• Nyomtatóbarát változat
  • Oldal küldése ismerősnek

Vízpróba

2007.06.20. /
Vajon kiállja-e a palackozott ásványvíz a tudatos vásárló próbáját?

Egyre többen választják az ásványvizet szomjuk oltására, holott előállításuk és forgalmazásuk nemegyszer többletterhelést jelent a környezetre - és még az sem biztos, hogy fogyasztásuk feltétlenül egészségesebb, mint a csapvízé.

A csapvíz házhoz jön, mégis hajlandóak vagyunk extra erőfeszítéseket tenni, és elmenni vizet vásárolni. Pedig talán még magunknak sem tudjuk igazából megmagyarázni, miért iszunk inkább ásványvizet.

A leggyakoribb indok mind a fogyasztók, mind a palackozók részéről természetesen az egészségesség: ásványvíz fogyasztásával pótolható a szervezet ásványianyag-igénye. Persze ez is csak bizonyos esetekben igaz. Az Országos Környezetegészségügyi Intézet (OKI) vízhigiénés osztályának munkatársai azt ajánlják, hogy ne fogyasszunk rendszeresen olyan ásványvizeket, amelyek egy-egy nyomelemből a csapvízhez képest jelentős többletmennyiséget tartalmaznak. Ha az ásványvíz rendszeres fogyasztása egészségügyi kockázatokat rejt, a flakonon fel kell tünteti: „rendszeres fogyasztásra nem ajánlott". A magas nátriumion-tartalmú vizek rendszeres fogyasztásának hatására nőhet például a vérnyomás - a sótartalom miatt -, a magas fluortartalmú vizek pedig roncsolják a fogzománcot. A szakemberek ezért leginkább csak a csapvizet megközelítő minőségű ásványvizeket tartják rendszeres fogyasztásra alkalmasnak. Ez persze ismét visszavezet a kérdéshez: miért kéne ásványvizet innunk?

Péterffy Gábor, a Fővárosi Vízművek szóvivője szerint a másik ok, amiért egyre inkább a palackozott vizeket részesítjük előnyben, hogy megjelentek olyan vállalkozások, amelyeknek üzleti érdeke kötődik ahhoz, hogy elhitessék a fogyasztóval: a csapvíz minősége nem megfelelő. Több olyan sajtó- és reklámkampánnyal találkozhatunk, melynek középpontjában a víz minőségének kritizálása áll. Elég csak a vízlágyítókat forgalmazó cégek reklámhadjáratára gondolnunk, de az ásványvízipar is sűrűn hallatja hangját ezügyben. Péterffy Gábor arról számol be, hogy az Ásványvíz Terméktanács elnöke többször is tett olyan nyilatkozatot, hogy a csapvíz könnyen szennyeződő felszíni vizekből származik, holott a vízszolgáltatók 97 százalékban rétegvizekből és karsztvízből nyerik az ivóvizet.

Az utóbbi években méltatlanul csökkent a csapvíz presztízse, pedig a vízművek szakembere szerint nincs igazi okunk a panaszra. A fővárosi víz európai viszonylatban is megállja a helyét, minősége - amelyet kormányrendeletek és EU-irányelvek is szabályoznak - sokkal jobb, mint némely nyugat- vagy dél-európai városban szolgáltatott ivóvízé. Az OKI munkatársai is megerősítik, hogy Magyarország területének több mint 80%-án kielégítő minőségű a csapvíz, egyedül a dél-keleti országrész bizonyos területein nem felelnek meg a mért értékek az előírtaknak. Ennek egyébként részben az az oka, hogy az EU-csatlakozással szigorodtak az előírások - tehát valójában csak statisztikai értelemben romlott a víz minősége.

A legtöbb fogyasztói panasz a csapvízzel kapcsolatban érzékszervi jellegű - állítják egybehangzóan a Vízművek és az OKI szakemberei -, a magasabb klór- vagy vastartalom miatt esetleg más lehet a színe, szokatlanabb az íze. Azonban a víz összetétele még ezekben az esetekben is megfelel az egészségügyi előírásoknak. A határértékeket ugyanis úgy állapítják meg, hogy a csapvíz rendszeres fogyasztása esetén se jelentkezzenek káros egészségügyi hatások. Az ásványvizek esetében nehéz hasonló szabályokat hozni, hiszen a termékek hozzáadott értéke éppen a kiemelkedő ásványianyag-tartalomban rejlik, amely besorolásuk alapja is egyben.

Az a tény, hogy az  ásványvizeket palackozzák, rögtön felveti a szemét kérdését. Évente 1,3 milliárd (!) pillepalack jut a szemétdombra. A gyártóknak elég csupán 1%-nyi visszaváltható palackot forgalomban tartaniuk, és megússzák a termékdíjfizetést - ugyanez az arány a sörgyáraknál 65%. Ásványvíz vásárlásával akaratlanul is hozzájárulunk a szeméthegy növekedéséhez, még akkor is, ha a műanyag palackokat ma már szelektíven gyűjthetjük. A külön gyűjtött műanyag jó része ugyanis legalább 7 300 kilométert utazik Kínába, ahol aztán a textilgyártásban használják fel. Mindez megnövekedett széndioxid-kibocsátást, az üvegház hatás fokozódását eredményezi a szállítóeszközök igénybevétele révén.

Az ásványvizek esetében törvény írja elő, hogy a vizet a víznyerő helyen kell palackozni, ami legtöbb esetben nem egyezik meg az értékesítés, fogyasztás helyével. Az ásványvizeket mindenképpen utaztatni kell: először a boltig, utána hazáig - tovább növelve ezzel a széndioxid-kibocsátást.

Nem szabad elfeledkeznünk arról sem, hogy az ásványvízbiznisz köré egy egész ipar épült, folyamatosan üzemelő gyártási technológiával, logisztikai rendszerrel, melyek nyersanyag- és energiaigénye, szennyezőanyag-kibocsátása jóval meghaladja a vezetékes vízrendszerekét.

A növekvő kereslet kielégítése érdekében egyre intenzívebb vízkivétel nem egy esetben környezeti károkat okoz, mivel felboríthatja a helyi környezet vízgazdálkodását, és az ottani élővilág kiszáradásához vezethet. Számos ilyen esetről hallhatunk Kanadától kezdve Perun át a Balaton-felvidékig.

Végül marad az ár kérdése. A csapvíz ára eltérő az országban, de 200 forintért a legtöbb helyen már 1000 liternyi vizet vásárolhatunk - vagy 2 liternyi ásványvizet. Az ásványvíz árában természetesen a meggyőzésünkre fordított reklámköltségek is szerepelnek.

 

Megjelent a Tudatos Vásárló magazin 6. számában

Képek [cc] Blue Celt, Jørgen Schyberg

 

 









  • Nemzeti Fejlesztési Minisztérium,
    a fogyasztók érdekében