Minden olyan országban, ahol vevői erővel kapcsolatos problémák merültek fel, a szupermarketek alacsony árat fizetnek a beszállítóknak. A gazdasági előnyök pedig igen egyenlőtlenül oszlanak meg a kereskedelmi lánc szereplői között. Különösen a friss gyümölcsöknél jelentős ez a probléma. A lenti ábra azt mutatja meg, hogy az ananászok beszállítói láncában lévő szereplők mennyit kapnak meg a gyümölcs fogyasztói árából. Látszik, hogy a földeken dolgozó termelőknek jóval kevesebb jut, mint a nemzetközi kereskedelmet bonyolító szereplőknek és a kiskereskedőknek. 

 

Forrás: Make Fruit Fair, a Costa Ricá-n termelt és Nagy-Britanniában 2010-ben értékesített ananászok költségeivel számolva

Abban az esetben, ha nem közvetlenül a szupermarket vásárolja fel a termékeket, a hatások a közvetítő-kereskedőkön keresztül érvényesülnek. Ezt a jelenséget a Dél-Afrikából Európába szállított gyümölcsökkel kapcsolatban is vizsgálták. Egy kutatás szerint a szupermarketek és importőreik erős pozíciójuknak köszönhetően képesek felrúgni azt az alapvető üzleti szabályt, hogy a megvásárolandó áru mennyiségéről és egységáráról azelőtt kell megállapodni, mielőtt azt becsomagolják és leszállítják. A csemegeszőlővel kapcsolatban például ezt állítja az egyik forrás:

„A szőlő ára igen gyorsan változhat, ezért a kereskedők nem szívesen állapodnak meg árakról a beszállítóikkal. Ha a versenytársuk ára alacsonyabb lesz, mint az övék, rajtuk marad a romlandó termék, ami veszteség.”

Az ilyen esetekben a szupermarketek a beszállítóra hárítják az üzleti kockázatot, amely lehet, hogy nem is tudja milyen árat sikerül kapnia, amíg az árut el nem adja a kereskedő. Így a szupermarket nyugodtan beszállhat az árháborúkba, előre nem tervezett akciókat hirdethet anélkül, hogy maga viselné a tényleges költségeket.

Szintén gyakori probléma, hogy a szupermarketek az eladhatónál több árut vásárolnak, hogy mindig tele legyenek a polcok. A romlandó áruk túlzott beszerzésének sokszor nem a szupermarket, hanem a beszállító issza meg a levét. Az idézett kutatás szerzője szerint a beszállítók nem tudják a végtelenségig elviselni ezeket a beszerzési módszereket:

„Aránytalanul magasak lettek azok a kockázatok, amelyeket az ilyen beszerzési technikák miatt kell viselniük a termelőknek. Vagy a termelők nyilvánosan is vállalják az ezzel kapcsolatos véleményüket, és születik valamilyen megoldás, vagy Nagy-Britanniában fokozatosan eltűnnek a hagyományos forrásból származó, friss élelmiszerek”

A magyar mezőgazdasági beszállítók véleménye is hasonló. A GKI 2010-es kutatása szerint:

„A mezőgazdasági cégek 40%-a szerint a kereskedelmi láncokkal fennálló üzleti kapcsolatot az erőfölénnyel való visszaélés, a tisztességtelen piaci magatartás, az aszimmetria jellemzi, 18%-uk szerint mindez nagyon erősen jellemzi az ágazatot.”

Több kutatás rámutatott már azokra az eljárásokra, amelyek bizonytalanságban tartják a beszállítókat. Például, hogy utólagosan, és éppen ezért meglepetésszerűen a beszállítóra hárítanak bizonyos költségeket és kockázatokat, ezáltal megnehezítik vagy akár akadályozzák is a beszállító vállalkozások üzleti tervezését, befektetési és fejlesztési döntéseit. Mindennek végső soron a fogyasztók látják a kárát. Egy 2010-es, a magyar beszállítók körében végzett kutatás azt állította:

„Amennyiben teljesen tiszta, korrekt versenyhelyzet alakulna ki, a válaszadó cégek bevétele 5-20%-kal nőne. Javulna a jövedelmezőség, stabilizálódna a piac, jobb minőségű árukat lehetne előállítani.”

Az Nagy-Britannia Versenybizottságának 2008-as jelentésében is találunk árulkodó megállapításokat az akciókról:

„… azt találtuk, hogy a beszállítók olykor hatalmas nyomás alatt vannak, hogy termékpromóciókat finanszírozzanak, és ilyenkor általában rövid idő alatt kell döntést hozniuk. Egyes esetekben ez a kereskedő tárgyalási taktikájaként értékelhető, amelynek célja a saját veszteségük csökkentése. A kereskedő át tudja hárítani a túlrendelések bizonyos költségeit és kockázatait a beszállítóra azzal, hogy a promóciók támogatását kéri tőle. Megfigyeltünk olyan esetet is, amikor a beszállítók a promóció költségeinek 65%-át fedezték, vagy amikor a kereskedő igencsak visszautasíthatatlan módon kérte a beszállító hozzájárulását a költségekhez.”

De nemcsak a szupermarketek élnek vissza vásárlóerejükkel: a márkatulajdonosok, a több lánc javára üzletelő nagyobb beszerzői csoportok szintén haszonélvezői lehetnek. A szupermarketek helyzetét a kereskedelemre gyakorolt befolyásuk különbözteti meg.

A nagyobb vállalkozások kezdik felismerni a felelősebb beszerzés szükségességét, már csak a beszerzéseik fenntarthatósága, és a hazai piacokról érkező nyomás miatt is. Erre egy példa a Nagy-Britanniában működő Tesco Sustainable Dairy Group (Fenntartható Tejtermék Csoport, SDG), amely azt vizsgálja, hogy a kereskedői elvárások teljesítése hogyan hat a brit gazdálkodók áraira, bizonytalan helyzetére és költségeire. A kezdeményezés méltányos megállapodásokat igyekszik kötni a friss tejet szállító brit gazdákkal. (Magyarországon nem tudunk ilyen kezdeményezést a Tesconál.) Az SDG bevezette az árgaranciát: időről időre nyilvánosan kihirdetik a tej garantált átvételi árát. Egyelőre csak a tejjel foglalkoznak, és még sokat kell tenniük azért, hogy a szóban forgó irányelvek a szupermarketek teljes beszállítói hálózatában érvényesüljenek.

Kép: dreamstime

 

 

 

A cikk „A szupermarketláncok beszállítói kapcsolatai a fogyasztók szemszögéből” című kiadványban jelent meg. A kiadvány megjelenését az Európai Unió támogatta. A kiadvány tartalmáért kizárólag a Tudatos Vásárlók Egyesülete felelős, és az semmi esetre sem tükrözi az Európai Unió álláspontját.