fbpx

| Tudatos Vásárló

Táncoskert Biogazdaság – tyúklízing, hústagság, boldog jószágok

Egy biogazdaság, ahol foglyok és fácánok nevelkednek, szárnyal a tyúklízing és hamarosan beindul az első hazai húsos közösségi gazdaság is.

Lengyel Zoltán a Hajdú-Bihar megyei Polgár határában hozta létre Táncoskertet. Korábban programozóként dolgozott Budapesten, de egy idő után elege lett a városi létből. Az is problémát jelentett, hogy nem jut hozzá jó minőségű húshoz, ha nem utazik haza a szüleihez. Egy időre még vegetáriánus is lett, de rájött ez nem az ő műfaja.  Ekkor jöttek a foglyok…

A foglyoktól a közösségi gazdaságig

Zoli ekkortájt találkozott a foglyokkal, ezért úgy döntött visszaköltözik Polgárra, és létrehoz egy vadgazdaságot. Szeretett volna részt venni a Magyarországon is őshonos fogoly élőhely fejlesztésében és telepítésében. Így indult el 3 éve az a projekt, amelynek keretében olyan fogoly és fácánállományt nevel, „ami fél a rókától és képes repülni”, azaz képes a vadonban túlélni.

Mivel a feltételek a keltetéshez adva voltak, de a fácán és a fogolynevelés csak szezonális, az állatállomány gyorsan kiegészült csirkékkel, majd jöttek a többiek is. Ma már 400-500 csirke, 12 szürke marha, 15-20 racka juh, 6 mangalica, továbbá óriás nyulak, pulykák, ludak, kacsák is élnek a tanyán. Hamarosan csatlakozik még 2 magyar tarka is az állományhoz.

Zoli célja ekkor már egy közösségi gazdaság létrehozása volt, amely úttörő vállalkozás, hiszen ez az első húsos közösségi mezőgazdaság kezdeményezés Magyarországon.  Egy évre előre meg kellett terveznie az árakat, és az állományt is, úgy hogy nem volt még erre hazai minta, tapasztalat.

Táncoskert Biogazdaság 
Weboldal: https://www.tancoskert.hu/
Facebook: https://www.facebook.com/tancoskert/?fref=ts
Email: csa@tancoskert.hu 

A Táncoskert a füves síkságok vonuló csordáit modellezi, az állatok folyamatos mozgásban vannak, és a szabad ég alatt nevelkednek. Egy területen először a marhák, majd a birkák legelnek, őket követik a csirkék, majd az adott terület pihen. Ez a regeneratív módszer is egyedülálló itthon, ezért a tervezés és az engedélyeztetés is sok fejtörést okozott mind Zolinak, mind a hatóságoknak.  „Akik engedélyeznek, lekapjak a hajukat, amikor mondom, hogy nekem nincs sok csirkém, a pestieknek van, csak itt etetem őket, mert ugye a panelban mégsem lehet .”

Tyúklízing

A tyúklízing, vagy közösségi tyúk program a tavalyi évben indult el. Ennek lényege, hogy a tagok egy évre bérelhetnek tojókat és az adott időszakban általuk tojt tojásokat heti vagy kétheti rendszerességgel vehetik át. Ez úgy kell elképzelni, hogy van egy külön tyúkbusz (vándoról), ahol a lízingelt csirkék élnek. Zoli vezeti a hozamukat. A tagok mindig az adott hét tojástermésének átlagát kapják meg. Elő lehet fizetni több csirkére is, ekkor értelemszerűen duplázódik, vagy triplázódik a tojás rész. A tapasztalatok alapján egy csirke átlag 0-7 tojást tojik hetente, és 150-160 tojással lehet számolni éves szinten. A tavalyi évben 208 tojás jutott egy lízingelt tojóra.

Hús tagság

Csirkerész –Egész pucolt csirke van a csomagban, a feje és lába külön csomagolva. Heti vagy kétheti szállítással is kérhető.Tavaly pár barát és ismerős bevonásával Zoli tesztelte már a hús tagságot is, ami idén indul hivatalosan útjára, ahogy elkészül a vágópont.  A tavalyi tapasztalatok nagyon pozitívak voltak mind a hús mennyiségét, mind a minőségét tekintve. A hús-közösség sokban hasonlít a zöldség közösségekhez, csak itt az átadások ritkábbak vagy időszakosak. Ahogy a zöldség közösségek esetében, itt is szerződés erősíti meg a gazda és a fogyasztó kapcsolatát.  A tervek szerint az alábbiakra lehet idén előfizetni a Táncoskertben:

Nagy családos csirkerész – Ez a csirkerész nagyobb kiadása, ha a csirke nem érné el a 2 kg-os határt, akkor két kisebb csirke kerül a csomagba, ami már elég lesz egy nagyobb családnak is. Itt is lehetőség van heti és kétheti szállításra.

Vegyes szárnyas – A csirke mellé még kerül a csomagba az év során 2 fácán, évi két alkalommal 2 fogoly, 2 kacsa, Márton napra lúd és karácsonyra pulyka is.

Mangalica rész – Hat mangalica nevelkedik idén a tanyán, ebben a kombinációban fél disznóra lehet előfizetni. Hat részletben történik majd a vágás és tagok hat részletben kapják meg a rájuk eső fél disznót. A csomagban lesz hurka, abált és füstölt szalonna is, mint egy hagyományos disznóvágáson.

