fbpx

Tarts velünk, legyél tagja a Tudatos Vásárlók közösségének!

Csatlakozz hozzánk!

Megvizsgálták a vérükben az örök vegyi anyagokat, és ezt találták

chemsec vérvizsgálat

Mindannyiunk szervezetében megtalálhatóak a PFAS-ok, de arról fogalmunk sincs, milyen szinten érint a probléma. Sőt, valójában bízunk benne, titkon arra számítunk, hogy konkrétan minket elkerülnek ezek az egészségkárosító vegyi anyagok, hiszen egészségesen élünk, rendes ételt eszünk, nem gyár mellett lakunk, és a többi, és a többi… Valószínűleg ugyanígy gondolták a ChemSec vegyi anyagokkal foglalkozó civil szervezet munkatársai, akik vérvizsgálattal derítették ki, mi az igazság. Kiderült, és az is, számít-e az életkor vagy az, hogy milyen étrendet követnek.

A PFAS-ok mindenütt jelen vannak. Nemrégiben kiderült, hogy szintjük az esővízben szinte mindenhol magasabb a biztonságosnál, ezért az esővíz hosszú távon egészségügyi veszélyek nélkül sehol nem iható.

Riasztóan magas arányban találtak vegyi anyagokat férfiak vizeletében

Ezek az ember által előállított ipari vegyi anyagok már több mint 70 éve szivárognak a környezetünkbe, és ma már az egész világon megtalálhatók. E vegyi anyagok perzisztens és bioakkumulatív jellege nemcsak azt jelenti, hogy a természetben nem bomlanak le, hanem azt is, hogy felhalmozódnak minden élőlény szervezetében és felfelé haladnak a táplálékláncban. Mivel nem bomlanak le hosszú idő alatt sem, gyakran utalnak rájuk örök vegyi anyagokként (forever chemicals), és mára szinte mindannyiunk vérkeringéséből kimutathatók.

Mivel az ember az élelmiszerlánc csúcsán áll, a PFAS-szintek folyamatosan emelkednek a szervezetünkben. Ma már bizton állíthatjuk, hogy a bolygó minden egyes emberének vérében kimutatható a PFAS. E vegyi anyagok egyre növekvő szintje olyan negatív egészségügyi hatásokkal hozható összefüggésbe, mint a meddőség, a rák, a születési súly csökkenése és az immunrendszer rendellenességei.

Mit találtak?

A vérvizsgálat eredménye szerint a ChemSec tizenkét svéd alkalmazottja közül kilenc szervezetében a PFAS-szint meghaladja az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság (EFSA) által meghatározott 6,9 ng/ml-es határértéket. A ChemSec dolgozóinak átlagos PFAS-szintje 7,1 ng/ml volt, és bár a többség ugyanezen a tartományon belül helyezkedett el, két kiugró érték adódott a mérési skála mindkét végén. A legmagasabb PFAS-szinttel rendelkező alkalmazott esetében 11,3 ng/ml-t mértek, míg a legkisebb mért érték mindössze 2,3 ng/ml volt.

A ChemSec 12 alkalmazottja közül 9 szervezetében a PFAS-szint meghaladta az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság által meghatározott irányértéket.

Mindegy az életkor, és az étel is

Előzetesen úgy gondolták, hogy a 12 teszteredményből kirajzolódnak majd bizonyos minták. Az életkor volt az egyik tényező, amelyről azt feltételezték, hogy megemeli a PFAS-szintet, mivel ezek a vegyi anyagok az idő múlásával felhalmozódnak. Egy másik tényező, amelyről azt gondoltak, hogy befolyásolhatja az eredményeket, az étrendi preferenciák voltak. Mivel a PFAS-ok felfelé haladnak az élelmiszerláncban, a vegetáriánus étrend ebben az értelemben alacsonyabb PFAS-szintet jelentene. Amikor azonban elemezték az eredményeket a csoporton belül, nem láttak ilyen mintázatot.

Bár aggasztó, hogy a ChemSec vizsgált alkalmazottainak 75%-a meghaladja az EFSA irányadó értékét, a PFAS-szintjük még mindig nem olyan rossz, mint az európai tinédzsereké. Egy nagyszabású humán biomonitoring tanulmány szerint a PFAS-szintek az európai fiatalok körében ugrásszerűen megemelkedtek. A kilenc vizsgált ország közül Svédországban volt a legrosszabb a helyzet, ahol a tizenévesek átlagos PFAS-szintje 12,3 ng/ml volt.

