• Nyomtatóbarát változat
  • Oldal küldése ismerősnek

Egészségtelen a menza: mit tehetünk?

2012.06.18. /

Amikor szemünk fénye bekerül az oktatási rendszerbe, szülőként kénytelenek vagyunk szembesülni a ténnye: a hazai közétkeztetés még meglehetősen sok kívánnivalót hagy maga után. Hogyan vegyük rá az ovit vagy az iskolát, hogy zöldséget, gyümölcsöt adjanak a gyereknek édesség helyett?

Hétfő reggel az oviban. Míg a gyerek az öltözködéssel bíbelődik, a heti menüt böngészem. A péntekhez érve általában már elég komor az arckifejezésem: keksz, nutellás kenyér, mogyorókrémes croissant, csokoládé.

Visszarendezem vonásaimat, hogy az elköszönéshez járó puszit mosolygós anyától kapja a lányom, de kifelé menet eszembe jut, hogy nincs ez rendjén.

 

Menzahelyzet

Nincs rendjén, hogy az aprónép, akinek igyekszünk a lehető legjobbat nyújtani, és minél egészségesebben felnevelni, az oktatási intézményekben gyakran olyan ételeket is kap, amelyek nem éppen az „üdvözlendő” kategóriába tartoznak.

Pedig köztudott, hogy az egészséges táplálkozást minél kisebb korban kell kezdeni, hogy a gyermekkori elhízás mekkora gondot jelent (csak az EU-ban 14 millió túlsúlyos gyerek van.), és hogy a megszokás nagy „úr” az evés terén is.

Ennek fényében elgondolkodtató, miket majszolnak gyerekeink a menzákon óvodától az iskolás kor végéig: 11 év, heti 5 nap, napi 3 étkezés…  

Az OÉTI 2008-2009. évi vizsgálata megállapította, hogy az egészséges táplálkozás irányelveinek az esetek többségében sem az étkezés körülményei, sem a feltálalt ételek mennyisége és minősége nem felelt meg sem az óvodákban sem az iskolákban.
Az OÉTI Budapesten végzett reprezentatív vizsgálata szerint a 2005/2006-os tanévben a túlsúlyos/elhízott gyerekek aránya általános iskolások körében 26%, középiskolásoknál 16% volt.
Az Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet 2008-as iskolai és 2009-es óvodai felmérése szerint nem sok jót. A helyzet ma sem jobb, hiszen az esetek többségében elmélet és gyakorlat továbbra sem találkozik.

 

Fő a fejünk

Melinda pár hónapja adta fiát oviba; azóta emészti magát azon, hogy 3 év fáradságos munkája a szeme láttára kezd semmivé válni. A kicsi születése óta nagy hangsúlyt fektet az egészséges ételek megkedveltetésére, de a menza hatására a gyerek étkezési szokásai kezdenek megváltozni, és ma már otthon is ádáz harc dúl gyümölcs kontra édesség terén.

Ágiék hasonló cipőben járnak, azzal a különbséggel, hogy náluk a még otthon lévő kistestvér is kezd makacskodni, mert mint minden másban, ebben is a nagyobbikat utánozza.

A táplálkozásra tudatosan odafigyelő szülők az óvoda megkezdésekor jobbára riadtan szembesülnek azzal a dilemmával, hogy gyermekeik étkezésében már nemcsak az otthoni irányvonalak érvényesülnek, hanem a menzán bevett szokások is.

 

Mesés tálalás

Az óvoda és az iskola az egészséges életmódra nevelés fontos színtere, ebből kiindulva tán nem nehéz a pedagógusokat meggyőzni a változtatásról.

Menza-kérdésben nyilván sokat számít a közétkeztetésre szánt anyagi ráfordítás. Tény, hogy kis összegből nem lehet reformkonyhát vezetni, de hogy nápolyi helyett gyümölcsöt kapjon a gyerek, az nem pénz kérdése.

A helyi szintű, közös cselekvés számos problémára megoldást hozhat. Sok a közösségi téren aktív, együttműködésre nyitott szülő és pedagógus; ebből a kombinációból pedig nagyszerű ötletek és megoldások születhetnek.

Van olyan óvoda, ahol szülői felvetésére beszélték meg, hogy nyers zöldségeket is bevonnak az étkezésbe. Mint az máshol is szokás, a tízórai gyümölcsöt itt is a szülők viszik a csoportoknak, így heti két alkalommal gyümölcs helyett zöldséget kapnak az ovisok.

A „Rágcsa-napok” először nem arattak osztatlan sikert a gyerekek körében, de az első hetekben vidám figurákként tálalt zöldségek megtették a magukét, és mára olyan apróságok is ropogtatják a nyers répát, borsót, céklakocát, akik ezekkel először hadilábon álltak.

