
| Tudatos Vásárló
Méltányos kereskedelmi politikák az EU-ban
Már közel száz éve működtek a fair trade mozgalmak, amikor az EU úgy döntött: közösségi szinten is támogatja a méltányos kereskedelem elveinek megfelelő termékek forgalmazását.
Az első lépések: Észak és Dél
A kereskedelmi tevékenységek mellett az EU-ban az elmúlt évek során egyre nőtt a politikai aktivitás a fair trade ügyében. 1994. januárjában az Európai Parlament elfogadott egy határozatot az „Észak-Dél méltányos és együttműködő kereskedelmének előmozdítása érdekében”. Ezzel kívánta felhívni az európai közösségi kezdeményezéseket, hogy támogassák a méltányos kereskedelmet, és pénzügyi ösztönzőket is felajánlott e célra.
Címkézés és költségvetési támogatás
Emellett a méltányos kereskedelmet belefoglalták a közös fejlesztési és együttműködési politikába is. 1994-ben a Bizottság kiadott egy dokumentumot az Alternatív Kereskedelemről, amiben támogatását fejezte ki az Észak és Dél közötti méltányos kereskedelem iránt. 1996-ban a Gazdasági és Szociális Bizottság véleményt formált az „Európai fair trade címkéző mozgalommal ” kapcsolatban, amely következtetésképp üdvözölte a méltányos kereskedelmet jelölő védjegyezési kezdeményezéseket, és felkérte a Bizottságot, hogy alakítson ki költségvetési keretet a méltányos kereskedelmi tevékenységek támogatására. Ezt a kérést megismételték a Fair Trade riportban (Fassa Report), amelyet az Európa Parlament 1998-ban elfogadott. A Parlament egyébként maga is benyújtott javaslatokat a méltányos kereskedelem támogatására további cselekvésre kérve a Bizottságot.
A banán mint kiemelt termékcsoport
A politikusok általános érdeklődésén túl civil szervezetek és lobbi csoportok is felvetették a méltányos kereskedelem kérdését, különösen a banánnal kapcsolatban. Az Európa Parlament és a Miniszterek Tanácsa törekvéseiről kérdezte a Bizottságot a fair trade banánok támogatása ügyében, ami ígéretet tett a lehetséges intézkedések megvizsgálására. 1997. októberében az EU-ACP közgyűlés is elfogadott egy döntést, amelyben kérte a Bizottságot, hogy tevékenységével segítsen azoknak, akik fair trade banánt szeretnének piacra vinni az EU-ban.