket árusító Culinaris boltjaiban is megtalálhatóak, bár az eladó véleménye szerint az üzleteikbe betérő vásárlóknak nem ez az elsőszámú szempont. Ennek ellenére a polcokon a szokásos fair trade kávé, tea, csokoládé sorakozik igen nagy választékban. Fair trade fekete teákból például (Jackson's termékek) a Balassi Bálint utcai üzletben kifejezetten sokfélét találunk, de van fair trade banán és kedvező árú csoki is (Divine étcsokoládé: 690 Ft).

 

Legyünk figyelmesek a hipermarketekben!

Akkor is találkozhatunk a fair trade termékekkel, ha a nagybevásárlást valamelyik hipermarketben intézzük el. A fair trade termékek ugyanis a Tesco, az Auchan és a Cora üzleteiben (illetve hamarosan elméletileg a Spar boltokban is) megtalálhatóak. A hipermarketek a biotermékek polcain kínálják a méltányos kereskedelemből származó kávét, csokit, teát és cukrot. Így azok valóban elvesznek a biotermékek között, egyedül a fair trade logó és a termékek címkéinek figyelmes bogarászása jelenthet segítséget.

A termékek árai átlagosan nem kedvezőbbek a bioboltok által kínáltaknál, bár egyes termékek olcsóbbak lehetnek. A Tesco saját márkás Organic termékcsaládjában fair trade termékek is vannak. Az itt kapható instant forró csoki (999 Ft/400 g) a legolcsóbb az általunk felkeresett üzletek között, de fair trade málna illetve szamóca dzsemet (649 Ft/100g) is találunk itt.

Az Auchan és a Cora üzleteiben sokkal nagyobb a választék, itt találunk kedvező árú nádcukrot (849-948 FT/1 kg) és kávét (1299-1699 Ft/250g között). A Corában különösen sokféle tea is kapható a mentától a karamellás fekete teáig (Alce Nero termékek), de 900 és 1000 Ft közötti áron csokoládét is vehetünk.

Összességében elmondható, hogy (mint az alábbi táblázatból is kitűnik) a fair trade és a bio termékek ára a prémium termékek árkategóriájában van.

Azok, akik kényelmesen szeretnék elintézni a vásárlást, a Fair Trade Center webshopjából rendelhetnek, nemcsak élelmiszert, hanem kézműves termékeket, tisztítószereket és ruhaneműt is. Az ár gyakran kedvezőbb, mintha bioboltban vagy hipermarketben vásárolnánk.

 

Fair Trade

Bio

Prémium

Normál

(legkisebb ár)

Csokoládék (100g)

 

 

 

 

Narancsos étcsokoládé

610-795 Ft

510-725 Ft

399-849 Ft

249 Ft

Étcsokoládé

910 Ft (80%)

499 Ft (70%)

424-849 Ft

249 Ft

Tejcsokoládé

690-750 Ft

419-550 Ft

849 Ft

199 Ft

Kávé (250 g)

990-1999 Ft

969-1150 Ft

1 939 Ft

499

Instant kávé (100 g)

1550-2050 Ft

1 290 Ft

1 899 Ft

749 Ft

Forró csokoládé (400 g)

999-1995 Ft

3420 Ft

700 Ft

389 Ft

Kakaó (250 g)

1050-1095 Ft

695 Ft

898 Ft

673 Ft

Teák

 

 

 

 

Fekete tea (50 g)

680-1050 Ft

1208 Ft

689 Ft

399 Ft

Zöld tea (40 ill. 50 g)

610-825 Ft

370-462 Ft

859 Ft

365 Ft

Nádcukor (500 g)

849-1090 Ft

440 Ft

 

419 Ft

Banán (1 kg)

750 Ft

650 Ft

499 Ft

399 Ft

  Az összeállítás 3 bioüzlet (Múzeum körút, József körút, Mamut Bio Center) és 3 hipermarket (Tesco, Auchan, Cora), valamint a CBA és a Kaiser's kínálata alapján készült.

 

Titkos fair trade tea és 100% fair trade kávézók

Már egyre több kávézóban ihatunk fair trade teát vagy kávét, de a kávézók „meghódítása" is komoly nehézségekbe ütközik. „A kávézók a jó minőségű, igen értékes kávégépeket sokszor a kávécégektől kapják, kizárólagosságért cserébe. Így a tulajdonos anyagi lehetőségein is múlik, hogy megengedheti-e magának a fair trade-et" - magyarázza a részleteket Újszászi Györgyi.

Budapesten a Dohány utca és a Síp utca sarkán található Café Mood kávézóban csakis méltányos kereskedelemből származó kávét kortyolgathatunk, és közben akár információt is kaphatunk a fair trade-ről. A kávézó munkatársa elmondta, hogy a külföldiek mellett hetente körülbelül egy magyar vendég is érdeklődik a fair trade iránt. A kávé itt semmivel sem drágább, mint ha egy „normál" kávézóba ülnénk be: az eszpresszó 280 Ft, a kapucsínó 380 Ft.

Szintén kizárólag fair trade kávét és teát kínál a Treehugger Dan's antikvárium és kávézó. A Daniel Swartz által működtetett bolt ma több helyre, például a köztársasági elnöki hivatalba is szállít fair trade kávét. Az üzleteiben (kettő van) vehetünk szemes vagy őrölt kávét kilós és félkilós kiszerelésben, de helyben is ihatunk egy eszpresszót 250 Ft-ért vagy egy amerikai hosszú kávét 300 Ft-ért.

