A Clean Cloth Campaign (CCC) nevű nemzetközi szervezet tanulmányt készített a lengyel ruhaiparban dolgozók munkakörülményeiről. Az eredmények lehangolóak. A fizetések rendkívül alacsonyak, a munkakörülmények kiábrándítóak és sok esetben veszélyesek, a szakszervezetek gyengék és semmi jele, hogy a helyzet a közeljövőben javulhatna.

A Lengyelországban előállított ruhák fele külföldre kerül

Lengyelországban nagy tradíciója van a ruhaiparnak. Már a rendszerváltás előtt is elsősorban külföldre termelt az ipar, és ez ma sincs másképp. A ruhák a külföldi cégek anyagaiból és gépeivel készülnek, a cégek designja alapján. A rendszerváltás óta az iparág termelése jelentősen csökkent, de a lengyel ruhaipar továbbra is az egyik legnagyobb Európában. Az eladások tekintetében nyolcadik helyen áll uniós szinten, és az előállított ruhák 50,7%-át exportra termelik.

A magasan képzett munkaerő és a felvásárló országok közelsége miatt számos nagy márka Lengyelországban varratja termékeit. A legismertebbek: Hugo Boss, Burberry, Puma, Campus, Levi’s, S.olivier, Disney, Kenzo, Es- cada, Diesel, Decathlon, Lee Cooper, Mustang, KappAhl, Promod, Bon Prix és a Simple. A legnagyobb lengyel márkák termékei is hazai műhelyekben készülnek: Vistula, Wólczanka, Reserved.

Lengyelországban a foglalkoztatottak szakszervezeti tagsága csupán 14%, és ez az arány a ruhaiparban még alacsonyabb. Több mint 2.200 üzem van és a legtöbb 50 főnél kevesebb munkást foglalkoztat. Ez a tagoltság megnehezíti az összefogást és a szakszervezetek munkáját. A szakszervezetek első sorban a jogi szabályozásra fókuszálnak (minimálbér, nyugdíj korhatár, szakszervezeti jogszabály), és nincs lehetőségük a munkakörülmények befolyásolására. 

A real BOSS pays a living wage from Entwicklungspolitisches Netzwerk on Vimeo.

A létminimumtól fényév távolságra vannak

A lengyel ruhaiparban sem jobb a bérhelyzet, mint a világ többi országában. 2015 januárjában a hivatalos lengyel minimálbér 312 euró volt,  és a létminimumot 825 euróban határozták meg. Ahogy az alábbi ábrán is látszik, a megkérdezett munkások minimálbére 315 euró volt, de csak a bónuszokkal és túlórákkal. Ez messze alulmarad az ipari szektorban és az országban alkalmazott átlag bérekhez képest.

A ruhaiparban dolgozók nők szerény fizetése részben a nemek közötti bérszakadék következménye is,  a nők átlagfizetése csupán 66%-a  a férfiakénak. A ruhaiparban történt változások (a szakma női jellege miatt) tömegesen érintette a nőket. Sokukat elbocsátották, vagy méltánytalan bánásmódban részesültek. A téma nem kapott publicitást, a nők problémája a ruhaiparban elbagatellizált. A nők nem érzik magukat elég erősnek, hogy küzdjenek a jogaikért, és az ipar ezt kihasználja. A gyártók úgy tartják alacsonyan a termelési költségeket, hogy leszorítják a béreket.

A munkások félnek nyilatkozni

A CCC 2014-ben végzett kutatást lengyelországi gyárakban, amelyek a Hugo Boss, a Levi’s és a Vistula beszállítói. Az iparág töredezettsége és a szakszervezetek hiánya megnehezítette a kapcsolatfelvételt a munkásokkal. Akiket sikerült elérni, azok közül is sokan idegenkedtek az interjútól, pedig a kutatást végzők teljes anonimitásról és titoktartásról biztosították őket.

A következők derültek ki:

• A Munkaügyi Főfelügyelőség nem segíti a munkakörülmények javítását.
• A gyárak vezetősége gyakran hivatkozik az üzem nehéz helyzetére, és ezért még keményebb munkát és „kisebb áldozatokat” várnak el a munkásoktól. Ez az állandó stressz befolyásolja a dolgozók mentális egészségét is.
• A munkások többsége nő, akik sokszor egyedülálló szülők, vagy a család egyedüli kenyérkeresői.
• A ruhaipari dolgozók úgy érzik, egyedül hagyták őket problémájukkal.

Egy varrónő történte

Maria 12 éve dolgozik egy cégnek, amely a Hugo Boss beszállítója. A szakközépiskola elvégzése után varrónőként kezdett a gyárban. Most „összeállítóként” dolgozik. Ez azt jelenti, hogy a különböző munkaállomásokról összeszedi az elkészült elemeket, és továbbviszi más munkaállomásokra, ahol azokat összevarrják. A munkája nagyfokú koncentrációt és rohangálást igényel. Miután áttették ebbe a munkakörbe, 10 kilót fogyott.

Hajnali 5.20-kor kezdi a munkát, a jelenléti ívet 6-kor írja alá. A kettő közti 40 perc nem szerepel a hivatalos munkaidejében.  Ahhoz, hogy munkába álhasson 5.20-kor, hajnali 3-kor kel, és 4 km-ert gyalogol, amíg beér a gyárba. Mehetne busszal is, de a buszjegy egy útra 3.20 zlotyi, és azt nem engedheti meg magának. Jelenleg ő család egyetlen kenyérkeresője. Férje és fia az építőiparban dolgozik, és ha éppen van munka, fejenként kb. havi 1000 zlotyit visznek haza.

A CCC követelései

A kutatást követően a CCC az alábbi követeléseket fogalmazta meg.

• A nemzetközi cégeknek el kell érniük, hogy a munkások legalább 401 eurónak megfelelő, nettó fizetést kapjanak. Ez legyen az alapfizetés összege, túlórák és a bónuszok nélkül (!) – a lengyel átlagbér 60%-a. Ezt követően törekedni kell a minimálbér szintjének elérésére a ruhaiparban is.
• A divatcégeknek módosítaniuk kell az árstruktúrájukat, hogy a beszállítóik biztosítani tudják a megfelelő fizetést az alkalmazottaiknak.
• A gyártóknak figyelembe kell venniük a nemzetközileg elismert emberi jogokat, amelyek szerves részei a munkavállalói jogok és a minimálbérhez való jog.
• A CCC felszólítja a lengyel kormányt és az EU érintett intézményeit, hogy emeljék fel a ruhaiparban dolgozók minimális fizetését legalább 401 euróra, hogy elérje a lengyel átlagbér 60%-át. Továbbá a minimálbér szintjét folyamatosan növeljék a nemzeti minimálbér összegéhez.

Reméljük, hogy a CCC kampánya célt ér, és hamarosan beszámolhatunk majd a pozitív fejleményekről.

Forrás: CCC Fotók: CCC, Redrabbit

Készült a Clean Clothes Campaign kampány keretében; a projekt az Európai Unió finanszírozásában valósul meg. “Filling the Gap: Achieving Living Wages through improved transparency” “FILLING THE GAP” HUM/2018//404-124