Google
Állítsd be a Tudatos Vásárlót megbízható forrásnak
 

| Tudatos Vásárló

Már túllövésben vagyunk

A Global Footprint Network számításai alapján szeptember 25. óta már hitelben használjuk a természet idei évi erőforrásait.

A KÖVET Egyesület, a Global Footprint Network hazai
tagszervezete a Túllövés Napján (Earth
Overshoot Day
) arra figyelmeztetett, hogy az emberiség ezen a napon lépte át
azt a határt, amelyen túl már „hitelben” használja a Föld erőforrásait. Kevesebb,
mint 10 hónap alatt felhasználtuk azt, amit a természet 12 hónapra termel meg.

Az 1980-as évek vége óta „túllövésben” vagyunk, mivel
nagyobb az ökológiai lábnyomunk, mint a Föld biológiai eltartóképessége. Szeptember
25-től az év hátralevő napjaiban már hitelből élünk, többet költünk, mint
amennyi a számlánkon van. A természeti erőforrások növekvő használatának látható,
érzékelhető tünetei többek között a klímaváltozás, a biodiverzitás csökkenése,
az erdős területek zsugorodása, a halállomány ritkulása, a talajerózió és a
fokozódó vízhiány. Ezek egyértelmű jelei annak, hogy a természet nem tud több
hitelt biztosítani nekünk. 

 

A Túllövés Napjának kiszámítása

A Global Footprint Network kutatószervezet minden évben
kiszámítja az emberiség ökológiai lábnyomát. Ez azt a területet számszerűsíti,
amely megtermeli a felhasznált erőforrásokat és semlegesíti a kibocsátott szén-dioxid
és hulladékmennyiséget. Ezt vetik össze a biokapacitással, ökoszisztémánk eltartóképességével,
amely megtermeli az emberiség számára szükséges erőforrásokat. A Túllövés
Napját brit közgazdasági szervezetek által kidolgozott módszer alapján 2005 óta
tartják számon. A kalkuláció az eddig mért népességnövekedési, valamint a
fogyasztási adatokon, tendenciákon alapul.

A számítások azt mutatják, hogy a gazdasági világválság
ellenére még mindig túlhasználjuk a természeti erőforrásokat. 2008-ban a
Túllövés Napja szeptember 24-ére esett, idén a válság hatására egy nappal
később következett be. A válságot megelőző években ez a nap minden egymást
követő évben 4-6 nappal közelebb került az adott év január 1-jéhez. Meg kell találnunk
a módját annak, hogy a Túllövés Napja minél később következzen be, akár bő akár
szűk esztendőt írunk. A 21. század egyik nagy kérdése, hogyan tartsunk fenn
egészséges gazdaságot, biztosítsunk jólétet a társadalom tagjainak, úgy hogy ne
éljük fel erőforrásainkat és ne halmozzunk fel végzetes mennyiségű
szén-dioxidot.

 

Szénlábnyom csökkentéssel az egyensúlyért

A KÖVET Egyesület és a Global Footprint Network a decemberi koppenhágai
Klímacsúcs előtt figyelmeztet, hogy a fejlődő és fejlett országok vezetői
számára ez az utolsó lehetőség arra, hogy együttesen felelősséget vállaljanak
és elkötelezzék magukat a klímaváltozás megállításáért, és egy olyan új
megállapodást hozzanak létre, amellyel megóvhatják a Földet és annak lakóit.
Szénlábnyomunk (az a szükséges területnagyság és tengerfelület, amely megköti
az összes kibocsátott szén-dioxid mennyiséget) 1961 óta 1000%-kal
megnövekedett.  

„Napjainkban egyre jobban érezzük, hogy szorít a cipő. A
túlnépesedéssel, élelmiszerhiánnyal, globális felmelegedéssel együtt járó
negatív természeti és társadalmi jelenségek arra utalnak, hogy pazarló
életmódunk megváltoztatása nélkül nem leszünk képesek a Föld ökológiai eltartó
képességén belül maradni és fenntartható módon élni. Ökológiai lábnyomunk egyre
nő, de a cipő lecserélésére nincs lehetőségünk. A Túllövés Napja erre hívja fel
a figyelmet. Szeptember 25-ével bezárólag feléltük a 2009-ben rendelkezésünkre
álló természeti erőforrásokat. Meddig mehetünk el? A tudósok kiszámolták, de a
döntést az egyéneknek kell meghozni mindennapi életük során.” – figyelmeztet
Havasi Péter, a KÖVET Egyesület programvezetője.

 

Forrás: KÖVET

Kép [cc] GFN

A Földet csak úgy menthetjük meg, ha változatunk a fogyasztási szokásainkon. A Tudatos Vásárlók Egyesülete a fenntartható fogyasztásért küzdő hazai közhasznú civil szervezet. Működésünket magánszemélyek támogatásai, pályázati források és fizetős tesztjeink biztosítják.

Szakmai függetlenségünket csak úgy tudjuk megőrizni, hogy

✅ nem publikálunk szponzorált tartalmakat
✅ nem fogadunk el vállalati adományokat, ajándékokat
✅ nem kérünk a potenciális hirdetőktől befolyó reklámbevételekből..

Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy

❌Cikkeinkben nem zavarnak reklámok, ilyet egyetlen oldalunkon, médiafelületünkön sem látsz.
❌Amikor egy gyártó/márka/termék értékelését olvasod, biztos lehetsz benne, hogy véleményünket nem befolyásolta reklámbevétel, adomány, ajándék vagy más együttműködés.
❌ Honlapunk tulajdonosa maga az egyesület, ezért nem veszélyeztet minket a tulajdonosi befolyásolás vagy a médiafogyasztási szokások hirtelen megváltozása.

A Tudatos Vásárlóknál úgy lehet termékekről olvasni, hogy azért sem közvetve, sem közvetlenül nem fizetett semmilyen cég. Hol van még ilyen tartalom?

Ha szeretnél még hasonló tartalmakat látni, akkor támogasd a munkánkat rendszeres adományoddal!

Adományozok

Képezd magad a webináriumainkon!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Válassz hírleveleink közül:*

    Egyesületünk nem fogad el pénzt cégektől, ezért cikkeinket hirdetések nélkül olvashatod. Működésünk fenntartásához viszont magánadományokat gyűjtünk. Támogasd a munkánkat, hogy tartalmaink ingyenesek maradhassanak azoknak is, akik nem tudnak adományozni!

    Megszakítás