Google
Állítsd be a Tudatos Vásárlót megbízható forrásnak
 

| Tudatos Vásárló

Zsíradót vezet be Dánia

A dán kormány adót vet ki az élelmiszerben levő telített zsírsavasakra. Az elképzelés szerint az új adó a növényi olajat, a vajat és a sajtokat érintené.




A rendelet hatályba lépése 2010 közepén várható. Ezzel a
lépéssel nem csak az egészség javítását akarják elősegíteni, de a személyi
jövedelemadó csökkentését is célul tűzték ki. Természetesen ez a fogyasztói
árat is befolyásolja, átlagosan 33%-kal emelkedne a vaj és sajt ára.

Az élelmiszeripar természetesen ellenzi az új adónem
bevezetését. Egyik fontos, ellene szóló érv, hogy a határokon túli vásárlások
elősegítik majd más országok kereskedelmének élénkítését, ezzel rossz helyzetbe
hozzák a dán mezőgazdaságot. Egyes becslések szerint az adó 10 éves
időtartamára számítva a várható átlagos életkor így 5 és fél évvel növekedne
meg.

A dán tejszövetség brit és amerikai tudósokat hívott meg, és
az előadók csak megerősítették a tényt, hogy nincs összefüggés ilyen módon az
általános egészségi állapot és a telített zsírsavak fogyasztása között. Sőt a
cardiffi egyetem egyik professzora szerint a tejfogyasztás az emésztőszervi rák
kockázatának csökkentése szempontjából előnyös, és csökkenti a szív- és
érrendszeri betegségek előfordulását is.

 

Forrás: MEBIH

Kép [cc] chiot

A Földet csak úgy menthetjük meg, ha változatunk a fogyasztási szokásainkon. A Tudatos Vásárlók Egyesülete a fenntartható fogyasztásért küzdő hazai közhasznú civil szervezet. Működésünket magánszemélyek támogatásai, pályázati források és fizetős tesztjeink biztosítják.

Szakmai függetlenségünket csak úgy tudjuk megőrizni, hogy

✅ nem publikálunk szponzorált tartalmakat
✅ nem fogadunk el vállalati adományokat, ajándékokat
✅ nem kérünk a potenciális hirdetőktől befolyó reklámbevételekből..

Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy

❌Cikkeinkben nem zavarnak reklámok, ilyet egyetlen oldalunkon, médiafelületünkön sem látsz.
❌Amikor egy gyártó/márka/termék értékelését olvasod, biztos lehetsz benne, hogy véleményünket nem befolyásolta reklámbevétel, adomány, ajándék vagy más együttműködés.
❌ Honlapunk tulajdonosa maga az egyesület, ezért nem veszélyeztet minket a tulajdonosi befolyásolás vagy a médiafogyasztási szokások hirtelen megváltozása.

A Tudatos Vásárlóknál úgy lehet termékekről olvasni, hogy azért sem közvetve, sem közvetlenül nem fizetett semmilyen cég. Hol van még ilyen tartalom?

Ha szeretnél még hasonló tartalmakat látni, akkor támogasd a munkánkat rendszeres adományoddal!

Adományozok

Képezd magad a webináriumainkon!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Válassz hírleveleink közül:*

    Egyesületünk nem fogad el pénzt cégektől, ezért cikkeinket hirdetések nélkül olvashatod. Működésünk fenntartásához viszont magánadományokat gyűjtünk. Támogasd a munkánkat, hogy tartalmaink ingyenesek maradhassanak azoknak is, akik nem tudnak adományozni!

    Megszakítás