• Nyomtatóbarát változat
  • Oldal küldése ismerősnek

Illegalitásban az őshonos növények, paraszti vetőmagok

2011.01.26. /

Világszerte vetőmag-forradalmárok szövetkeztek a vegyszermentesen termeszthető, jó minőségű régi gabonafajták feltámasztása.

Vadászzsemle, fitnesz croissant, parti kifli, langalló, leveses cipó, északi magos vekni – mindennapi kenyerünk ugyan hangzatos nevek alatt sorakozik a polcokon, detöbbnyire ugyanarról a fehér kenyérről van szó. Eközben étrendünkből teljes gabonafajok szorulnak ki, alig eszünk például rozsos ételeket. Hiába terem legalább negyven búzafajta Magyarországon, ha mindössze 7-8 fajtából jön össze az éves termés négyötöde. Pedig lenne miből válogatni. A Tápiószelei Agrobotanikai Intézet például közel 7600 fajtából álló kenyérbúza-gyűjteményt tart fenn génbankjában. A sokszínűség csökkenése, a tájfajták eltűnése nem magyar sajátosság. A fajtaváltozatosságért indított mozgalom már több országban megvetette a lábát: szervezkednek a gazdák és a különleges ízekre vágyó fogyasztók.

 

A szabadságharc kezdetei

Nemrég a Touselle nevű mediterrán tájfajta búza vetőmagjának terjesztése körül alakult ki perpatvar a Paraszti Vetőmag Hálózat (Réseau Semences Paysannes) és a vetőmag-nemesítők és -előállítók érdekképviselete (GNIS) között Franciaországban. A hivatalos fajtajegyzéken nem szereplő (tehát nem jogvédett), kézműves kenyérsütésre használt Touselle árusítása körüli vita önszerveződést indított el a fajta védelme érdekében. A „Egyesülés a Touselle népszerűsítéséért“ harminc gazdálkodót, egy molnárt és egy péket tömörít. Küzdelmüket nyugodtan hívhatjuk a minőségért vívott szabadságharcnak. Az ország a gigantikus ipari vetőmagcégek hazája. A Limagrain francia óriásvállalat a világ negyedik legnagyobb vetőmagcége; a zöldségvetőmag-piacon második, az európai búza- és kukorica-vetőmagok piacán pedig első. Nem véletlen, hogy itt alakult ki az egyik legszervezettebb összefogás a tájfajták megmentéséért.

Elfeledett és feltámadó félben lévő gabonáink
▪           alakor (egyszemes búza)
▪           tönke (kétszemes búza)
▪           tönköly (spelta búza)
▪           köles
▪           mohar
▪           cirok
▪           japán köles (kölesfű)
▪           harmatkása
▪           pohánka (hajdina)
▪           tatárka
▪           árpa (csupasz és színes változatai)
▪           zab (csupasz változata)
▪           kukorica (színes változatai)

Olaszország a különleges articsókák, spárgák, paradicsomok hazája, és ne feledkezzünk meg a csodálatos kézműves tésztákról sem! Az ország a sokszínűség megőrzésében is élen jár: a gazdag kulináris hagyományokról akár egy autópálya melletti kisvendéglőben is meggyőződhetünk. Az olaszok már 2007-ben megerősítették a gazdálkodók jogát a tájfajta vetőmagok kereskedelmi forgalmazására. Ráadásul, míg a vetőmagcégek komoly költségek és adminisztratív feltételek teljesítése árán kaphatnak engedélyt az árusításhoz, ezek az akadályok nem terhelik a gazdálkodókat.

