A Textil-és ruhaipari dolgozók munkahelyi egészségét és biztonságát védő nemzetközi egyezmény (International Accord for Health and Safety in the Garment and Textile Industry, a továbbiakban: az Egyezmény) 2021. szeptember 1-én lépett életbe, amelyhez azért csatlakoznak a ruhaóriások, hogy a beszállítói láncaik ruhagyárai valóban biztonságosak legyenek a dolgozók számára. Ezt az egyezményt eddig 171 óriás divatcég írta alá, és több tekintetben kiemelkedik a többi közül – írja a Clean Clothes Campaign (CCC) érdekvédő szervezet.

Mit tud a hasonló programokhoz képest?

Léteznek hasonló céllal létrejött programok. Van üzleti audit a szociális védelem területén, vannak a márkák által létrehozott és vezetett programok, és több érdekeltet átfogó (de nem számon kérhető) kezdeményezés is.

Más vállalásokkal ellentétben az Egyezmény egyedi, mert sikeresnek bizonyult a ruhaiparban bekövetkező tömegbalesetek megelőzésében, a következők miatt:

• az Egyezmény jogilag kötelező érvényű;
• a vezetésben (az irányítóbizottságban) a ruházati cégek és a szakszervezetek is részt vesznek;
• a divatmárkák kollektív befolyása érvényesül;
• magas szintű az átláthatóság és a nyilvánosság;
• a divatmárkákat kötelezi, hogy pénzügyileg támogassák a felújítási munkálatokat;
• van független panasztételi mechanizmus.

Fontos, hogy a nemzetközi egyezmény – a hasonló programokkal ellentétben – jogilag kötelező érvényű. Ez azt jelenti, hogy az Egyezményt aláíró ruhacégek meg kell, hogy feleljenek az Egyezmény rendelkezéseinek, az aláíró szakszervezetek pedig perbe foghatják a rendelkezéseket megszegő cégeket.

Az Egyezmény az egyetlen olyan nagyszabású kezdeményezés a ruhaiparban, amelyen keresztül a ruhaóriások és a munkavállalók képviselői egyenlő feltételek mellett tudnak együtt dolgozni, hogy kézzelfogható, valódi lépéseket tegyenek a biztonságosabb ruhaipar irányába.

171 óriáscég írta alá, mit biztosít a ruhagyárakban dolgozók munkahelyi biztonságát védő egyezmény?

Az Egyezmény értelmében az aláíró világmárkáknak kötelessége biztosítani azt, hogy a gyáraknak legyen fedezete a dolgozók biztonságát fenyegető elavult vagy korszerűtlen gyárépületrészek felújítására. Ebben a rendszerben a biztonságos munkahely fenntartásának költsége a ruhaipari óriáscégek és a gyárak közötti üzleti kapcsolat részét képezi.

Ezen túlmenően pedig, az Egyezmény panasztételi mechanizmusa – sok cég önként létrehozott panasztételi mechanizmusával ellentétben – a dolgozók széles körű bizalmát élvezi, és bizonyítható módon, valóban baleseteket előz meg. Ez az elem lehetővé tette azt is, hogy visszatérjenek a gyárba azok a dolgozók, akiket korábban azért rúgtak ki, mert szóvá merték tenni azt, hogy munkahelyük nem elég biztonságos.

2013 április 24-én történt a ruhaipar eddigi legnagyobb katasztrófája, amikor a bangladesi Rana Plaza épülete összeomlott. A katasztrófa 1134 életet követelt, a becslések szerint a baleset idején 3890 ember tartózkodott az épületben.

Mi a gond a cégek saját kezdeményezéseivel és a szociális védelemre irányuló üzleti auditokkal?

Az egyezménnyel ellentétben az önkéntes kezdeményezések sosem voltak képesek a tömegbaleseteket megakadályozni, ezért felelőtlenség lenne az efféle, nem kötelező erejű kezdeményezésekre hagyatkozni, és abban bízni, hogy majd ezek megakadályoznak egy újabb Tazreen tűzesetet, vagy Rana Plaza összeomlást.

A cégek kezdeményezéseivel, illetve az üzleti auditokkal általában az a probléma, hogy nincs független megfigyelő, és így nincs semmilyen, arra irányuló törekvés sem, amely az átláthatóság vagy a valódi változás irányába hatna. Ezekben az esetekben a cég alapvetően a saját viselkedését, eljárását ellenőrzi, vagy fizet valakinek, aki pedig az ügyfél kedvére igyekszik tenni az ellenőrzés során. Mivel nem átláthatóak, nem nyilvánosak ezek a fajta ellenőrzések, a cégek könnyen megtehetik azt, hogy egyszerűen ignorálják az ellenőrzések esetleges nem kívánatos eredményeit, vagy akár megszakítják a kapcsolatot azzal a gyárral, amelyikről kiderül, hogy nem elég biztonságos, és felújításra szorulna. Sem az ellenőrök, sem a gyárból beszállító ruhacégek nem fogják értesíteni a munkásokat arról, hogy a gyárépület veszélyes. És ez csak néhány az üzleti audit sok-sok problémája közül – írja a Tiszta Ruha Kampány (CCC).

