| Haller Dóra

Átvilágított gyerekek

Mi az ételben található kémiai anyagok szerepe a gyermekkori rák és az immunrendszeri betegségek kialakulásában? Erre a kérdésre keresi a választ az Európai Unió New Generis elnevezésű projektje, amelyet a 6. Kutatási Keretprogram berkein belül, ez év február elsején indítottak útjára 16 ország, köztük Magyarország részvételével.

Tizenhat európai országból 25 szervezet vesz részt az ötéves kutatásban, amelyre összesen 15 millió eurót fordítanak. A projekt része az unió környezet- és egészségpolitikájának, amelynek 2003-as elindítása után egy évvel fogadták el a New Generis projektet. A kutatás specialitása, hogy a terhesség alatt vizsgálja a rákkeltő kémiai anyagok hatását a születendő gyermekre. A feltételezések szerint ugyanis az ekkor ható anyagok jelentős szerepet játszanak az ekcéma, a rák és az asztma későbbi kialakulásában.

Ahhoz, hogy ezt tudományosan is bizonyítsák, többek között Dánia, Norvégia, Spanyolország, Görögország és az Egyesült Királyság biobankjaiban vett vér- és vizeletmintákat fognak elemezni. Az eddigi vizsgálatok azt mutatják, hogy a különféle mérgek közül főleg a szennyezett levegőből és az ételekből az anyák szervezetébe került dioxinok és etanolok találhatók legnagyobb mennyiségben.

A New Generis projekt célja, hogy a gyermekek védelmében hatékonyabb szabályok szülessenek, és javuljon az élelmiszerek minősége.

A rák problémája az utóbbi évtizedekben egyre több embert érint, és aránytalanul sok gyereknél alakulnak ki immunrendszeri rendellenességek – áll a New Generis projekt indulását bejelentő sajtóközleményben. – Ezek tények, de véleményünk szerint a legnagyobb kihívás ez esetben nem a tények bizonyítása lesz, hanem a kémiai anyagok szervezetre gyakorolt biológiai hatásainak tudatosítása.

Az Európai Vegyipari Tanács (CEFIC) szerint e biomonitoring technikák bár meggyőző, a népegészségügy szempontjából fontos módszerek, az egyszeri mérés nem ad megcáfolhatatlan információt arról, hogy mekkora a betegségek későbbi kialakulásának az esélye, de arról sem, hogy mi lehet ezek forrása.

A háromszázezer anya-gyerek páron elvégzett kutatás eredményeit 2011-ben hozzák nyilvánosságra.

 

Forrás: euractiv.com

A Földet csak úgy menthetjük meg, ha változatunk a fogyasztási szokásainkon. A Tudatos Vásárlók Egyesülete a fenntartható fogyasztásért küzdő hazai közhasznú civil szervezet. Működésünket magánszemélyek támogatásai, pályázati források és fizetős tesztjeink biztosítják.

Szakmai függetlenségünket csak úgy tudjuk megőrizni, hogy

✅ nem publikálunk szponzorált tartalmakat
✅ nem fogadunk el vállalati adományokat, ajándékokat
✅ nem kérünk a potenciális hirdetőktől befolyó reklámbevételekből..

Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy

❌Cikkeinkben nem zavarnak reklámok, ilyet egyetlen oldalunkon, médiafelületünkön sem látsz.
❌Amikor egy gyártó/márka/termék értékelését olvasod, biztos lehetsz benne, hogy véleményünket nem befolyásolta reklámbevétel, adomány, ajándék vagy más együttműködés.
❌ Honlapunk tulajdonosa maga az egyesület, ezért nem veszélyeztet minket a tulajdonosi befolyásolás vagy a médiafogyasztási szokások hirtelen megváltozása.

A Tudatos Vásárlóknál úgy lehet termékekről olvasni, hogy azért sem közvetve, sem közvetlenül nem fizetett semmilyen cég. Hol van még ilyen tartalom?

Ha szeretnél még hasonló tartalmakat látni, akkor támogasd a munkánkat rendszeres adományoddal!

Adományozok

Képezd magad a webináriumainkon!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Válassz hírleveleink közül:*

    Egyesületünk nem fogad el pénzt cégektől, ezért cikkeinket hirdetések nélkül olvashatod. Működésünk fenntartásához viszont magánadományokat gyűjtünk. Támogasd a munkánkat, hogy tartalmaink ingyenesek maradhassanak azoknak is, akik nem tudnak adományozni!

    Megszakítás