
| Tudatos Vásárló
Élelmiszerek a szemétben, eredeti csomagolásban
Évente hozzávetőleg 330 kiló szemét és hulladék gyűlik össze lakosonként Bécsben, aminek nem kevesebb, mint egyhatoda eredeti csomagolású, még fogyasztható élelmiszer.
Arra is kíváncsiak vagyunk, hogy mennyi ételt dobsz ki Te magad, illetve hogy mit teszel azért, hogy ne kerüljön élelmiszer a szemétbe!
szerk[kukac] tudatosvasarlo.hu
Országos összesítésben háztartásonként 387 euró (mintegy százezer forint) értékű élelmiszer jut ebek harmincadjára Ausztriában – derül ki abból a tanulmányból, amelyet a bécsi Földművelési Egyetem hulladékipari intézete készített többéves vizsgálódás eredményeként. A kutatók összesen kilenc tonna, az ország különböző részeiből származó hulladékot vizsgáltak át, hogy az összetételből bizonyos következtetéseket vonjanak le az osztrákok szemetelési szokásait illetően.
Kiderült, hogy országos szinten a szemét mintegy 10%-a részben lejárt szavatossági idejű, többnyire azonban még fogyasztható, eredeti csomagolású húsféleség, tejtermék, zöldség és gyümölcs. Az arány magasabb a városokban, mint a kisebb településeken, aminek az a magyarázata, hogy vidéken – ahol tulajdonképpen megtermelik – jóval nagyobb becsben tartják az élelmezési cikkeket.
Az intézet szintén drága mulatságnak tekinti a pazarlást, mivel kimutatása szerint a családok évente közel négyszáz eurós felesleges kiadásba verik így magukat.
A kutatók megállapították azt is, hogy a nagy élelmiszer-áruházak ugyancsak nagy mennyiségben szabadulnak meg azoktól az élelmiszerektől, amelyeket nem tudtak eladni, bár még fogyaszthatók. Naponta 45 kilónyi élelem kerül így a polcokról egyenesen a szemétbe, hogy aztán hulladékként hasznosítsák. A kidobott termékeknek csupán töredékrésze jut el segélyszervezetekhez.
A tanulmány az osztrákok vásárlási szokásaira is rávilágít. Egyre erősödik az az irányzat, hogy kész- vagy félkész termékeket keresnek, főleg a fiatalok, akiknek nemigen marad idejük a főzésre. Sajtokból, felvágottakból, húsokból mind többen előnyben részesítik a csomagolt árukat. Vidéken a lejárt szavatossági idejű termékek jelentős hányadát megetetik az állatokkal.
Forrás: MTI
Kép [cc] jbloom