
| Tudatos Vásárló
Mi fán terem? Egres
A ribiszkefélék családjába tartozó köszmétét avagy egrest sok helyen termesztik. Zöld vagy pirosas, enyhén csíkos álbogyóinak sajátos illata, fanyarsága a nyarat idézi.
Minek nevezzelek?
Kevés gyümölcs elnevezése ennyire változatos országunk tájegységei szerint. Nem véletlen ez, hiszen őshonos növényről van szó. Az egres név Czuczor-Fogarasi: A magyar nyelv szótára (1862) szerint a latin agrestis (mezei, vad) szóból ered, onnan vette át az olasz, a német és egyes szláv nyelvek. Mondják az éretlen savanyú szőlőre is: „Szőlőt várt, egrest szedett”. Ugyanezen szótár szerint a pöszméte elnevezés a „szösz” jelentésű „pösz”-ből származik.
A köszméte/pöszméte elnevezés a Tiszántúl északi részére, illetve a Hajdúságra jellemző, míg a piszke a Duna-Tisza közén és a Jászságban terjedt el. Kivétel ez alól dél-kelet-alföldi püszke, illetve a Felvidék és a Borsod vidéke, ahol büszkének nevezik. Az egres egyértelműen a Dunántúlon használatos név.
Manapság előfordulhat, hogy a család az ebédhez egrest kér, amit az anya köszméteszószként készít, bár a recept piszkemártást ír.
A hegyi fanyar múltja
A köszméte eurázsiai eredetű. Sziklás vidékeken, hűvösebb bozótosokban Franciaországtól kezdve a Kaukázus, illetve a Himalája hegységig őshonos. Természetes elterjedésének a hőmérséklet szab határt.
Sokáig nem vonták termesztésbe, csak gyűjtögették a hegyvidéki erdőkben. A római leírások is elsősorban gyógynövényként említik. Nemesítésével a XVI. századi Angliában kezdtek foglalkozni az európai, illetve az amerikai köszméte felhasználásával. Magyarországi elterjedését a filoxéra segítette elő. A szőlő-gyökértetű 1875-ban ugyanis hatalmas szőlőültetvényeket pusztított ki, amelyek helyén a hamarosan jelentős exportáruvá fejlődő köszméte növekedett. Ezek a telepítések később a lisztharmat miatt eltűntek, és ekkor kezdődött meg a lisztharmatnak ellenálló fajták nemesítése is.
A gyógyító egres
✓ A köszméte vitamintartalma (A, B1, D) kiemelkedő, illetve közepes (C, E). Utóbbi két vitaminról azt tartják, hogy antioxidánsként a rák ellen is védi szervezetünket, bár ez tudományos szempontból még nem bizonyított minden kétséget kizáró módon.
✓ Ásványi anyagai közül fontos a kálium, kalcium, vas és a foszfor.
✓ Rostforrásként étrendünk fontos kiegészítője lehet. Rostjai közül legjelentősebb a pektin, amely segíti a bélműködést, és kedvezően befolyásolja a koleszterinszintet.
✓ Az emésztést más módon is segíti: a benne található szerves savak és nyomelemek a belső elválasztású mirigyek, a máj, szív és vese működését kedvezően befolyásolják.
✓ Fogyasztása hasznos ízületi és veseproblémák esetén is.
Hogyan vásároljuk, hogyan tároljuk?
- A köszmétét az érettség különböző állapotaiban különböző célokra lehet felhasználni (ld. lentebb). Ennek megfelelően vásároljuk, illetve szüreteljük.
- Az éretlenebb szemek keményebbek, fényesek, zöldebbek, mint az érettek.
- Keressünk repedéstől, foltosodástól mentes bogyókat.
- Az érett köszméte nedvdús és puha, nehezen szállítható, könnyen romlásnak és penészedésnek indul.
- Hűtőszekrényben 3-5 napig tárolható.
Hogyan használjuk fel?
