Induláskor Jeeka és Bil egy dolgot határozottan tudtak: mit nem akarnak. Szerették volna elkerülni a többszázezres kiadásokat, a kínos ki-mit-ad-kinek méricskélést. Kerülni akarták az öltönyös feszengést, a beborítékolt tízezreseket, a kötelező rántott-husis rokonétkeztetést.

Az esküvő legyen laza, öko- és családbarát, közvetlen, és nem utolsó sorban „rólunk szóljon”, ne pedig rögzült társadalmi konvenciókról – mondták, amikor a készülődő esküvőről faggattam őket.

Két dolog volt világos már az első pillanattól. Az első, hogy a közös ünneplés ne egy kibérelt „egyenhelyen”, hanem valamilyen közösségi térben valósuljon meg. A másik, hogy „NO ajándékozás”. Ez ügyben az esküvői meghívó nem hagyott helyet a kétségeknek. A „Mit hozz?” rovatban egyértelműen leszögezték: „Ne hozz ajándékot! Ez komoly.”

Üdítő volt mindez azután, hogy a manapság már nem ritka, hogy a meghívó alján „az egyszerűség kedvéért” mellékelik a bankszámlaszámot is, és az esküvők egy része leginkább pénzügyi tranzakcióra hasonlít. Az ifjú pár kap sok-sok (hol jobban, hol kevésbé használható) ajándékot, vagy menyasszonytáncba bújtatott kápét. Cserébe súlyos százezrekért etet, itat, mulattat sok-sok embert, akinek egy részét, ha szerencséje van, még ismeri is. Nem így Jeeka és Bil esküvőjén.

Hol az a hely?

Már maga a helykeresés is közösségi aktus volt, hiszen a házasulandók egy kör e-mailben leírták a kívánatos terület paramétereit, elindítva egy kollektív ötletelést a helyszín kiválasztásáról. Ám az „ideális hely” beltérben nem akart összejönni, így hát a végső megoldás a „köztéri piknik” lett, méghozzá a Gellért-hegy egyik közparkjában.

Be is jelentkeztek a megfelelő helyre a megfelelő időben, ám amikor a hivatalnak leesett, hogy miről is lenne szó, nyomban kiderült, a Fővárosi Önkormányzat nem adja áldását az eseményhez. A Városképvédelmi Bizottság ülése után azt mondták, egy ilyen esküvő lavinát indíthat el, és a párok “közparkokban tárnák a nyilvánosság elé a boldogságukat”.

Mivel a Városháza úgy érezte, ezt a vad ötletet még csírájába el kell fojtani, nem engedélyezte a közterület-használatot. Mit tesz ilyenkor egy lelkiismeretes és leleményes aktivista pár? Szóvá teszi a dolgot, méghozzá közterületen.

Így lett az esküvőből demonstráció, felvetve azt a kérdést, hogy a köz miért és hogyan használhatja, illetve nem használhatja saját közterületeit. Az esküvői pikniket tüntetésként jelentették be, immáron a rendőrségen, amely mivel forgalomakadályozásról, vagy törvénybe ütköző cselekedetről nem volt szó, azt tudomásul is vette, jelezve, hogy kiküldi az ilyenkor szokásos rendőri biztosítást.

Esküvő projekt

Az ökoesküvő szervezése több szempontból is rendhagyó volt. Amikor baráti körben elkezdtek ötletelni az esküvőről, nyomban kiderült, hogy öko ide vagy oda, bizony egy ilyen esemény megszervezése nem kis meló. Nem probléma: ami működik a hétköznapokban, az miért ne működne egy ilyen jeles alkalomnál…

Jeeka és BIL ugyanis nem csak társak, de munkatársak is. Egy zöld alapítványt visznek, ahol oszlopos tag még Dóra is, Jeeka testvére. Mivel az alapítványnál Dóra a rendezvényfelelős, és ez ugyebár kétségtelenül egy rendezvény, a lelkes testvér bevállalta a főkoordinációit, és így elindulhatott az „esküvő projekt”.

Ahogy Dóra elmondta, a projekt formailag nem sokban különbözik a többitől, ennek ugyanúgy elkészítették a forgatókönyvét, a menetrendjét, a tennivaló- és stáblistáját. Utóbbi tartalmazta a szokásos funkciókat a logisztikustól a programszervezőn át az önkéntes-koordinátorig.

Dóra igen komolyan vette a feladatot, részint mert ilyen rendezvényt még nem szervezett, részint mert a maga részéről ez volt az „ajándéka” – amit az ifjú pár végtelenül nagyra is értékelt.

Így legalább volt egy kis idejük lelkileg – és nem csak logisztikailag – felkészülni az eseményre, átgondolni egymással való kapcsolatukat, és olyan belső dolgoknál elidőzni, amire egyébként a hétköznapokban nem jut idő.

Mint mondták, a mai, mindenre kiterjedő esküvőszervezéskor a házasulandók rendszerint totálisan amoritázálódnak, hisz teljes figyelmüket felemészti a mindenkinek megfelelni akaró esküvő előkészítése. „Csak” arra nem jut már idő, hogy végiggondolják, végig éljék miről is szól az egész rendezvény.

Kalákában

Az igazi nóvum – és ami egyaránt biztosította a fenntartható költekezést és a közösségi hangulatot –, az volt, hogy a szervezés és lebonyolítás egyfajta kalákában történt, amibe mindenki beleadott, amit tudott. Ahelyett, hogy rengeteg pénzért felbéreltek volna egy-egy részterületre szakosodott kivitelezőt, mindenki hozzájárult egy kicsivel.

Így „adódott össze” apránként a rendezvény, nem a pénz, hanem a közösségiség által. Aki szállítani tudott, az szállított, aki főzni, az az ételeket biztosította, és így tovább. A fotós barát megoldotta a képek készítését, a zenész-cimbora vállalta a szabad téren igen egzotikusan ható „bárzongorista’ feladatát stb. 

 És milyen volt?

A helyszínen valóban nagyon fesztelen volt a hangulat. Miután a legszűkebb családi körben túlestek a hivatalos formaságokon, egy bringás-menet indult a parkba. Majd amikor lement a „demonstrációhoz tartozó beszéd” (amit a Magyar Kerékpárosklub elnöke mondott el), előkerültek a résztvevők által hozott pokrócok és házi készítésű finomságok, s az emberek leheveredtek a fűbe. (A rendőrség – ígérete ellenére – nem jelent meg az ünnepi helyszínen).

Sok mindenkivel beszélgettem, és a már házas embereknél a visszatérő motívum az volt, hogy bárcsak nekik is ilyen laza „öltönynegatív” esküvőjük lett volna. Arra a kérdésre, hogy akkor miért nem volt, rendszerint az a válasz érkezett, hogy gondoltak ilyesmire, csak hát a család, meg az elvárások…

Őszintén megmondom, nem tudom mekkora volt az esküvő ökológiai lábnyoma, nem számolta senki. Azért mert nem pusztán ebben volt a lényeg, hanem abban, hogy Jeeka és Bil is vállalta önmagát, vállalta, hogy munkájukkal, világszemléletükkel, életvitelükkel önazonosságban maradnak. A sok-sok ismerős és barát pedig vállalta, hogy ebben segíti őket. Mi más kell még egy szép esküvőhöz?!

Kép [cc] Fekete Hajnal