| Tudatos Vásárló
A magyarok az élen járnak túlsúlyban és tunyaságban Európában
Itt a tavasz, azonban a magyarok felét ez sem mozgatja meg: európai adatok szerint sereghajtók vagyunk a testmozgás terén, minden második honfitársunk „megfeledkezik” a rendszeres testmozgásról. Pedig ránk férne: a magyarok a túlsúly és az elhízás gyakoriságát tekintve a legrosszabb állapotban vannak Európában és a világon is a 4-ikek vagyunk e tekintetben.
Tíz tudományosan is igazolt tippet mutatunk be, ami segít a gyermekek egészségének megőrzésében. A főzéstől a bevásárláson át az alvásig ezeket teheted meg, hogy egészséges életmódra bátorítsd a gyermeked.
Az Eurostat, az Unió statisztikai hivatala a napokban tette közzé vizsgálati eredményeit a munkaidőn kívül végzett testmozgásról. Ebből kiderült, hogy mi magyarok nem igazán szeretjük aktívan eltölteni a szabadidőnket: a EU-átlag 72-vel szemben nálunk csak 50 százalék azok aránya, akik valamilyen sporttevékenységet végeznek rendszeresen.
Ezzel az aránnyal a sereghajtók közé kerültünk, csak Portugália (45%) és Horvátország (36%) mutat fel rosszabb eredményt. Ez különösen annak fényében aggasztó, hogy az Egészségügyi Világszervezet (WHO) múlt évi közleménye szerint hazánk a túlsúly és az elhízás gyakoriságát tekintve viszont Európa éllovasa, a világon pedig a kevéssé előkelő negyedik helyen áll.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) az ENSZ szakosított intézményeként 1948. április 7-én kezdte meg működését. Erre az eseményre emlékezünk április 7-én, az Egészségyügyi Világnapon.
Ha többet mozognánk, valószínűleg sikerrel lehetne csökkenteni a túlsúlyosok arányát is – ezt már a Táplálkozás, Életmód és Testmozgás (TÉT) Platform Egyesület szakmai vezetője, Antal Emese állítja, akit nem lepett meg a fizikailag inaktívak magas aránya. „Egy átlagos magyar napi öt órát ül, viszont csak hétezer lépést tesz meg, ami az ajánlottnak mindössze hetven százaléka. Az Országos Táplálkozás és Tápláltsági Állapot Vizsgálat adataiból az is kiderült, hogy eközben a felnőtt férfiak napi energiabevitele a 2700, a nőké pedig a 2000 kalóriát is meghaladja” – mondja a dietetikus-szociológus.
„Saját adataink szerint azonban van remény a változásra: a 11-18 éves fiatalok körében végzett reprezentatív kutatás szerint ez a korosztály a rendszeres mozgást tekinti az egészséges életmód legfontosabb részének, és néhány vélekedéssel ellentétben kedveli a mindennapos testnevelést is. A felnőttek viszont inkább kifogásokat keresnek: az egészségesebb életmódhoz több pénzre és szabadidőre lenne szükség szerintük, és súlyproblémájukért is szívesen okolnak bizonyos típusú élelmiszereket. Az igazság ezzel szemben az, hogy egészségtelen életmódunk egésze tehető felelőssé a túlsúly és az elhízás kialakulásáért, és nem bizonyos ételek” – szögezi le a szakember.
A hazánkban elég gyakori túlsúly és elhízás – a felnőttek kétharmada ilyen problémával él – pedig könnyen megelőzhető lenne: ehhez átgondolt, kiegyensúlyozott táplálkozásra és több fizikai aktivitásra, azaz sportra lenne szükség. A megoldás egyszerű is lehet – mondja a dietetikus: „Nem várhatjuk el mindenkitől, hogy a kalóriákat számolja. Ehelyett inkább az energiaegyensúlyra kell törekedni, azaz táplálkozásunkat a napi tevékenységeinkkel, a munkával és a sporttal kell úgy összehangolni, hogy súlyunk hosszabb távon is állandó maradjon. Ha pedig fogyni szeretnénk, növelhetjük az aktív mozgással töltött időt, így több kalóriát égethetünk el, vagy mérsékelhetjük a bevitt energiát. A legjobb eredményt a kettő kombinációjával lehet elérni, ez a sikeres fogyókúra legnagyobb titka” – összegzi a dietetikus a A TÉT Platform Egyesület közleményében.
A TÉT Platform Egyesületről
A Táplálkozás, Életmód és Testmozgás Platform Egyesület 2006-ban jött létre az életmóddal foglalkozó szakemberek, az illetékes kormányzati szervek, civil szervezetek és az élelmiszeripar képviselőinek bevonásával. Az egyesület eddigi működése során többek között készített a helyes táplálkozásról szóló tananyagot az általános iskolák számára, munkahelyi mozgási-egészségmegőrzési programot, valamint részt vett az Irányadó Napi Beviteli Érték (ma már Referencia Beviteli Érték) és az azzal összefüggő, időközben kötelezővé vált jelölési forma kidolgozásában és bevezetésében. Többéves kutatási programja során feltérképezte a hazai lakosság táplálkozási ismereteit és egészségtudatos viselkedését, az élelmiszercímkéken található információk hasznosítását, valamint a 11-18 éves fiatalok táplálkozási szokásait és fizikai aktivitását.
A TÉT Platform legfontosabb célja a kiegyensúlyozott táplálkozás, a megfelelő életmód és az aktív testmozgás elősegítése a legújabb tudományos eredmények és a széles körű összefogás segítségével. Ennek érdekében nonprofit információs központként segíti a sajtó munkáját a lakosság informálásában.
Ha szeretnéd, hogy szuper tartalmainkat pofásabb kivitelben olvashasd kérünk, támogasd a www.tudatosvasarlo.hu fejlesztését!
Rendszeres havi 1.000 Ft adomány
Rendszeres havi 2.000 Ft adomány
Rendszeres havi 5.000 Ft adomány
Rendszeres havi 10.000 Ft adomány
Egyszeri 5000 forint – kevesebb mint két mozijegy ára, de nekünk fontos segítség.
Bármennyit adhatsz, minden apró hozzájárulás számít.
Ha banki átutalással támogatnál:
Számlavezető: Tudatos Vásárlók Közhasznú Egyesülete
Bank neve: Magnet Bank
Számlaszám: 16200106-00108490-00000000
IBAN szám: HU40 1620 0106 0010 8490 0000 0000
Swift: HBWEHUHB