A gyümölcsöt számos módon használhatjuk:
- az éretlen gyümölcsből kiváló befőtt készíthető;
- magas pektintartalma miatt a félérett köszmétét más gyümölcsből készült lekvárok és befőttek sűrítésére, mártásokhoz, levesekhez használhatjuk;
- éretten alkalmas nyers fogyasztásra, süteményhez, készíthetünk belőle lekvárt, de akár bort is;
- jól fagyasztható;
- íze kellemesen vegyül az alábbi ételféleségekkel: alma, szamóca, menta, bodza, bárány- és sertéssült, hal.
Receptek
Szász korhelyleves
Hozzávalók:
- 1 tyúk
- 3 sárgarépa
- 2 petrezselyemgyökér
- 1 közepes zeller
- 100g mazsola
- 100g apró szemű szőlő
- 3-4 dl tejföl
- 150g egres
- citromhéj, fahéj, szegfűszeg
- 50g vaj
- 2 Ek liszt
- só
Elkészítés:
A húsból és zöldségekből húslevest készítünk, amiből kivesszük a húst és feldaraboljuk. A lében megfőzzük a mazsolát és az apró szemű szőlőt, miközben külön edényben puhára főzzük a köszmétét a fűszerekkel, majd áttörjük. A vajjal és liszttel berántjuk a levest, beleszűrjük az egresszószt. Tejfölözzük és a húsdarabokkal együtt tálaljuk.
Köszméte ropogós
Hozzávalók:
- 100g vaj
- 200g liszt
- 100g barnacukor
- 400g köszméte tisztítva
- fahéj, őrölt szegfűszeg
Elkészítés:
A köszmétét jénai edény aljára tesszük, a többi hozzávalót pedig keverőtálban kézzel összegyúrjuk, majd a gyümölcs tetejére morzsoljuk. Kicsit lenyomkodjuk, majd 30-40 percig közepesen meleg sütőben megsütjük. Tejszínhabbal tálaljuk.
Termesztési tanácsok
A köszmétét előnevelt bokor, vagy az ún. aranyribizli nevű fajra oltott törzses fácska formájában szerezhetjük be. A fácska tetszetősebbnek tűnhet és könnyebb szüretelni; viszont ellenálló képessége gyengébb, betegségeknek kevésbé ellenálló.
Félárnyékos, szélvédett helyre telepítsük. Kedveli a meszes, agyagos talajokat. Ültetése előtt lazítsuk fel a talajt, gazdagítsuk a mélyben is szerves anyaggal, mivel ezt a későbbiekben, a sekély gyökerezés miatt már nem fogjuk tudni megtenni.
Egy-egy bokor között legalább 1 méter távolságot hagyjunk. Ribizlivel felváltva ültetve a természetesebb környezetet teremtjük meg kertünkben, ahol a növények jobban érzik majd magukat.
A talajtakarásról folyamatosan gondoskodjunk. Lehet ez mulcs (fűnyesedék, szalma, avar), komposzt is. Ily módon biztosítjuk az eredeti élőhelyhez hasonló termőkörnyezetet, a tápanyagellátást és védjük a talajt a kiszáradás ellen is.
Ültetéskor minél több fajtát szerezzünk be. Mivel a köszméte viszonylag hamar termőre fordul, a betegségekre (pl. lisztharmat) fogékony, kártevőkkel (pl. hajtászsugorító köszméte-levéltetű) szemben nem igazán ellenálló fajtákat 2-3 év „türelmi időszak” után váltsuk le újabbakra.
Gondozásának része a félérett bogyók egy részének leszüretelése, mely el is maradhat. Ha azonban van rá időnk, érdemes megtenni, mert a maradék bogyók nagyobbra fejlődnek.
A metszés igen fontos a bokor fiatalítása érdekében. A gömb alak megtartása mellett minden ősszel távolítsuk el az idős vesszők java részét, amik mellett a bokron csak 8-12 db, egy, vagy kétéves hajtás maradjon.
Kép [cc] Twm, Alex Balan