Ha alaposabban szemügyre vesszük a vetőmagok közelmúltbeli történetét, kiderül, hogy jó okuk van a lázadásra a gazdáknak és a fogyasztóknak. A kezdeményezést elindító gazdálkodók, kertészek és kis vetőmagcégek szerint a piac a nagyüzemi növényfajtákra összpontosít, ezek ugyanis megfelelő mennyiségű vegyszer mellett jóval több helyen termeszthetőek. A mozgalmárok azonban a termőhely sajátosságaihoz (a talaj- és az éghajlati viszonyokhoz) vegyszer nélkül is alkalmazkodó, változatosabb növényfajtákat szeretik. Ez a képesség különösen fontos a szegényebb, nehezen megművelhető talajon gazdálkodók számára. Mások a vetőmag-önrendelkezésre, vagyis a nagy vetőmagcégektől való függetlenségre összpontosítanak, és a saját gazdaságukban előállított magot használják. Ez azonban leginkább olyan növényfajták esetében működik, amelyek az ipari növényfajták többségével szemben nem jogvédettek, és a termésből származó vetőmag újravethető minőségromlás nélkül. A mozgalom tagjai az úgynevezett régi fajták, más néven tájfajták és gazdálkodói fajták alkalmazásával jutottak közös nevezőre. Ezek változatosabbá és egészségesebbé is tehetik étrendünket.

 

Csaták és egyezségek

A tájfajtákhoz, régi fajtákhoz hozzáférni azonban nem egyszerű. A nagyüzemi mezőgazdaság térhódításával kiszorultak a termesztésből, és a jogszabályi környezet is az ipari növénynemesítésnek kedvez. Kereskedelmi forgalomba csak azon növényfajták vetőmagjai kerülhettek, amelyekről bebizonyosodott, hogy a termesztett növények azonosak (vagyis fő tulajdonságaik megegyeznek a hivatalos bejegyzéskor megadott leírással) és állandóak (azaz tulajdonságaik nem változnak évről évre). A tájfajták nem tudnak megfelelni a követelményének, hiszen az adott tájhoz alkalmazkodva folyamatosan változnak. Így aztán „illegalitásba szorultak”, és vetőmagjaik évtizedekig nem kerülhettek kereskedelmi forgalomba.

A mezőgazdasági növények sokféleségének megőrzése érdekébenaz Európai Unió 2008-ban új irányelvek bevezetésére kérte tagországait, hogy rendeződjön végre az eltűnéssel veszélyeztetett tájfajta szántóföldi kultúrnövények (és zöldségfélék) vetőmagjainak helyzete. Ebből a célból több könnyítést vezettek be, egy fajtán belül például bizonyos arányban olyan növények is előfordulhatnak, amelyek tulajdonságai eltérnek a hivatalos leírástól. A gazdálkodói szervezetek szerint a módosítások nem kellően rugalmasak, ezért több értékes fajta továbbra sem tud majd felkerülni a fajtalistára. Ők a megoldást a helyi szabályozásban látják.

Génbankok és tájfajta gyűjtő helyek listája:
www.tudatosvasarlo.hu/cikk/genbankok-tajfajta-gyujtemenyek

Az európai irányelv átvétele semmit sem javított a francia tájfajták és a gazdálkodók helyzetén, egyetlen tájfajta búza vagy kukorica sem került bejegyzésre azóta. Guy Kastler, a Paraszti Vetőmag Hálózat ügyvivője szerint ez azért van, mert a fajták bejelentése még mindig rengeteg bürokráciával jár, és akadályt jelent az azonosság és állandóság bizonyítása is.

A gazdálkodók szeretnék legalizálni az általuk előállított fajtákat, de szerintük rugalmasabb szabályok nélkül a tájfajták vetőmagjai továbbra is „illegalitásban” fognak maradni. A megfelelő törvények megszületéséig a lobbizás mellett a hálózat tagjai helyi, közösségi vetőmagbankokat hoznak létre a vetőmagcserék szervezésére.

 

Olaszok az élen

Olaszországban az Európai Bizottság felkérésére az uniós joggal összhangban bevezették a fajták azonos és állandó jellegét bizonyító vizsgálatokat, a gazdálkodók vetőmag értékesítési jogához azonban nem nyúltak. A törvénymódosítás óta csupán egy tájfajta kukorica, az észak-olasz Storo került fel az új fajtalistára, láthatóan sem a régiók, sem a gazdálkodók nem sietnek a fajták bejegyzésével. Olaszországban a régiók döntenek a mezőgazdasági kérdésekről, így a növények sokféleségének megőrzéséről is. Több régió (például Toscana, Lazio, Umbria) külön törvényben biztosítja az őshonos és tájfajta növények védelmét, és díjmentes regionális nyilvántartásokban gyűjtik az önkéntes alapon bejelentett különleges fajtákat.

