alap kinézet

System Messages

A 24 vizsgált termékből 16 koffeintartalmú, míg 8 koffeinmentes változat volt, ezeken több mint 1400 laboratóriumi vizsgálatot végeztek el a szakemberek. A vizsgálat az alapvető beltartalmi értékek feltárása mellett az elkészített kávékra is kiterjedt - nézték például, hogy milyen kávéfajtát tartalmaz a kapszula, mennyi a koffeintartalma, és elemezték az alumínium kioldódását is. A gluténtartalmat is megmérték, hogy kizárhassák a hamisítást, és azt, hogy a termék intoleranciát okozó anyagot tartalmaz. Jó hír, hogy ilyen problémával nem találkoztak a szakemberek.

 

Arabica helyett robusta

Kevéssé örvendetes a jelölésen feltüntetett kávéfajták összehasonlításának eredménye. Jelölési hibák miatt összesen 6 esetben indult hatósági eljárás, amelyből háromnál megtévesztő jelölés miatt bírságot is kiszabtak a hivatal felügyelői, 2 terméknél ugyanis nem egyezett a kapott laboratóriumi eredmény és a csomagoláson jelölt kávéfajta. Az egyik kávé jelölése szerint a termék csak arabica kávét tartalmaz, az elemzés azonban 86% arabica és 14% robusta fajtát bizonyított. A másik érintett termék jelölésén arabica és robusta szerepelt, miközben a termék 100% robusta kávét tartalmazott.

 

Természetes helyett vegyszerrel kezelt 

A koffeinmentes kávékat oldószeres eljárással is előállíthatják, ahogy a teszt során vizsgált koffeinmentes kávék több mint felét is ezzel az eljárással állították elő. Ez indokolta, hogy a termékteszt során valamennyi koffeinmentes kávé esetén elvégezzük az oldószer-maradék vizsgálatát is. A koffeinmentesítési technológiai eljárás biztonságos, mégis elkerülhetetlenül járhat extrakciós oldószer-maradékok vagy származékok megjelenésével a végtermékben - áll a Nébih közleményében.

Egy termék jelölésén feltüntették, hogy a koffeinmentes kávé természetes úton, mindenfajta kémiai adalékanyag hozzáadása nélkül lett előállítva. Ez a tájékoztató információ is megtévesztőnek minősült, mivel a koffeinmentesítés etil-acetát oldószerrel történhetett. Metil-acetátot egyébként néhány koffeines kávéban is kimutattak, a koffeinmenteseknél kisebb mennyiségben. Ennek az lehet az oka, hogy a vegyület a pörkölés során is keletkezik a termékekben. 

A komplex ellenőrzés biztonsági és minőségi hibát nem tárt fel, a kapszulás kávék biztonsággal fogyaszthatók. A laboratóriumi vizsgálatok és a kockázatértékelés alapján az is elmondható, hogy alumínium bevitel szempontjából – az átlag fogyasztói bevitelhez viszonyítva – még napi fogyasztás mellett sem jelentenek élelmiszerbiztonsági kockázatot a vizsgált kávék.

A koffeintartalom tekintetében elmondható, hogy a vizsgált 8 koffeinmentes kávé megfelelt a Magyar Élelmiszerkönyvben előírtaknak - írja a Nébih közleményében.

24 termékből 6-nál indult hatósági eljárás. Néhány kisebb jelölési hiba miatt az élelmiszer-vállalkozók figyelmeztetésben részesültek, míg a súlyosabb jelölési hiányosságok miatt élelmiszer-ellenőrzési bírság és eljárási költség kiszabására került sor, összesen 440.000 Ft értékben. A hibák kijavítására az érintetteknek intézkedési tervet kell benyújtaniuk a hivatalhoz.

A vizsgált kapszulás kávé-termékek konkrét eredményei a Nébih oldalán láthatók.

 

A legjobbak

A laboratóriumi-hatósági vizsgálatok eredményeként a súlyosabb, fogyasztót megtévesztő jelölési hibák miatt az összesített rangsorból végül kizártak 3 kapszulás kávét. A Szupermenta termékteszt kedveltségi vizsgálatán ezúttal is szakértő és laikus kóstolók pontozták a termékeket „vak-kóstolásos” módszerrel. A koffeinmentes és a koffeint tartalmazó kapszulás kávék esetében külön rangsor született.

A koffeintartalmú kapszulás kávék versenyében első helyen a Nespresso Espresso Livanto végzett. Második helyezést ért el a Lavazza Espresso Armonico, míg harmadikként a Bellarom Classico Espresso zárt.

A koffeinmentes kapszulás kávék között az Amaroy Bar Italia Decaffeinato lett az első. A második helyezést a L’OR Espresso Decaffeinato, míg a harmadikat a Nespresso Arpeggio Decaffeinato érdemelte ki.

 

Forrás: Nébih

A TVE-nél semmilyen formában nem fogadunk el cégektől támogatást, hogy függetlenek maradjunk. Adományaitok segítségével tudunk működni.

Így tudsz támogatni minket:
 

Rendszeres havi 1.000 Ft adomány

   

 

Rendszeres havi 2.000 Ft adomány

   

 

Rendszeres havi 5.000 Ft adomány

   

 

Rendszeres havi 10.000 Ft adomány

   

 

Egyszeri 5000 forint - kevesebb mint két mozijegy ára, de nekünk fontos segítség. 

   

 

Bármennyit adhatsz, minden apró hozzájárulás számít.

   

 

Ha banki átutalással támogatnál:

Számlavezető: Tudatos Vásárlók Közhasznú Egyesülete
Bank neve:    Magnet Bank
Számlaszám:    16200106-00108490-00000000
IBAN szám: HU40 1620 0106 0010  8490 0000 0000
Swift: HBWEHUHB

Köszönjük!


 









  • Nemzeti Fejlesztési Minisztérium,
    a fogyasztók érdekében

Smink