| Tudatos Vásárló

Shopper Insight 2008: A többség rendszeresen ellenőrzi a termékek lejárati idejét

A GfK Hungária idei Shopper Insight felmérésének eredményei szerint a többség mindig, vagy gyakran ellenőrzi a megvásárolni kívánt termékek lejárati idejét, a bevásárlólista alapján és az előzetes felkészülés nélkül, impulzusból vásárlók aránya pedig egyensúlyba került.




A GfK Hungária
2008. májusában ezer 15 évesnél idősebb felnőtt vásárlási szokásait vizsgálta.
A felmérésből kiderült, hogy a lakosság mintegy harmada saját bevallása szerint
mindig, további közel egyharmada pedig gyakran gondosan ellenőrzi a boltban a
vásárolt termékek lejárati idejét. Tízből egy válaszadó soha nem követi ezt
a gyakorlatot és további 16%-uk is csak ritkán ellenőrzi, meddig fogyasztható
az általa választott élelmiszer.

A megkérdezésből
kiderült, hogy a vásárlók tudatosak az árakat illetően. Ötből közel
hárman mindig, illetve gyakran odafigyelnek a pénztárnál, hogy az árak
ugyanazok-e, mint ami a polcon kiírva szerepelt. Tízből négyen vallották, hogy
pontosan tudják, mennyibe kerülnek az általuk leggyakrabban vásárolt termékek a
különböző boltokban, ahol vásárolni szoktak. A vásárlók 40%-a szokta
összehasonlítani a termékek árát különböző boltokban, ám ezzel a módszerrel a
megkérdezettek közel fele soha nem, illetve ritkán él. A különböző darabszámú,
vagy súlyegységben megadott termékek árának azonos mértékegységre történő
átszámításával csupán tízből hárman „vesződnek” mindig, vagy gyakran – a
többség ezzel nem tölt időt. Többen vannak azok, akik soha, vagy csak
ritkán  tájékozódnak döntés előtt az
akciós termékek akción kívüli áráról.

Nagyjából
egyensúlyba került azok aránya, akik jellemzően bevásárlólista alapján,
vagy anélkül vásárolnak: 45% soha, vagy csak ritkán készül előre a vásárlásra
ily módon, ezzel szemben ötből ketten mindig, négyből egy válaszadó pedig
gyakran írja fel előre, mi is hiányzik háztartásából.

A Földet csak úgy menthetjük meg, ha változatunk a fogyasztási szokásainkon. A Tudatos Vásárlók Egyesülete a fenntartható fogyasztásért küzdő hazai közhasznú civil szervezet. Működésünket magánszemélyek támogatásai, pályázati források és fizetős tesztjeink biztosítják.

Szakmai függetlenségünket csak úgy tudjuk megőrizni, hogy

✅ nem publikálunk szponzorált tartalmakat
✅ nem fogadunk el vállalati adományokat, ajándékokat
✅ nem kérünk a potenciális hirdetőktől befolyó reklámbevételekből..

Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy

❌Cikkeinkben nem zavarnak reklámok, ilyet egyetlen oldalunkon, médiafelületünkön sem látsz.
❌Amikor egy gyártó/márka/termék értékelését olvasod, biztos lehetsz benne, hogy véleményünket nem befolyásolta reklámbevétel, adomány, ajándék vagy más együttműködés.
❌ Honlapunk tulajdonosa maga az egyesület, ezért nem veszélyeztet minket a tulajdonosi befolyásolás vagy a médiafogyasztási szokások hirtelen megváltozása.

A Tudatos Vásárlóknál úgy lehet termékekről olvasni, hogy azért sem közvetve, sem közvetlenül nem fizetett semmilyen cég. Hol van még ilyen tartalom?

Ha szeretnél még hasonló tartalmakat látni, akkor támogasd a munkánkat rendszeres adományoddal!

Adományozok

Képezd magad a webináriumainkon!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Válassz hírleveleink közül:*

    Egyesületünk nem fogad el pénzt cégektől, ezért cikkeinket hirdetések nélkül olvashatod. Működésünk fenntartásához viszont magánadományokat gyűjtünk. Támogasd a munkánkat, hogy tartalmaink ingyenesek maradhassanak azoknak is, akik nem tudnak adományozni!

    Megszakítás