fbpx

| Léderer Sándor

Ez a cikk már legalább 1 éve készült. A benne lévő információk azóta lehet, hogy elavultak, nézd meg, hátha van frissebb cikkünk a témában.

Lassan zöldül az elektronikai ipar

A Greenpeace 2010 elején ismét közzétette az elektronikai és számítástechnikai eszközöket vizsgáló, Zöld Elektronika című kiadványát. Négy nagy gyártó vezeti a listát, de a többség még mindig a kritikus középmezőnyben kapott helyet.




A kiadványban a Greenpeace a nagy gyártók termékeit és
üzletpolitikáját értékelte aszerint, hogy miként viszonyulnak a mérgező vegyi
anyagok felhasználásához, az újrahasznosíthatósághoz, illetve a klímaváltozáshoz.

A Greenpeace immár 14. alkalommal készített jelentést a Zöld
Elektronikáról. Ebben a szervezet leszögezi, hogy megfigyelhető ugyan az
elektronikai ipar környezettudatosságának javulása, de ez nem történik kellő
gyorsasággal. A szervezet egyik szakértője szerint a cégeknek aktívan
támogatniuk kell azokat a jogszabály-módosításokat, amelyek szigorítják a
mérgezőanyagok felhasználhatóságát. A Sony Ericsson és az Apple ebben élen járnak,
más gyártók, mint a HP és a Dell viszont egyelőre nem hallatták a hangjukat.

A felmérésen a cégek összesen 51 pontot szerezhettek, amit a
kiadvány szerkesztői az egyszerűség kedvéért egy 10 pontos skálára vetítettek. A
vizsgálat alapjául a gyártók honlapjain fellelhető információk szolgáltak. Itt
azt nézték, hogy a gyártók miként viszonyulnak a mérgező vegyi anyagok
felhasználásához, hogyan valósítják meg az elhasznált termékek (e-hulladék)
visszavételét, illetve újrahasznosítását, továbbá arról, hogy milyen hatással
van működésük a klímaváltozásra.

A cégek rangsorát továbbra is a Nokia vezeti 10-ből 7,3
ponttal, noha valamivel gyengébben szerepelt, mint a legutóbbi felmérésen,
ugyanis a Greenpeace szerint nem lobbizott elég aktívan a veszélyes anyagok elektronikai
termékekben való alkalmazásának korlátozásáról szóló EU direktíva szigorítása
mellett. Ezzel együtt a mérgező anyagokkal kapcsolatos politika a Nokia legnagyobb
erőssége, ezt követi a környezettudatos energiafelhasználás.

A cégek rangsora 2009-ben

Nokia                7,3p
Sony Ericson   6,9p
Toshiba            5,3p
Philips              5,3p
Apple                 5,1p
LG Electronics 5,1p
Sony                   5,1p
Motorola            5,1p
Samsung          5,1p
Panasonic        4,9p
HP                      4,7p
Acer                   4,5p
Sharp                4,5p
Dell                    3,9p
Fujitsu               3,5p
Lenovo              2,5p
Microsoft           2,4p
Nintendo           1,4p

 

Problémák leginkább az e-hulladékkezelés terén akadtak,
mivel a cég termékeinek újrahasznosítási aránya csupán 3-5%. Dicséret illette a
Nokiát azért is, mert a mobiltelefon-gyártáshoz 2005 óta nem használ PVC-t, illetve időközben a bróm
tartalmú tűzálló anyagokat is száműzte a telefon gyártósorairól.

A Nokiát a 6,9 ponttal a Sony Ericsson követi, amely a
hulladékkezeléssel kapcsolatos tevékenységének köszönhetően javított korábbi (3.)
helyezésén, ugyanakkor pontot is veszített az újrahasznosítás területén észlelt
hiányosságok miatt. A Sony Ericsson az egyetlen gyártó, amely maximális
pontszámot tudott elérni a mérgezőanyagok felhasználása terén.

