Google
Állítsd be a Tudatos Vásárlót megbízható forrásnak
 

| Tudatos Vásárló

Piros, sárga, zsír!

Kiigazodsz az élelmiszereken lévő tápérték-táblázatból? Szeretnéd, hogy sokkal közérthetőbben jelöljék, ha túl sok zsír, cukor vagy só van az adott termékben? Töltsd ki a Consumers International kvízét a magyarországi termékekről! Lehet, hogy meg fogsz lepődni. 

Egyre több csomagolt élelmiszeren találkozunk az úgynevezett tápérték-táblázattal. Sőt, sok terméknek az elülső oldalán kis buborékokban is feltüntetik, hogy mennyi zsírt, szénhidrátot, cukrot, fehérjét és sót tartalmaz 100 g termék. Valamint azt is, hogy ez hány százaléka az Irányadó Napi Beviteli Értéknek (INBÉ). Jó esetben egy adagra vetítve is megadják ezt az értéket.

Az Európai Uniós szabályozásnak köszönhetően 2014 decemberéig minden, EU-ban értékesített, előre csomagolt élelmiszeren a gyártó köteles feltüntetni a tápértékre vonatkozó információkat – tehát 2015-től már nem csak a gyártó jóindulatán múlik a tájékoztatásunk.

A nagy örömmámor mellett sem nehéz belátni, hogy a tápérték táblázat a valóságban nem sok segítséget nyújt a fogyasztónak. Hiszen néhány szakemberen kívül, akiknek a fejükben van az összes INBÉ, kevesen tudják, hogy ha pl. két darab keksszel 1 gramm zsírt, 1 gramm sót és 1 gramm cukrot visznek be a szervezetükbe, az sok vagy kevés.

Nemzetközi fogyasztóvédő szervezetek szerint az igazi áttörést ezen a téren a jelzőlámpás rendszer jelentené. Viszont az Európai Parlament 2010-ben elkaszálta az a javaslatot, hogy a termékeken a közlekedési lámpához hasonló színkód jelölje az összetevők arányát.

A közlekedési lámpa rendszer (Traffic light labelling) piros, sárga, zöld színekkel jelöli a magas, közepes, illetve alacsony só-, cukor- és zsírtartalmat. A szisztémát már régóta sikerrel alkalmazzák Nagy-Britanniában. Független kutatások azt bizonyítják, hogy ez a rendszer adja a legjobb tájékoztatást a fogyasztónak arról, mi is kerül a szervezetébe a megvásárolt élelmiszerrel.

A Consumers International nemzetközi fogyasztóvédelmi szervezet kampányt indított a jelzőlámpás rendszer bevezetéséért. A kampányhoz kapcsolódó felmérésben Magyarországgal együtt tíz ország vesz részt: Brazília, Hollandia, India, Indonézia, Mexikó, Québec, Szlovénia és Zimbabwe.

A kampány keretében többek között egy kvízzel kívánnak rámutatni arra, hogy a fent említett táblázatos módszer nem elegendő a fogyasztók megfelelő tájékoztatásához. Céljuk, hogy a WHO 2013 májusi ülésén nyomást gyakoroljanak a kormányokra, és elfogadtassák a jelzőlámpás rendszert. Ugyanis félő, hogy megfelelő fogyasztói nyomás nélkül a gyártók lobbi tevékenysége érvényesül.

 

Ha egyetértesz a CI céljával, vagy csak kíváncsi vagy, hogy valóban melyik a jobb jelölés, vagy melyik az egészségesebb reggeliző pehely, a képre kattintva töltsd ki a kvízt.

 

Csökkenthető lenne a korai halálozások száma

Miért is kell ekkora feneket keríteni pár gramm zsírnak vagy cukornak? A WHO adatai szerint csak 2008-ban a világon bekövetkezett halálesetek 63%-a, vagyis 36 millió elhalálozás jelentős része megelőzhető lett volna a rizikófaktorok csökkentésével: dohányzás, egészségtelen táplálkozás, mozgásszegény életmód, mértéktelen alkoholfogyasztás.

Az egészségtelen életmódra visszavezethető leggyakoribb halált okozó megbetegedések: érrendszeri megbetegedés (48%), rák (21%), krónikus légúti megbetegedés (12%) és cukorbetegség (3,5%). 

Köszönjük Sebestyén Éva önkéntesünk segítségét a kvíz összeállításában! 

 

 A cikk megjelenése a Nemzetgazdasági Minisztérium FV-I-12-C-0004 pályázat keretében valósult meg.

A Földet csak úgy menthetjük meg, ha változatunk a fogyasztási szokásainkon. A Tudatos Vásárlók Egyesülete a fenntartható fogyasztásért küzdő hazai közhasznú civil szervezet. Működésünket magánszemélyek támogatásai, pályázati források és fizetős tesztjeink biztosítják.

Szakmai függetlenségünket csak úgy tudjuk megőrizni, hogy

✅ nem publikálunk szponzorált tartalmakat
✅ nem fogadunk el vállalati adományokat, ajándékokat
✅ nem kérünk a potenciális hirdetőktől befolyó reklámbevételekből..

Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy

❌Cikkeinkben nem zavarnak reklámok, ilyet egyetlen oldalunkon, médiafelületünkön sem látsz.
❌Amikor egy gyártó/márka/termék értékelését olvasod, biztos lehetsz benne, hogy véleményünket nem befolyásolta reklámbevétel, adomány, ajándék vagy más együttműködés.
❌ Honlapunk tulajdonosa maga az egyesület, ezért nem veszélyeztet minket a tulajdonosi befolyásolás vagy a médiafogyasztási szokások hirtelen megváltozása.

A Tudatos Vásárlóknál úgy lehet termékekről olvasni, hogy azért sem közvetve, sem közvetlenül nem fizetett semmilyen cég. Hol van még ilyen tartalom?

Ha szeretnél még hasonló tartalmakat látni, akkor támogasd a munkánkat rendszeres adományoddal!

Adományozok

Képezd magad a webináriumainkon!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Válassz hírleveleink közül:*

    Egyesületünk nem fogad el pénzt cégektől, ezért cikkeinket hirdetések nélkül olvashatod. Működésünk fenntartásához viszont magánadományokat gyűjtünk. Támogasd a munkánkat, hogy tartalmaink ingyenesek maradhassanak azoknak is, akik nem tudnak adományozni!

    Megszakítás