Google
Állítsd be a Tudatos Vásárlót megbízható forrásnak
 

| Tudatos Vásárló

Visszavetheti a falusi turizmust az új törvény

Több tucat szervezet tiltakozik az agroturizmus, az őstermelők és kistermelők SZJA-kedvezményének eltörlése ellen. A minimális adóbevétel nem kompenzálja az intézkedés révén várható falusi turizmus visszaesését, a munkanélküliség növekedését.

A Magyar LEADER Szövetség valamint a Falusi- és Agroturizmus
Országos Szövetsége által kiadott tiltakozással egyetértve, 45 civil szervezet a
leghatározottabban ellenzi a Kormány által benyújtott,  az Országgyűlés által 2009. június 29-én
elfogadott 2009. évi LXXVI. Törvényt, „a közteherviselés rendszerének
átalakítását célzó törvénymódosításokról”. Ebben ugyanis eltörlésre került a falusi és
agroturizmus, az őstermelők, kistermelők személyi jövedelemadó kedvezménye is.

A csatlakozó szervezetek – köztük a Tudatos Vásárlók
Egyesülete is – kérik a döntéshozókat, elsősorban a miniszterelnököt, a
pénzügyekért és a vidékfejlesztésért felelős minisztereket, hogy még egyszer
tekintsék át, és alaposan fontolják meg, hogy mit veszthet az ország ezzel a
lépéssel. Egyáltalán lesz-e valami nyereség-, illetve minimális adóbevétel belőle.

Néhány indok a törvény ellen:

  • A falusi vendéglátásban az elmúlt év során 17%-os növekedés
    volt tapasztalható, amely köszönhető a helyi termelők, termékek vonzerejének
    is.
  • Nehéz lenne megmagyarázni az UMVP III. és IV. tengelyében,
    falusi turizmusra és ehhez kapcsolódó szolgáltatásokra pályázóknak, – márpedig
    számuk jelentős -, hogy amire méltán számítottak az induláshoz pályázatuk
    megírásakor, azt közben visszavonják. A feltételek kiszámíthatatlan változása
    folytán a támogatási rendszerek szavahihetősége komoly csorbát szenved.
  • Meggyőződésünk szerint alig lesz észrevehető az adóbevétel
    növekedése, míg a szürkegazdaság erősödése, családok folyamatos lecsúszása,
    munkanélküliség fokozódása, valamint a falusi- és agroturizmus lendületének
    jelentős megtorpanása várható, ami jelentős mértékben kihat a vidék fejlődésére.
  • A civil szervezetek által benyújtott kistermelői rendelet
    módosító javaslatok életbelépése, valamint a meghagyott adómentesség, esetleg a
    termelőket a feldolgozásra ösztönző további adómentesség (komplex gazdaság)
    kovásza lehetne az önfenntartó vidéki létformának, hagyományaink őrzésének.
  • A falusi és agroturizmus kívánatos fejlődése, a vidéki
    termelés és helyi feldolgozás jelentősen segítheti az ígéretes TDM rendszer
    kialakulását, s ezen keresztül a magyar vidék fejlődését is, ami az Európai
    Uniós törekvésekkel is összhangban van. 

 

Kép [cc] FATOSZ

 

A Földet csak úgy menthetjük meg, ha változatunk a fogyasztási szokásainkon. A Tudatos Vásárlók Egyesülete a fenntartható fogyasztásért küzdő hazai közhasznú civil szervezet. Működésünket magánszemélyek támogatásai, pályázati források és fizetős tesztjeink biztosítják.

Szakmai függetlenségünket csak úgy tudjuk megőrizni, hogy

✅ nem publikálunk szponzorált tartalmakat
✅ nem fogadunk el vállalati adományokat, ajándékokat
✅ nem kérünk a potenciális hirdetőktől befolyó reklámbevételekből..

Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy

❌Cikkeinkben nem zavarnak reklámok, ilyet egyetlen oldalunkon, médiafelületünkön sem látsz.
❌Amikor egy gyártó/márka/termék értékelését olvasod, biztos lehetsz benne, hogy véleményünket nem befolyásolta reklámbevétel, adomány, ajándék vagy más együttműködés.
❌ Honlapunk tulajdonosa maga az egyesület, ezért nem veszélyeztet minket a tulajdonosi befolyásolás vagy a médiafogyasztási szokások hirtelen megváltozása.

A Tudatos Vásárlóknál úgy lehet termékekről olvasni, hogy azért sem közvetve, sem közvetlenül nem fizetett semmilyen cég. Hol van még ilyen tartalom?

Ha szeretnél még hasonló tartalmakat látni, akkor támogasd a munkánkat rendszeres adományoddal!

Adományozok

Képezd magad a webináriumainkon!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Válassz hírleveleink közül:*

    Egyesületünk nem fogad el pénzt cégektől, ezért cikkeinket hirdetések nélkül olvashatod. Működésünk fenntartásához viszont magánadományokat gyűjtünk. Támogasd a munkánkat, hogy tartalmaink ingyenesek maradhassanak azoknak is, akik nem tudnak adományozni!

    Megszakítás