Több mint másfél pont lemaradással, és a tavalyinál gyengébb
eredménnyel (5,7 helyett 5,3 pont) a Toshiba került a dobogó harmadik helyére.
Ugyanennyi ponttal, de még nagyobb pontveszteséggel (5,9 helyett 5,3) a Philips
lett a negyedik. A Philips ugyan jól teljesített a mérgezőanyag- és az
energiafelhasználás terén, a veszélyes anyagokról szóló EU direktívával azonban
nem sikerült zöldágra vergődnie.

 

Még mindig a középmezőnyben tömörülnek

A versenyzők többsége a középmezőnyt erősíti: az Apple, az
LG Electronics, a Sony, a Motorola és a Samsung egyaránt 5,1 pontot értek el.

Az Apple az elmúlt két felmérésen folyamatosan javított
helyezésén, a 11.-ről a 9.-re, majd az 5. helyre kapaszkodott fel. Az LG-nek a
PVC és a brómtartalmú tűzálló anyagokkal kapcsolatos vállalásai gondot okoztak,
mégis jelenősen javított korábbi helyezésén.

A Sony erőssége az energiagazdálkodás, így különféle
levonások ellenére tartotta a pozícióját, miközben a Motorola a már említett EU
direktívával kapcsolatos aktivitása miatt egy hellyel hátrébb csúszott.

Az LG-hez hasonlóan a Samsungnak sem sikerült lemondania a
termékeiben felhasznált mérgezőanyagokról, ráadásul bizonyos termékek esetében
még erre vonatkozó határidőket sem jelölt meg, így elnyerte a legrosszabb
játékos címet.

A középmezőny gyengébbik részében a Panasonic (4,9 pont), a HP
(4,7 pont), az Acer és a Sharp (mindketten 4,5 pont) kapott helyet.

 

Lemaradók

Zöld színből már nem sok maradt a verseny sereghajtóinak. A Nintendo
1,4 ponttal utolsóként végzett, őt a Microsoft (2,4 pont), a Lenovo (2,5 pont),
a Fujitsu (3,5 pont) és a Dell (3,9 pont) előzik meg.

 

Legjobb termék

A HP közepes teljesítménye ellenére a Compaq 8000f Elite
Ultra Slim Desktop számítógépével elnyerte a legjobb versenyzőnek járó díjat,
mivel a készülék sem PVC-t, sem brómtartalmú tűzálló anyagot nem tartalmaz.

Iva Kruszewska Greenpece munkatárs szerint 2010-ben további
javulásra lehet számítani a mérgezőanyagok kiszorításának terén. Akik viszont
elzárkóznak a zöld technológiák alkalmazása elől, cégük jó hírnevét teszik
kockára.

 

Kép [cc] yum9

Mi nem csak a „szuperzöldekhez” szólunk! Célunk, hogy az ökotudatos életmód és az ehhez vezető vásárlási szempontok bárki számára elérhetők legyenek, éljen bárhol, bármilyen végzettséggel, bármilyen szemlélettel is ebben az országban.

Tevékenységünk a gyártók támogatásától és reklámoktól mentes, nem fogadunk el termékmintákat tesztelésre, nincsenek céges támogatóink, sem reklámbevételeink. És ezt továbbra is fenn akarjuk tartani.

Ahhoz, hogy olyan ügyekkel foglalkozzunk, amikre nincsen hazai vagy más pályázati forrás nagy szükségünk van olyan magánemberek támogatására, mint amilyen Te is vagy! Lehetőségeidhez mérten emiatt kérünk, támogasd munkánkat rendszeres vagy egyszeri adományoddal.

Ne feledd, a pénzed szavazat!

Támogass minket!

Képezd magad a webináriumainkon!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Válassz hírleveleink közül:*

      Iratkozz fel híreinkre!

      Tippek, tesztek, programok

      Megszakítás