Az Egyezményt 2022. március 21-éig 171 ruhaipari és ruhákat értékesítő cég írta alá, a teljes lista itt olvasható.

Mi az a Nirapon és miért nem elég jó?

2013-ban, a Rana Plaza katasztrófa után nyilvánvalóvá vált minden, Bangladesből beszállító ruházati cég számára, hogy valamit tenni kell a bangladesi gyárak biztonságáért. Sok ruhacég nem vállalta a jogilag kötelező érvényű egyezmény aláírását: a szakszervezetek jelenlétét kifogásolták és a magas fokú átláthatóság megkövetelését. Ezért (eredetileg amerikai központú) cégek egy csoportja létrehozott egy olyan programot, amiben az előbb említett, általuk kifogásolt elemek nem szerepelnek. Ez volt a Szövetség a Bangladesi Munkások Biztonságáért. De éppen az említett elemek hiányából fakad az, hogy a gyárak felújítási munkálata a Szövetség esetében nem érte el azt a szintet, amit az Egyezmény viszont azóta el tudott érni. Ezt kutatás bizonyítja.

Az egyezménnyel ellentétben, mely az első öt év után észlelte és beismerte, hogy a kitűzött célokat nem sikerült elérni, a Szövetség 2018-ban befejezte tevékenységét, és az eredeti program helyett egy lecsupaszított programot léptetett életbe, ez volt a Nirapon. A Nirapon saját állítása szerint monitorozza a gyárakat, segélyvonalat működtet (amader kotha) és több mint 600 gyárban tart képzéseket.

Kelet-Európában is kizsákmányolják a ruhaiparban dolgozókat

Mind a Szövetség mind a Nirapon működtetéséért egy ismert audit cég, az Elevate felel. Az egyezménnyel ellentétben a Niraponban a divatmárkáknak nincs szerepük abban, hogy gyártulajdonosokon keresztül biztosítsák a veszélyesnek ítélt gyárépületek felújítását. Az Elevate honlapján ez áll: „A kockázat tulajdonjoga a munkáltatót terheli, és kizárólag a kockázat tulajdonosa tudja hatékonyan kontrollálni ezt a kockázatot – a vásárló nem. Ez azt jelenti, hogy amennyiben egy adott gyár nem elég biztonságos a munkások számára, mi csupán tájékoztatást és útmutatást tudunk nyújtani a tulajdonosnak és a vezetőségnek a biztonságos munkahely kialakítását illetően, mi nem tudjuk az ő kockázataikat kézben tartani.”

Ezen kívül, a Nirapon nem teszi átláthatóvá (nyilvánossá) a működését. Egy bangladesi kutatóintézet által nemrégiben közzétett kutatás  szerint lényegében semmilyen információ nem elérhető arról, hogy mit ért el mostanáig a Nirapon.

2019 októberében, amikor az Egyezmény bangladesi irodáját elkezdték peres úton támadni, egy bangladesi bíróság 6 hónapra betiltotta a Nirapon működését az országban, miután a gyártulajdonosok meggyőződése az volt, már nincs szükség a Nirapon-féle biztonsági mechanizmusokra a gyárakban, azok csak extra költséget jelentenek a gyárak számára. 2020. május 31-én, az Egyezményt biztosító Fenntarthatósági Tanács (RMG Sustainability Council, RSC)  megalakulása előtt egy nappal a Nirapon bejelentette, hogy tevékenységét áthelyezi Észak-Amerikába. Nem világos a mai napig, hogy a kitiltást azóta feloldották-e, illetve, hogy az Egyesült Államokba való átköltözés összefügg-e ezzel, és az sem, hogy ezután mit kellene tenniük a helyszínen maradt gyárvezetőknek – lehet, hogy a munkáltatók megítélésére bízták mindezt…

A Nirapon közel ötven tagja közül néhány: Gap, VF Corporation (The North Face, Timberland), Walmart, Asda, Canadian Tire, Disney, Abercrombie & Fitch.

Készült a Clean Clothes Campaign kampány keretében; a projekt az Európai Unió finanszírozásában valósul meg. “Filling the Gap: Achieving Living Wages through improved transparency” “FILLING THE GAP” HUM/2018//404-124