Általános PFAS-tilalomra van szükség

Mindez azt mutatja, hogy minél előbb átfogó PFAS-tilalomra van szükség, ezért a ChemSec januárban átfogó PFAS-korlátozási javaslatot nyújt be az Európai Vegyianyag-ügynökséghez (ECHA). Alapvető fontosságú, hogy ez a PFAS-tilalom az összes PFAS-t megcélozza minden olyan felhasználás esetében, amely nem alapvető fontosságú a társadalom számára, és hogy ne tartalmazzon széles körű mentességeket.

Amíg a döntéshozók nem vezetik be a PFAS-ok általános tilalmát, hogy ezek az örök vegyi anyagok ne kerüljenek a szervezetünkbe és a környezetünkbe, addig a PFAS-ok szintje a véráramunkban növekedni fog, és súlyos negatív egészségügyi hatásokat fog okozni.

A PFAS körülbelül 5000 vegyi anyag gyűjtőneve. A ChemSec munkatársait ezek közül csak 12-re vizsgálták: PFOA, PFOS, PFHxS, PFNA, PFHxA, PFHpA, PFDA, PFUnDA, PFDoDA, PFTrDA, PFDS, PFOSA.

Válaszd a hiteles környezetbarát termékeket! 

EU ökocímkeAz EU ökocímkét (EU Ecolabel) és országonkénti megfelelőit, például a német Blauer Angel (Kék Angyal) vagy a skandináv Nordic Ecolabel (Hattyú) minősítést azok a termékek kaphatják meg, amelyeknek kedvezőtlen környezeti hatásaik jelentősen kisebbek, mint a hasonló célt szolgáló termékeké.

Az ökocímke elnyerésének kritériumait az EU és a tagállamok az iparággal, a környezetvédelemmel foglalkozó civil szervezetekkel és a fogyasztói szervezetekkel együttműködve határozzák meg, és négyévente felülvizsgálják, hogy az adott termék megfelel-e az elvárásoknak.

Az EU ökocímke előnye egyrészt abban áll, hogy az értékelési kritériumok a termékek teljes életciklusára vonatkoznak – tehát a gyártásra és a csomagolással keletkező hulladék kezelésére is -, és ezeket főbb termékkörönként jogszabályban rögzítik. A címkére pályázó termékeket független intézetek értékelik. Ezeknek a termékeknek a használatra való alkalmasságát a gyártók független laborokban vagy egy előre meghatározott módszer szerint saját maguk tesztelik, és az erről szóló dokumentációt be kell nyújtani az ökocímke minősítési eljáráshoz.

109

Segítettünk vegyszermentesíteni az otthonodat? Miben változtatsz otthoni szokásaidon?

A véleményed segít nekünk abban, hogy megtaláljuk az utat otthonotok zöldítéséhez, ezért kérünk, szánj időt egy kattintásra.

Sokat segítettél, köszönjük!

Kép forrása: ChemSec


LIFE ITM logoEz a tartalom az Innovációs és Technológiai Minisztérium FV-I-22-19-C jelű pályázata támogatásával készült. A Green&Safe LIFE-styles projektet az Európai Unió LIFE alapja támogatja. Azonosító: ENV GIE HU000622 Green&Safe LIFE-styles

Ajánlom másnak

Kapcsolódó cikkeink

További cikkek

Legnépszerűbb cikkeink

További cikkek

Legfrissebb videók

Greenwashing? Erre figyelj a boltokban!

Greenwashing? Erre figyelj a boltokban!

Ne dőlj be a zöldre festési praktikáknak és a hangzatos marketing szövegeknek! Összegyűjtöttünk néhány tipikus ál-zöld állítást, amik mögött a leggyakrabban nem áll valós fenntarthatósági törekvés. Pörgesd végig, kerüld el őket Te is. Nem igazán tiszta számodra, mit tekinthetünk zöldre festésnek? Itt leírtuk, mi az a greenwashing, a zöldre festés, és mi a baj vele?, itt […]

Még több videó
Ugrás a tudatosvasarlo.hu nyitó oldalára

    Kövesd munkánkat, iratkozz fel híreinkre!
    Bónusz: tippek, tesztek, programok