A bio-termékek iránti növekvő érdeklődést elsősorban az egészséges élet
(étel) iránti vágy motiválja, nem is alaptalanul. EU szabványok ide vagy oda,
egy brit vizsgálat szerint életünk során
több kilónyi permetezőszert fogyasztunk el a gyümölcsökkel. Olyan veszélyes
szerekről van szó, amelyekből egyszerre néhány gramm is elég lenne a halálhoz.
Különösen a primőrzöldségekben hajlamosak továbbá felhalmozódni a műtrágyákból
származó nitrogén-vegyületek. Ismeretes, hogy pont emiatt csecsemőknek nem is
ajánlatos primőr sárgarépát adni. És akkor a génmanipulációról, és egyéb
élelmiszer-kockázatokról most ne szóljunk.

A bio- avagy az organikus módon előállított termények pontosan ezekre a
problémákra adnak csattanós, vagy inkább egészséges választ. De ha valaki ennél
is többet kíván, mondjuk személyesen meg akar győződni az általa elfogyasztandó
– azaz végső soron magamagát fizikailag alkotó – élelmiszerek születési
körülményeiről, akkor a biopiacok
horizontján is túl kell lépnie. Ahová juthat – hacsak maga is nem fog
biokertészkedésbe, és ezzel megoldja saját kínzó dilemmáit -, azt tőlünk
nyugatabbra „közösség által támogatott
mezőgazdálkodásnak” szokás nevezni. Az elnevezés kissé idegenszerűen cseng,
a gyakorlat sem honosodott még meg igazán, de már kétségkívül létezik.

A közösség által támogatott mezőgazdaság úgy definiálható, mint egy
hosszútávú partneri viszony, amelyben a termelők és a fogyasztók közvetlen
kapcsolatra lépnek egymással. A
fogyasztók vállalják, hogy folyamatosan, általában előre megállapított áron
átveszik az idényzöldségeket, gyümölcsöket. A termelő pedig vállalja, hogy
vegyszermentes, ízletes, és ráadásul friss, helyben termelt árukat szállít a
vevők asztalára. A rendszer elméletileg a legteljesebb összhangot képes
kialakítani a vevők és a termelők érdekei között. A vevő relatíve olcsón, hiszen
a közvetítői kereskedelmet kikapcsolva jut egészséges biotermékhez, és megvan az
a jó érzése is, hogy személyesen ismeri a termelőt. A termelő pedig a piaci
kockázatok kiküszöbölését, valamint tudásának és munkájának közvetlen
elismerését nyeri. Közösen pedig a
természeti értékek, a környezeti minőség fennmaradásához járulnak hozzá, hiszen
a biotermelés nemcsak az emberi, hanem az ökológiai egészségnek is
jó.

Nem ritka, hogy valóban közösséggé kovácsolódnak az ilyen rendszer
tagjai. A Gödöllőn működő Nyitott Kert
Alapítvány például rendszeresen összejöveteleket szervez, amikor a vevők
ellátogathatnak a biokertészetbe – és ha van kedvük, még kertészkedhetnek is. A biotermékeken túl az efféle
együttműködések tehát valami sokkal fontosabbat is képesek létrehozni:
gyümölcsöző emberi kapcsolatokat. A közösség által támogatott mezőgazdaság
ekkor már valóban többről szól, mint egyszerű
termékcseréről.

A
közösség által támogatott mezőgazdálkodás logikájához hasonlít a „Zöld szatyor”
szolgáltatás. Ekkor a termelő (ugyancsak előre rögzített árakon és mennyiségben)
vevőinek rendszeresen házhoz szállítja terményeit. Közösség tehát nem alakul ki,
de a vevők és a termelő közvetlen kapcsolata azért létrejön, és fentebb említett
jótétemények közül is sok megmarad.