A kicsik sokszor szívesebben kipróbálják az újat, ha azt társaiktól látják…

Az óvónők a kezdeti időszakban rá is segítettek a kezdeményezésre; foglalkozásokon, játékokban, mesékben rendszeresen felhozták a zöldség, gyümölcs témáját.

 

 

Kertészkedés kicsiknek, nagyoknak

Van, ahol tankert lendít a változás felé. Egy gondozandó veteményes jó alapot teremthet arra, hogy édesség helyett friss zöldség, gyümölcs kerüljön ingyen az asztalra, legyen szó óvodáról vagy iskoláról.

A tankert gondozásával járó értékre nevelés megfelelő „húzóerőt” jelenthet a pedagógusok számára egy ilyen program elindításához, főként, ha szülői segítség is akad hozzá. Így történt ez egy balatonkenesei oviban, ahol a gyerekek konyhakert gondozásába fogtak. A termést pedig ők eszik meg.

Amerikában állami kezdeményezés próbál több zöldséget, gyümölcsöt juttatni az iskolai menzákra. Nagy-britanniai iskolákban pedig olyan programot igyekeznek elindítani, amely a termesztéstől a menzán való felszolgálásig sok mindent magában foglal.

 

Játék, zöldség

Egy szombathelyi óvodában egy lelkes anyuka filczöldségeket , nyalókát és filcmuffint varrt az ovinak. A gyerekek körében népszerűek lettek az új játékok.

Ma már nemcsak napi rendszerességgel kapnak gyümölcsöt a gyerekek az óvónőktől, hanem turmixot is készítenek - tudtuk meg a filcjátékokat készítő szülőtől cikkünk megjelenése után. 

Néhány piaci séta a gyerekekkel, a zöldségek és gyümölcsök témájának beépítése a napi játékokba végül meghozták az eredményt: a kicsik ismerősként tekintettek a felszeletelve tálalt gyümölcsökre, és lassanként rendszeresen meg is ették.

Ha adott a gyerek javáért aktívan tenni akaró szülő és a hozzá hasonlóan gondolkodó pedagógus, akkor érdemes belekezdeni a helyi menza „gyümölcsösítésébe, zöldségesítésébe”.

 

Hogyan vegyük rá a gyereket a gyümölcs- és zöldségevésre?

  • A kicsik sokszor szívesebben eszik felszeletelve a zöldséget, gyümölcsöt. Tegyünk minden nap egy tálon az asztalra nyers gyümölcs- és zöldségdarabokat. Ha látják, hamarabb megkívánják és elropogtatják a falatokat – ez érvényes a felnőttekre is.
  • A jó példa ragadós, lássa a gyerek, hogy a szülők is ezt eszik!
  • Séta közben is lehet aszalt vagy friss gyümölcsöt, zöldséget ropogtatni, a kicsik olyankor inkább a külső ingerekre figyelnek, nem arra, hogy mit is esznek.
  • Szendvics, ropi, chips helyett vigyünk rendszeresen szeletelt gyümölcsöt, zöldséget a játszótérre is. Ha már egy gyerek eszi, a többi biztosan ki akarja próbálni! A másik étele mindig érdekesebb…
  • Meséljünk a gyerekeknek kertről, zöldségekről, gyümölcsökről, így közelebb kerülnek hozzájuk.
  • A gyümölcsöket, zöldségeket tálaljuk mókás formában, a gyerekek könnyebben falatoznak majd belőle.

 

Kép [cc] mindmegette.hu, bebitunderorszaga.hu

A cikk a Nemzetgazdasági Minisztérium támogatásával a FV-I-11-D-0007 jelű pályázat keretében valósult meg.

 

***

Tetszik a TudatosVásárló.hu, és szívesen olvasod a cikkeinket? Ez egy nonprofit oldal, a Tudatos Vásárlók Egyesülete tartja fenn. Minimális forrásaink vannak a működtetésre. Kérjük, hogy te is támogass bennünket, hogy több hasznos cikket publikálhassunk!
 
Oszd meg a cikket a facebookon! Klikkelj a cikk címe mellet

Hozzászólások

Vajda Kriszta / 2012. szeptember 6. 14.33

Nagyon szépek, jó ötlet!