A Madách téri Castro Bistróban azok is fair trade teát isznak, akik esetleg nem is hallottak a méltányos kereskedelemről. Ha pedig fekete vagy zöld teát kérünk, Clipper filteres fair trade teát kapunk, az itallapon azonban mindez nincs feltüntetve. A Toldi mozi kávézójában hasonló a helyzet.

A Dohány utcai zsinagógával szemben lévő Zenit kávézó itallapján fellelhető a 100% arabica bio és fair trade kávé, amelyből bármelyik kávét elkészítik nekünk 100 Ft felárért. (Az itallapon még tájékoztatást is olvashatunk a fair trade-ről.) A pincérnő szerint a vendégek ritkán választják ezt a lehetőséget.

Újszászi Györgyivel, a Fair Világ Méltányos Kereskedelem Szövetség elnökével beszélgettünk.

TVE: Egy 2005-ös felmérés szerint a magyar fogyasztók 13%-a nyitott a fair trade-re. Az elmúlt években ez mennyiben változott?

Ú.GY. A fogyasztói igény nő, amit az is jelez, hogy a bioboltokon kívül egyre több szupermarketben jelennek meg a fair trade termékek. A fogyasztói szokások azonban lassan változnak, átütő eredményt nem lehet várni. Ennek egyik oka többek között, hogy mivel nem voltunk gyarmattartó ország, hiányzik belőlünk a „gyarmattartói" felelősségtudat. Bár az uniós tagság óta már nem segélyfogadó, hanem adományozó ország vagyunk, ez még nem épült be a köztudatba.

TVE: Ismertebbé teszi a méltányos kereskedelmet, hogy nagyobb üzletekben is elérhetővé válnak a fair trade termékek?

Ú.GY: Ez egyrészt fontos, mert a méltányos kereskedelemből származó termékek több fogyasztóhoz jutnak el, ám fennáll annak a veszélye, hogy a megfelelő tájékoztatás hiánya miatt a vásárlók csak azt fogják megjegyezni, hogy jóval drágább a fair trade termék. Amíg nem eléggé ismert ez a termékcsoport, nem javít a helyzeten, ha bekerül egy „hagyományos" áruházláncba, mert ott elvész az információ.

Éppen ezért megpróbáljuk megkeresni a nagy áruházláncokat, hogy a fair trade termékek mellé tájékoztató táblákat tehessünk ki. Másrészt a beszállítókat arra próbáljuk rávenni, hogy nagyobb vevőtájékoztatót tegyenek a termékekre, amelyek néhány mondatot közölnek magáról a fair trade-ről is. A jövőben a boltokban a fair trade hazai tiszteletbeli nagykövete, Kucsera Gábor kajakozó fényképével szeretnénk felhívni a figyelmet a méltányos kereskedelemre.

TVE: Számos fesztiválon megjelennek. Milyenek a tapasztalatok?

Ú.GY: A nyári fesztiválok civil rendezvényeinek állandó szereplői vagyunk. A Hegyalja Fesztivál szervezői azt szeretnék, hogy idén a fesztivál területén lévő összes vendéglátóegységben fair trade kávé legyen, és a Szegedi Ifjúsági Napokon is hasonlóan fontosnak tartják a környezettudatosságot.

Nagyon fontosnak tartjuk a középiskolások, egyetemisták, frissen végzettek megszólítását, hogy ők olyan fogyasztóként kerüljenek ki az életbe, akiknek stabil értékrendjük van. Ezzel a céllal készítettünk az Anthropolis Egyesülettel egy középiskolásoknak szóló globalizációs túlélőkönyvet is.

TVE: Mi a helyzet a magyar termékekkel?

Ú.GY: Ha kizárjuk a felesleges láncszemeket, és közvetlenül a termelőtől vásárolunk, azon az áron, amelyet ő határoz meg, a hazai termék esetében is érvényesülnek a fair trade egyes irányelvei. Egy magyar termelő messze nincs olyan kiszolgáltatott helyzetben, mint egy harmadik világbeli, hiszen tud írni-olvasni, így talán kevésbé becsapható. De a magyar termelőkkel kapcsolatban is sok probléma van, ami a globalizáció hatásai közé sorolható.

A Tescóban kapható [fair trade] málnadzsem éppen ezért dühítő, hiszen azt itthon is elő lehet állítani. Ezért nem látom szívesen, akkor sem, ha fair trade, mert inkább a magyar termelő málnadzsemét vegyük meg tisztességes áron. A fair trade nem rögzített elvei szerint ami helyben is megtalálható, annak a konkurenciáját nem szabad importálni.

TVE: Gyakori ellenvélemény, hogy a fair trade termékek nagyon drágák...

Ú.GY: Az emberek nagy része, miután megtudja, hogy mennyi plusz van a fair trade-ben, és felfogja, hogy a termelő megkapja a tényleges árat, megérti az árkülönbséget. Sokan általában azt sem tudják, hogy a nem fair kereskedelemnél milyen kizsákmányolás folyik. De nem kell, hogy napi szinten vásároljunk fair trade termékeket. Ha évente egyszer, például ajándékozáskor fair terméket veszünk, már az is sokat számít. Nem a kifogásokat kell keresni, hanem a megoldást.

Kép [cc] endangered









  • Nemzeti Fejlesztési Minisztérium,
    a fogyasztók érdekében