• Nyomtatóbarát változat
  • Oldal küldése ismerősnek

Május, eső, víz és arany

2007.05.18. /

Három nagyfröccsnyi levél

 

Három nagyfröccsnyi levél

Idióta május van még, a fények is lucskosak a macskakövek között. (Elsirattuk a múltunk, izzó napsugárral öntöttük ki a hézagokat a gránitkockák széleinél.) Nagy, piros tócsákban, lomhán csillog a szomjas tavasz, s újabb esőket ígér a meteorológus is. Az ég, mint kék sebtapasz feszül a háztetők között, a felhők meg úgy fodrosodnak, mint a géz. Pár órája még esett: kövér cseppekben, sűrűn zuhogott, felhólyagosodott tőle a beton - azt mondják, ha hólyagosan esik, sokáig esik -, vagy másfél órán át nem tudtam elindulni borért, annyi víz esett hirtelen. (Exupery írja, hogy amikor Szavojában egy vízeséshez elvittek egy csoport afrikait, a vendégek tátott szájjal bámulták a lezúduló tajtékokat, s nem akartak elindulni még két óra múlva se. Amikor valaki megkérdezte tőlük, miért nem indulnak, azt felelték, még várni kell. „Mit kell várni? A végét. Meg akarták várni azt a percet, amikor Isten belefárad a szeszélyébe. Isten fösvény, hamar megbánja.") Mértéket kéne tartanunk a bor és az eső tekintetében. Úgy bizony!

Esővíz! Ha összegyűjtenénk mindig, s tiszta márványkádakban tartanánk, aranyozott szélű kanállal mernénk belőle ünnepi serlegeinkbe... Vagy palackokba zárnánk, drága, fújt üvegekbe, s piacra vinnénk! Úgy hívnánk, mondjuk, Parapluie. „Az égi víz", jó szlogen volna, könnyen betanítható, természetes; lehet, hogy a „fenti víz" mégis jobban hangzana. Mert vannak, ugye, a lenti vizek és a fentiek, van ebben valami, ami túlmutat a puszta marketingen, valami éteri, örök és felettébb tiszteletre méltó. Ez jutott eszembe, amikor úton a Fő utcai kiskocsma felé a zápor minket mégis elkapott, s egy kapu boltíve alatt bámultuk a hólyagosan záporozó esőt.

Az a kocsma igazán hangulatos kis helynek bizonyult. A boruk jó, szódával hozzák, nem ásványvízzel, utóbbi nem ildomos és a bornak is árt. Ó, a fröccs is hólyagos a sok gázgömböcskétől, ami benne nyüzsög! Gurgulázik tőlük a pohár ital, és egészen sokáig eltart, amíg az ember betelik azzal, hogy ezt a finom zenét hallgassa május délután. Végül is, a bor is víz; a szőlő is és az ember is az - eső; vízen átmosott munka, kioldott napfény, hullámos, aranyló irgalom. S a fröccs! Nem mindegy ám, milyen! Ha egy rész borhoz két rész szódát töltesz, hosszúlépést kapsz, ami üdítő ugyan, de nem elég titokzatos. Ha fordított arányban készíted el, akkor rejtelmesebb, mintsem megérthetnéd, mi működteti az ízeit. Én épp ezért az egy-egyes változatot kedvelem. A kisfröccsnél igazabb ital nem létezik! Ha az alapigazságot, mondjuk a valóságot, kellő ritmusban hígítod a titkok látványos és csábító gázgömbjeivel, máris oly csodát teremtettél, melyről nem tudhatod, mi működteti, az egzakt alkoholizmus vagy csak az illuzórikus hagyomány.

Vajon hány remekbeszabott gondolat született már a víz és a bor e páros univerzumában, hány csodálatos képzet forrása volt ez az ital? Érzelmek, vágyak és mesék vízgyűjtője: a bor.

Bolond ez a május, én mondom! Új utakra léptünk, messzi tájak vizeit hozzák a kereskedők; lehet, hogy tán éppen a Balaton sok száz évvel ezelőtt elpárolgott vizéből kortyolunk, mikor a francia pillepalackból iszunk. Van még vizünk, s ha kiittuk a Káli- medence mélyen megbúvó, ősi, sűrűn hullámzó tartalékait, marad még kút, ahol szomjunkat olthatjuk, nyárelőn, bolondul, mint ki nem gondol holnapokra, csak a tegnapi nyomorra, fájdalmas tegnapi boldogtalanságra. Régi vizek ezek, régi borokhoz valók. Úgy múlnak el belőlünk mégis, ahogy mi magunk távolodunk az egykori ivászatok jókedvű visszhangjaiból. Fürdünk az idióta, nedvesen csorgó májusi fényben; másik kocsmába megyünk át, Óbudára, hol Krúdy is italozgatott. Messziről a Duna hullámcsobogása szól át, de már nem hallatszik ide - írta volna Molnár Karinthy után. A vízkörökben benne él az ember, s az emberben munkál a bor. Szánkhoz emeljük lassan, s míg jólesően torkunkra eresztjük a rejtélyes nedveket, megilletődötten hallgatjuk, hogyan patakzik végeláthatatlanul a falikútból a tiszta víz. (Bőkezű az ember, nem bánja, nem ám!)

Elgondolkodom. Van-e a fröccsben elektronika vagy finommechanika? A szerkezetére vagyok kíváncsi igazán, a gépezetre, ami víz és bor között alakul, működik finom molekulák tavaszi, őszi, ünnepi táncai által. Mert van üres, mint a pohár, s van teli, mint a víz vagy a bor. Így elmélkedünk az asztal körül. Elbírhatatlan ez a nyugalom; csilingelő, pajkos kis patak, mely úgy szeli át a város zaklatott rengetegét, ahogy metszőkés szalad át a szőlőszemen. Áradás baljós előjele. A pincében már éjszaka nyílik; ez a lélek valódi természete - nemes penésszel bevont, dohos és építkező, a falak hallgatásába fulladt titok: palackok zamatos tudatalattija - vizek mennyországa.

Elindultunk. Idióta május van még mindig, a fények is lucskosak a macskakövek között. Nagy, piros tócsákban, lomhán csillog a szomjas tavasz, s újabb esőket ígérnek fejünk felett a fellegek. Hová menekülnénk ebből az őrült tavaszból, mikor színes plakátok nyílnak, s hirdetik a kezdődő nyári akciók kavalkádjait? Csak kocsma, pince hűvösében illik még emlékezni a tegnapokra, gyűrt abroszon, hosszú poharak oszlopcsarnokában, ahol hetvenöt forint egy pohár ital. Keresztrejtvényt hajtogat maga elé egy idős úr is; a vízszintes három betű, "r" a vége, bor lehet az csak, mormolja, aztán iszik, függőleges meg talán a szóda, talán az utolsó áldomás. Lassan elered újra, hullik, hólyagosodik az aszfalt az ablak előtt; elnyel minket is végül - ma én téged, holnap te engemet -, s akkor, abban az utolsó, aranyló kortyban végre mi is értelmet kapunk, mint a szódavíz apró, tevékeny gyöngyei.

 

Megjelent a Tudatos Vásárló magazin 6. számában







  • Nemzeti Fejlesztési Minisztérium,
    a fogyasztók érdekében