Várnainé Balogh Beáta / 2012. szeptember 6. 13.01

Nagyon szépen köszönöm!

szerk / 2012. szeptember 6. 12.08

Kedves Beáta!
Örülünk, hogy olvassa a tudatosvasarlo.hu oldalt, és köszönjük az észrevételt. Valóban nem kértünk külön engedélyt a képek felhasználásához, de a cikk szövegében belinkeltük a kezdeményezés eredeti forrását, a képek mögött is ott a link az Ön honlapjára. Most kiegészítettük, és a cikk aljára is betettük mint a képek forrása. Remélem ez elfogadható Önnek is.
Amúgy gratulálunk a gyönyörű alkotásokhoz, és további sok sikert kívánunk. Ami minket illet, a közeljövőben igyekszünk elővigyázatosabban eljárni.
Üdvözlettel
Andacs Noémi
TVE

Várnainé Balogh Beáta / 2012. augusztus 22. 12.52

Sőt, a mi óvodánkban nem csak napi rendszerességgel kapnak gyümölcsöt a gyerekek az óvónőktől, hanem turmixot is készítenek nekik belőlük. Nem ők kérték, önként készítettem a gyerekeknek a filcjátékokat! Ráadásul filc muffin, sőt (botránkozzunk meg!) filcnyalóka is került a játékkonyhába! Kérem a cikk pontosítását!!!

Várnainé Balogh Beáta / 2012. augusztus 22. 12.49

Már elnézést, de a tudtom nélkül használták fel a képeimet!!!!
A pimaszságról ennyit, nem kértem reklámot, anélkül is elvagyok:)

Hermione / 2012. július 3. 22.15

Nem tudom, hogy a ti gyerekeitek hova járnak óvodába, de a mi ovinkban nem tömik őket chips-szel, csokival stb... Ami egészségtelen lehet, az az ételízesítő használata. Persze, kaphatnának több gyümölcsöt és zöldséget, de alapvetően nem az óvodai/iskolai menütől híznak el a gyerekek. Szerintem egy túlbuzgó nagymama sokkal károsabb, mint az ovis menza, mert a "gyermeknek mindent" és az "egyen az a gyermek" felkiáltással mindig ott lapul a spájzban a csoki, megsüti a századik palacsintát vagy sütit is, és az egy dolog, hogy nem csinál zacskóslevest, de ugyanúgy használja a vegetát...

Tóth Éva Léna / 2012. június 27. 21.24

Bocs, tegnap rossz címet linkeltem be.
A menzás tapasztalataimról itt olvashattok: http://kezugyessegdolga.blogspot.hu/search/label/Mivel%20etetnek%20t%C3%...

Filc zöldségeket, gyümölcsöket más is varr, árulja is, csak esetleg nem reklámozza ennyire pimaszul, mint az előttem hozzászóló. Furcsa, pont egy tudatos vássárlóknak szóló honlapon találkozni ilyen reklámmal.

Tóth Éva Léna / 2012. június 26. 23.28

Jaj, ne már megint! Nem arról van szó, hogy a gyerekek nem szeretik a finom (és egészséges) ételeket, ne kenjük már megint rájuk. Egyszerűen rossz és egészségtelen, amit a menzán kapnak, nagyon gyakran ehetetlenül száraz, kőkemény az uzsonna például.
Ezzel párhuzamosan folyamatosan, mindenki édességgel tömi a gyerekeket, a lányomék ovis fogászaton a fogorvostól kaptak cukorkát, és más rémségek.
Hagyjuk már az ilyen pedagógiai szépelgéseket, hogy egy séta a piacon csodákat tehet. Hetekig az udvarra sem mennek ki az oviban, nemhogy a piacra! Az óvónéni ropit, csipszet ad a gyerekeknek reggeli előtt. Bevett nevelési eszköz (???) az oviban, a "ha jók lesztek, kaptok kekszet".
Minden szombaton megyek a piacra a gyerekeimmel, és naponta járunk a zöldségeshez, itthon van egy kis zöldségeskertünk, aminek a gondozásából ők is kiveszik a részüket, és imádnak minden zöldséget, gyümölcsöt, de csinálhatok én bármit, ha az oviban olyan "tavaszi kerti levest" kapnak, amiről csak annyit tudnak mondani, hogy fehér volt, nem volt benne semmi, se zöldség, se tészta, se rizs, se hús, és büdös volt, de annyira, hogy semmi általuk ismert dologra nem hasonlított a szaga.
Menzás tapasztalataimat fényképekkel illusztrálva a blogomon gyűjtöm: http://tudatosvasarlo.hu/cikk/egeszsegtelen-menza-mit-tehetunk

szerk / 2012. június 21. 11.49

Kedves Beáta!

Köszönjük a pontosítást. A hibát javítottuk. A zöldségek nagyon szépek:)
Üdvözlettel
TVE szerl

Várnainé Balogh Beáta / 2012. június 19. 17.01

Megjegyezném nem budapesti, hanem szombathelyi óvodába varrtam a gyümölcsöket, ráadásul egymagam! Azért köszönet a linkért!
Egyébként a filcgyümölcsök és zöldségek megvásárolhatóak a blogon keresztül:http://bebibolt.blogspot.hu/2012/05/filc-zoldsegek-es-gyumolcsok.html

Új hozzászólás