Az európai jogszabályokra fittyet hányó közösségi gazdálkodói hálózatok révén több olyan vetőmag is kereskedelmi forgalomban van, amely csak a regionális jegyzékben szerepel. Ilyen a Genova mellett a 19. században még nagyban termesztett fehér Quarantina burgonya, amely az 1950-es években igencsak visszaszorult. A forgalomban lévő vetőmagok a helyi piacot szolgálják, így nem jelentenek versenyt a nagy vetőmagcégeknek. Az említett burgonya visszavezetését és népszerűsítését mára közel hatvan gazdálkodó, valamint ugyanennyi helyi étterem és elárusítópont támogatja.

 

Feldolgozókra is szükség van

Hazánkban a hatóságok úgy okoskodtak az európai unós szabályok átvételekor, hogy előreláthatólag nem várható tömeges fajtabejelentés, sem szaporítás, ezért a rendelet hatálybalépésének nem lesz számottevő költségvetési hatása. És valóban: eddig egy tájfajtának sem sikerült feltornásznia magát a listára, merthogy ehhez előbb kellett volna költeni a dologra. A termesztésből kiszorult tájfajta szántóföldi kultúrnövények zömét Magyarországon már csak génbankok őrzik, vetőmagjuk nincs forgalomban. A tájfajták fennmaradásához azonban elengedhetetlen, hogy a gazdálkodók hozzáférhessenek a magokhoz.

Egyes hazai génbankok – például az említett tápiószelei intézet – segítenek az olyan gazdálkodóknak és közösségeknek, amelyek kis mennyiségű vetőmagért és szaktanácsért fordulnak hozzájuk. A génbankok azonban rendkívül szűkös anyagi erőforrásokkal rendelkeznek, és csak nagyobb állami támogatás mellett tölthetnék be igazi hivatásukat: a náluk tárolt értékes fajták túlélését a termőföldön. A tájfajták visszavezetése akkor tud megvalósulni, ha a gazdálkodók államilag támogatott szakmai tanácsadásban részesülhetnének.

Emellett ahhoz, hogy a tájfajta gabonákból készült kenyér valóban az asztalunkra kerüljön, létfontosságú lenne, hogy a molnárok és a pékmesterek is elköteleződjenek az ügy mellett. Jelenleg a malmok többsége néhány nagy mennyiségben érkező fajta őrlésére rendezkedett be. További akadályt jelent, hogy Nyugat-Európához képest nálunk a péktermékek sokkal kisebb részét forgalmazzák pékáruboltokban – így kevesebb a lehetőség a tájfajtákkal kísérletező pékáruk megismertetésére és megszerettetésére. A hipermarketek sütödéiben a nagy térfogat és az alacsony ár a fontos.

 

Szövetség

Kovács Géza ökonemesítő, a Martonvásári Mezőgazdasági Kutató Intézet kurátora szerint a kitörési pont a zártkörű rendszerben történő vetőmag-előállítás. A tájfajtákból előállított termékek fejlesztésére jó példa a Piszkei Öko és a kalocsai ÖkoFood felkérésére létrehozott tájfajtából nemesített modern tönke fajta, amelynek vetőmagját négy ökogazdálkodó termeszti. A rendszer lényege, hogy a végtermékért felelős társulás vezetője – itt a Piszkei Öko vagy az ÖkoFood – ad megbízást az alapanyag előállítására. Szerződést kötnek a gazdálkodókkal, akik a vetőmagot kizárólag nekik adhatják el, harmadik félnek pedig csak a hozzájárulásukkal. A zártkörű rendszer előnye, hogy a felhasznált vetőmagfajtának nem kell szerepelnie a fajtalistán, és minősíttetni sem kell, mert a társulás az egész termékpályát lefedi, a fajta-előállítástól a vetőmagtermesztésen át a feldolgozásig és értékesítésig. Az összefogás célja egészséges, kiváló minőségű – például magas E-vitamin- vagy fehérjetartalmú – péktermékek, lisztek és ökoszejtán termékek előállítása.

 

A szerző a Védegylet munkatársa.

Kép [cc] archivodeprojectos

 

Megjelent a Tudatos Vásárló Magazin 20. számában.









  • Nemzeti Fejlesztési Minisztérium,
    a fogyasztók érdekében