fbpx

Tarts velünk, legyél tagja a Tudatos Vásárlók közösségének!

Csatlakozz hozzánk!

A környezetszennyezés hatással lehet a gyermek nemére

környezetszennyezés gyerek neme

A környezetszennyezésnek való kitettség hatással lehet a születendő gyermek nemére. Máshogy hat a higany, a króm, az alumínium-, és máshogy az ólomszennyezés – állapította meg egy kutatás amerikai és svéd közös kutatás.

Több mint száz lehetséges tényezőt fedett fel, amelyek összefüggésben állhatnak a születendő babák nemével a Chicago-i Egyetem és a Stockholmi Karolinska Intézet által végzett közös kutatás, amely a USA lakossága felének (150 millió) 8 éves, és Svédország teljes lakosságának (9 millió) több mint 30 évre vonatkozó adatait nézte át. Az eredményeket a PLOS Computational Biology c. szakfolyóiratban publikálták.

A környezetszennyezésen kívül a babák nemét befolyásoló tényező még a szülők stressz-szintje, a szegénység, a bűnözés és a munkanélküliség mértéke a lakóhely környékén, sőt még a hőmérséklet is.

Az eredmények szerint az például, hogy a család közel lakik-e nagyüzemi mezőgazdasági területhez szintén szerepet játszik, valószínűleg a vegyszereknek való erőteljesebb kitettség miatt.

Azt találták, hogy a higany, a króm és az alumínium-szennyezés összefügg azzal, hogy több fiú születik, míg az ólomszennyezés a lánygyermekek számát növelheti.

De hogyan tudja befolyásolni a környezetszennyezés a baba nemét?

A születéskori nemi arányok (SRB) a fogantatáskor dőlnek el: ekkor az embrióknak pontosan fele lány, és pontosan fele fiú kellene, hogy legyen. Korábbról ismert ugyanakkor, hogy a hormonális tényezők befolyásolhatják a folyamatot bármely nem javára a terhesség alatt, a különböző körülményektől függően, s ezáltal a szimmetrikus arányok aszimmetrikussá válnak.

A mostani kutatás ezenfelül rámutatott, hogy a levegőben és a vízben terjedő szennyező anyagok is összefüggenek a születéskori nemi arányokkal. A levegőben jelen lévő szennyező anyagok közül ilyen hatást fejt ki a vas, az ólom, a higany, a karbon-monoxid, az alumínium és a PCB-k (poliklórozott bifenilek). A vízben jelen lévő szennyező anyagok közül megemlítik a krómot és az arzént.

Összefüggést találtak a PFAS-k és a vetélés között

„Számtalan mítosz van a születéskori nemi arányok körül, de ha a dolgok mélyére ásunk, kiderül, hogy minden, amit valódi adatokon teszteltek, azt viszonylag alacsony számú adaton végezték, ráadásul van több olyan állítás is, amely nem megfigyelésen alapszik” – nyilatkozta Andrey Rzhetsky, a Chicago-i Egyetem vezető kutatója a brit Guardian lapnak. Ez a kutatás az első olyan, amely számos vegyi szennyezőanyagot, és egyéb környezeti tényezőt vesz figyelembe, és nagy adatsort használ, két kontinensről – magyarázzák.

Azok a faktorok, amelyek a legjelentősebb hatással vannak a születendő baba nemére, mint a higanyszennyezés és az ipari létesítményekhez való közelség, akár 3 százalékkal is eltolhatják a születéskori nemi arányokat. Tehát például egy egymilliós népesség körében ez azt jelentené, 60 ezerrel több lány születik, mint fiú.

Egy korábbi kutatás a mérgező anyagok hatását (PCB-k) vizsgálta a születéskori nemi arányokra, de nem vezetett eredményre, ez az új kutatás azonban azt találta, hogy a PCB-k jelentősen növelik a fiúk arányát.

 

A Green&Safe LIFE-styles projektet az Európai Unió LIFE alapja támogatja, az Agrárminisztérium társfinanszírozza. Azonosító: ENV GIE HU000622 Green&Safe LIFE-styles.

Ajánlom másnak

Kapcsolódó cikkeink

További cikkek

Legnépszerűbb cikkeink

További cikkek

Legfrissebb videók

Szappan- és vegán szendvicskrém készítéssel zártuk az ÖkoKört

Szappan- és vegán szendvicskrém készítéssel zártuk az ÖkoKört

2022 tavaszán a tavaszi Tiszta otthon és ÖkoKör Kamra csoportok lezárultát és a közösen elért eredményeket egy zártkörű workshoppal ünnepeltük meg. Harmincan gyűltünk össze, hogy a fenntarthatóság jegyében vegán szendvicskrémeket készítsünk a Közöshely dolgozóinak vezényletével, valamint Vászonzsákoslány, azaz Antal Évi a melt&pour szappankészítés rejtelmeibe avatott be minket. Mi az az ÖkoKör? Itt megmutatjuk!

Még több videó
Ugrás a tudatosvasarlo.hu nyitó oldalára

    Kövesd munkánkat, iratkozz fel híreinkre!
    Bónusz: tippek, tesztek, programok