Bárány és juhrész – Ebben az esetben is időszakos lesz a szállítás, Zoli hat vagy hét vágást tervez, amikor egy tagnak egy hatod birka jut majd.

Zoli termékei bio termékek, ha egyelőre nem is minősítettek. A gazdaság és annak növényevő része a Biokontrollal szerződésben áll,  a területeket Zoli a szülei hagyományos gazdaságából folyamatosan állítja át. A takarmányozásra saját magvakat használ, és ha az nem elég, bio takarmányt vesz. Idővel, ha sikerül elég bio takarmányt termelnie, lehet, hogy az egész gazdaság minősített lesz.

A tagokkal is egyeztettek erről: nem igénylik a minősítést. Ők úgy mondják „Istenbizonybio” ami annyit tesz, hogy bíznak Zoliban, hogy bio módon gazdálkodik, még ha egyelőre nincs is minősítése. Számukra fontosabb, hogy ismerik a gazdát, és a hírlevélben vagy a személyes találkozók alkalmával híreket kapnak az állományról fejlődéséről, és hogy mikorra várható a hús.

Formálódó közösség

Németh Ildikó tavaly csatlakozott a tyúklízing programhoz, és részt vett a vegyes szárnyas hústagság próbájában is. Az idei évben már aktív szervező a közösségi gazdaságindulásában. Fogyasztóként részt vett a TVE Légy a részese! képzéssorozatában és úgy érezte, szeretne aktívabban közreműködni. Az idei évtől rákospalotai kertjük gazdasági épülete lett az egyik budapesti átadópont, és ő szervezte a májusi tagtoborzó találkozót is. Ildikó tagja a TERKE nevű egyesületnek (Tegyünk Együtt Rákospalota Kertvárosért), amely egy nyitott, formálódó helyi közösség és sok tagját érdekli a tojás és hús tagság is. Távolabbi terveik között szerepel egy bevásárlóközösség létrehozása is.

Zoli nyitott forráskódú programozással foglalkozott korábban, ahol a munkatársak, partnerek együttműködtek egymással. Majd becsöppent a magyar paraszti életbe, ahol abszolút nem jellemző egymás támogatása. A közösség ereje és a tagok lelkesedése sokat segít neki. „Örömmel tölt el, amikor megyek az átadásra és az asszony kórus vár az ajtóban – ugye sok tojást hoztál?”

Szezonalitás a tojás és hús esetében is

Ahogy a zöldség közösségek tagjai alkalmazkodnak a szezonális zöldségekhez, a Táncoskert tagjai is érezni fogják a szezonális változásokat. Ildikó szerint, aki tavaly csatlakozott a tyúklízinghez „nem fontos, hogy mekkora a tojás. Ha jobb a csirkék kedve többet tojnak, ha nincs jó kedvük kevesebbet. Fontosabb az, hogy szabad tartásúak és nem kapnak semmiféle tápot… és olyan a tojás sárgája, hogy elájulsz.” Zoli is mesélte, hogy amint kitavaszodik és megindulnak a füvek, a tojásokon is érezhető a változás.

A húsok esetében is számítani lehet a szezonalitásra, főleg azok esetében, akik heti vagy a kétheti csirke részre fizetnek elő. Eleinte kisebb csibék jönnek majd, rántani valók és ki kell várni, amíg a csomagban lesznek nagyobbak, amik alkalmasak már a grillezésre is. Ildikó szerint „tavasszal kevésbé látványos a doboz, ami a természet hullámzásából adódik. Ha nem akarunk kiszolgáltatottak lenni az áruházláncoknak, akkor el kell fogadnunk a természet rendjét.”

Ha szeretnél csatlakozni…

Ha szeretnél jó minőségi biohúst és kapirgálós tyúktojást venni, még csatlakozhatsz a Táncoskert közösségi gazdaságához. A vegyes szárnyas tagság kivételével még vannak mindenre helyek. Budapesten két átadási pont van, az egyik Rákospalota kertvárosban a másik a III. kerületben Budán, pár percre az Árpád híd budai hídfőjétől. A részletekért keresd Zolit az alábbi email címen: tancoskert@foldmuves.hu

Képek: Lengyel Zoltán - Táncoskert, Mayer Barbara

 Nemzeti Fejlesztési Minisztérium – a fogyasztók érdekében. A cikk a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium FV-I-17-2017-00023 jelű pályázat keretében valósult meg. A projektet az Európai Bizottság támogatta.

Mi nem csak a „szuperzöldekhez” szólunk! Célunk, hogy az ökotudatos életmód és az ehhez vezető vásárlási szempontok bárki számára elérhetők legyenek, éljen bárhol, bármilyen végzettséggel, bármilyen szemlélettel is ebben az országban.

Tevékenységünk a gyártók támogatásától és reklámoktól mentes, nem fogadunk el termékmintákat tesztelésre, nincsenek céges támogatóink, sem reklámbevételeink. És ezt továbbra is fenn akarjuk tartani.

Ahhoz, hogy olyan ügyekkel foglalkozzunk, amikre nincsen hazai vagy más pályázati forrás nagy szükségünk van olyan magánemberek támogatására, mint amilyen Te is vagy! Lehetőségeidhez mérten emiatt kérünk, támogasd munkánkat rendszeres vagy egyszeri adományoddal.

Ne feledd, a pénzed szavazat!

Támogass minket!

Képezd magad a webináriumainkon!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Válassz hírleveleink közül:*

      Iratkozz fel híreinkre!

      Tippek, tesztek, programok

      Megszakítás