
| Tudatos Vásárló
Európai Unió: csökkenő roaming díjak
2007. június 29-én megjelent az Európai Parlament és a Tanács rendelete a roaming-szolgáltatásról. A június 30-tól hatályba lépő rendelet nyomán az elkövetkező három hónapban jelentősen, esetenként 40-60 százalékkal csökkennek majd az Unión belüli roaming-szolgáltatás díjai.
A 27 tagú Európai Unió valamennyi mobilszolgáltatójára vonatkozó rendelet szerint az uniós szolgáltatóknak minden ügyfelüknek fel kell kínálniuk az úgynevezett Eurotarifát, de természetesen tehetnek a rendeletben foglaltnál is kedvezőbb ajánlatot. Az Eurotarifa szerint az Unióban roamingoláskor a hívásfogadás díja legfeljebb nettó 24 Eurocent – 250 Ft-os euró/forint árfolyammal számolva legfeljebb bruttó 72 Ft lehet. Az Unióban barangolva a hívás (haza, vagy máshová az Unió területén belül) legfeljebb nettó 49 eurócentbe kerülhet, azaz nem lehet drágább bruttó 147 Ft-nál. A rendelet további árcsökkentést is előír a szolgáltatók számára: az Eurotarifa szerinti díjakat 2008. augusztus 30-án 2-2 centtel, 2009. augusztus 30-án pedig további 3-3 centtel csökkenteni kell. (Azokban az országokban, ahol nem az euró a fizetőeszköz – így Magyarországon is – a kezdeti díjkorlátokat az Európai Központi Bank által az Európai Unió Hivatalos Lapjábanközzétettek alapján, 2007. június 30-án érvényes referencia átváltási árfolyam alkalmazásával kell meghatározni.)
A rendelet ugyanakkor nem érinti az Unión kívüli roamingolási költségeket, azaz nem vonatkozik például arra az esetre, amikor egy magyar előfizető Horvátországban, Szerbiában, Ukrajnában, vagy valamely Európán kívüli országban használja a telefonját. A rendelet nem szabályozza az SMS és MMS díjakat sem.
A szolgáltatóknak egy hónapon belül minden ügyfélnek személyes ajánlatot kell tenniük. Amennyiben az ügyfél az abban foglaltakat elfogadja, akkor a szolgáltatónak az új roamingtarifákat egy hónapon belül aktiválnia kell – így jó esetben már augusztusban is olcsóbban lehet majd roamingolni az Unióban, mint most. Amennyiben az ügyfél nem reagál a szolgáltatói ajánlatra, akkor a rendelet kihirdetése után 3 hónappal – azaz szeptember végén – automatikusan „átkerül” az Eurotarifába. Elképzelhető azonban az is, hogy valakinek már most jobb roamingtarifái vannak, mint amilyeneket a rendelet előír. Ebben az esetben ő az ajánlat megküldése után természetesen jelezheti majd a szolgáltatónak, hogy nem kéri az új árakat – és akkor maradnak a jelenlegi díjak.
A szolgáltatók a rendelet végrehajtása során a tarifaváltásért nem számíthatnak fel külön díjat. A rendeletben foglaltak betartását a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) fokozott figyelemmel kíséri, az elkövetkező „átmeneti időszakban” pedig folyamatosan tájékoztatja a fogyasztókat a különböző határidőkről és tennivalókról.
A rendelet nyomán a ma nehezen áttekinthető, esetenként a szomszédos országokban is nagyon különböző és indokolatlanul magas roamingárak átláthatóak és a jelenleginél lényegesen alacsonyabbak lesznek.
Forrás és további információ: Nemzetközi Hírközlési Hatóság