Nagy-Britanniában – egy 2008 júliusában több minisztérium közös munkájával elkészült átfogó felmérés szerint – évente mintegy 6,7 millió tonna fogyasztható élelmiszer kerül szemétbe, azaz a megvásárolt mennyiség harmada. Nem kevésbé pazarló Franciaország vagy Olaszország sem – nem beszélve az Egyesült Államokról -, ahol olyan mennyiségű élelmiszer kerül a kukákba, amennyivel egyes afrikai országok éhezőinek teljes ellátása megoldható lenne.

A megdöbbentő adatok közzétételével egy időben az angol hatóságok nagyszabású akcióba kezdtek Love food, hate waste (kb. Szeresd az ételt, utáld a pazarlást) elnevezéssel. Ehhez indulása óta mintegy 1,8 millió fogyasztó csatlakozott, akik vállalták, hogy jobban ügyelnek a helyes mennyiségű és minőségű élelmiszer vásárlására, otthoni tárolására és ésszerű felhasználásra.

A felmérések szerint azokban a fejlett országokban, ahol könnyebben hozzájutunk az élelmiszerekhez (Nagy-Britanniában a jövedelmek alig 10%-át költik élelmiszerre, míg 25 éve ez az adat 16% volt), ott könnyebben leszünk meggondolatlanok és pazarlók. Ezt a folyamatot tovább erősítik a nagy diszkontáruházak, ahol hatalmas bevásárlókocsinkat pillanatok alatt telepakoljuk fölösleges termékekkel.

Jellemző, hogy a fejlett országokban a pazarlás elsősorban az élelmiszerlánc végén, vagyis a boltokban és a végső fogyasztónál jelentkezik. Ezzel szemben a szegényebb országokban elsősorban a termelés, előállítás helyszínén szükséges a nagyobb odafigyelés.

A hazai háztartások pénztárcáját ugyan érzékenyebben érinti ez a kérdés (hiszen a bevételeink jóval nagyobb hányadát, akár 50%-át is élelmiszervásárlásra fordítjuk), mégsem vagyunk eléggé körültekintőek, nálunk is jellemző a fölösleges fogyasztás. Emellett a vendéglátóhelyek is nagyban hozzájárulnak a pazarláshoz. Ennek a mennyisége még kevésbé mérhető. 

Veszendőbe megy az alapanyag és az energia

A pazarlás egyik vesztese maga a fogyasztó, hiszen pénzt dob ki az ablakon. Egy átlagos brit háztartásnál ez évente mintegy 420 fontot (kb. 130000Ft) jelent.

De ennél is többet veszít a környezet. Egyrészt a többlettermelés révén veszendőbe menő élelmiszer-alapanyagot, valamint az előállítás, szállítás során felhasznált nyersanyagot (pl. víz, üzemanyag). A számok megdöbbentők, ha figyelembe vesszük, hogy egy kilogramm marhahús előállításához 10.000 liter vízre van szükség.

Földünk legnagyobb vízfelhasználója (és sok esetben vízpazarlója is) a mezőgazdaság, ugyanakkor bolygónkon majd’ 2 milliárdra tehető azok száma, akik nem jutnak naponta tiszta ivóvízhez. Tehát minden kárba vesző falattal értékes ivóvíz veszik el. Ugyanakkor maga a mezőgazdaság a teljes üvegházhatású gázkibocsátás mintegy 22%-ért felelős.

Talán kevesekben tudatosul, de a kidobott élelmiszer (nem megfelelő hulladékkezelés esetén) veszélyes gázokká (főleg metánná) bomolva a levegőbe kerül, és nagymértékben hozzájárul az üvegházhatás növeléséhez, illetve a vizszennyezéshez. Minden egységnyi kidobott élelmiszer 4,5-szer annyi szén-dioxiddal egyenértékű üvegházgáz kialakulásához járul hozzá.

Már kevesebben „jótékonykodnak” lejárt élelmiszerrel

Talán azok a hajléktalanok, kisnyugdíjasok és szegények lehetnének az egyetlen „nyertesei” az eszetlen élelmiszer pazarlásnak, akik valamilyen karitatív szervezet révén hozzájuthatnak az üzletekből vagy drágább éttermekből (esetleg jótékony háziasszonyoktól) a kidobásra ítélt, fölösleges, de még fogyasztható élelmiszerekhez.

A lejárathoz közeli élelmiszerek karitatív szétosztása azonban – a Földművelési- és Vidékfejlesztési Minisztérium munkatársa szerint – elakadt, arra jelenleg kevés a civil kezdeményezés, illetve a jótékony lehetőséggel visszaélők is rontottak a helyzeten.

Korábban ugyanis egyesek a lejárt élelmiszereket a drága megsemmisítés helyett gyanútlan karitatív szervezeteknek ajánlották fel. Ezzel sok esetben csak évekkel később jelentkező egészségügyi károsodást okoztak a fogyasztóknak. Így ma a megmaradt és lejárt élelmiszerek egy része – az ún. 3. kategóriás, kisebb kockázatú termékek – az Állategészségügyi és Állatvédelmi Igazgatóság felügyelete mellett takarmányként hasznosul, a többit – elvben – szigorú körülmények között megsemmisítik az erre szakosodott vállalatok.

Mi, vásárlók is sokat tehetünk az élelmiszerpazarlás megfékezéséért. Elsőként talán ellenállhatunk a „hagyományos magyaros vendéglátás” annak az alapvetésének, hogy az asztal – sokszor erőnkön felül – roskadásig legyen étellel, jócskán felülmúlva a vendégek számát és befogadóképességét „nehogy bárki éhen maradjon” felkiáltással. Ilyenkor, miután az „egyetek még, hisz semmit nem ettetek” egészségtelen unszoláson is túl vagyunk, az étel nagy része a szemétben végzi.

Mit tehetünk?

• Ügyeljünk arra, hogy inkább minőségi, egészséges és fogyasztható mennyiségű ételt készítsünk elő, amely valóban jóízűen (nem traktával) el is fogy.
• Már vásárláskor legyünk tudatosak! Készítsünk előre listát arról, hogy mit szükséges valóban megvennünk, és ne dőljünk be az akcióknak.
• Nézzük meg alaposan a termékek minőségét, szavatosságát, megfelelően szállítsuk haza és tároljuk otthonunkban.
• Legyünk praktikusak, és a szavatosságuk lejáratához közelítő termékeket használjuk el előbb.

További tippek itt >>>

Kép [cc] ingor

A cikk az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával készült.