• Nyomtatóbarát változat
  • Oldal küldése ismerősnek

A világhódító műanyag szatyor

2010.03.11. /

Könnyű, vékony, ártalmatlan, szinte észre sem vesszük. Csakhogy nagy mennyiségben pusztító hatással van a környezetre. Mit is tudhatunk a műanyag szatyrokról?

Nehéz pontosan megmondani, hogy a műanyag táskákhoz milyen nagyságrendű környezetszennyezés kötődik, ugyanis csak hozzávetőleges számok állnak rendelkezésünkre. Magyarországon naponta 1,3 millió műanyag bevásárlótáska kerül forgalomba. Becslések szerint ennek 16%-a lebomló, 25%-a újrahasznosított. A szelektív gyűjtőkbe alig jut ebből a csomagolóanyagból, hiszen a csomagolóipar által működtetett rendszerek elsősorban az italos hulladék visszagyűjtésével foglalkoznak.

A műanyag táskák kérdését ritkán kezelik önállóan, általában a túl nagy műanyagfogyasztás részeként kerül szóba. A környező országokkal összehasonlítva nem túl jó a helyzet nálunk. Közép-Európában a lakosság száma alapján a harmadik legnagyobb műanyagpiaccal „büszkélkedhetünk".

Az európai gyártók érdekvédelmi szervezete ugyanakkor megjegyzi, hogy Közép-Európában várhatóan tovább nő majd a műanyag felhasználási aránya. 2005-ben még 25 kg/fő volt a műanyagfogyasztás a térségben, 2015-re ez az érték 48 kg/fő lesz.

Tágabbra állítva az optikát, még riasztóbb számokat láthatunk. A Föld lakossága napi 500 millió műanyag szatyrot használ el. Az egy főre jutó mennyiség Németországban évente 65 darab, Ausztráliában 161, Nagy-Britanniában 200, az USA-ban 330 darab.

 

Hogy kerül a szatyor az asztalra?

Anélkül, hogy részletesen ismertetnénk a műanyag szatyrok gyártásának eljárását, érdemes elmondani, hogy a folyamathoz elsősorban nyersolaj, földgáz vagy egyéb petrolkémiai anyagok felhasználására van szükség, és komoly széndioxid-kibocsátással jár. Jól szemlélteti a helyzetet, hogy az USA-ban például az évi 100 milliárd szatyor előállításához 12 millió hordó kőolaj szükséges.

Egy így készült táska elsősorban nem is a felhasznált nyersanyag miatt jelent gondot. Az átlagos műanyag szatyor 300-400 év alatt bomlik le - ami persze megint csak becslés, hiszen csupán az ötvenes évek óta használjuk ezt a csomagolóeszközt. A problémára egyes vélemények szerint a biológiai úton lebomló zacskók jelenthetik a megoldást, ám a helyzet nem ennyire egyszerű.

A lebomló zacskóknak ugyanis két fajtája létezik. Az egyik csoportba a kukoricakeményítőből vagy például tejsavból előállított úgynevezett polilaktid tartozik, amely komposztálás során valóban lebomlik. A piacon azonban nem ez, hanem az „oxo-biodegradációs" műanyagok vannak túlsúlyban.

Utóbbiak is megkapták a környezetbarát minősítést, pedig a bomlás ezeknél nem természetes, hanem a bomlást megindító adalékanyag segítségével történik, amelyet már gyártás során az anyaghoz adnak. Hátrányuk, hogy fény vagy oxigén hiányában nem bomlanak le, vagyis szemétlerakóba vagy kerti komposztálóba nem tehetőek. Amikor egy műanyag táskán azt a feliratot látjuk, hogy biológiai úton lebomló, az esetek 90%-ában ez utóbbit jelenti.

 

Csekély mértékű a hazai újrahasznosítás

A műanyag táskák újrahasznosításának viszonylag szűk keretet szab a hazai feldolgozóipar, amely elsősorban a PET palackok feldolgozására épült ki. Létezik ugyan néhány cég, amelyik másodlagos nyersanyagból csomagolóanyagot készít, például szemetes zsákokat, építési és üvegház-fóliákat, de ezek meglehetősen kis százalékban használják a rendszerbe visszakerülő műanyaghulladékot.

A másodnyersanyag jelentős része exportra megy, pedig Magyarországon is elég munkaerő és nyersanyag állna rendelkezésre, nem is beszélve a szállítás okozta környezetszennyezés kiküszöböléséről. A tavalyi kőolajár-zuhanás és a válság amúgy sem tett jót ennek az ágazatnak, hiszen most ismét az elsődleges nyersanyagok váltak vonzóvá a műanyaggyártók számára.

A kérdést természetesen nem a folyamat végéről érdemes megfogni. Nem azon kell gondolkodni, hogyan tüntethetnénk el a felhalmozott hulladékot, inkább az a kérdés, hogyan lehetne minél kisebb mennyiségű és lehetőség szerint környezetbarát táska gyártására és felhasználására bírni az érintetteket. Nos, a törvényi szabályozás nálunk ezen a téren is félmegoldásokat hozott.

A termelés visszaszorítására a világban többféle modellel kísérleteznek: Írországban komoly adóztatással több mint 90%-kal sikerült visszaszorítani ezeket a csomagolóanyagokat, Ausztráliában az ultravékony táskák teljes betiltásán gondolkodnak.

 

Gyenge a törvényi szabályozás

Magyarország 2005-től a termékdíj-rendszer bevezetésével próbálta kezelni a helyzetet. Ezt legutóbb 2009 júniusától módosították. A célját azonban semmilyen formában nem érte el a szabályozás. Ennek egyik oka, hogy a nagyáruházaknak (ahol a felhasznált mennyiség kb. 60%-a kerül forgalomba) nem tétel a táskákkal járó költség kifizetése, illetve egyéb megoldásokkal csökkenthetik a kiadásaikat.

Ahogy Sztruhár Imre, az Öko-Hungária Nonprofit Kft. csomagolási hulladékkezelést koordináló szervezet munkatársa elmondta: a termékdíj három díjtételből áll. Ha egy cég egy úgynevezett koordináló szervezethez csatlakozik, 80%-os mentességet élvez a termékdíj egyik tételéből. Ha vállalja továbbá, hogy legalább 25%-ban környezetbarát védjeggyel ellátott táskákat kínál, a másik két díjtétel alól teljes mértékben mentesül.

A műanyag táskákkal kapcsolatban tehát minden oldalról problémákkal találkozunk. Nem hatékony a törvényi szabályozás, amely visszaszoríthatná a gyártást. A környezetbarátnak minősített szatyrok valójában csak felében-harmadában környezetbarátok, illetve az újrahasznosítás sem megoldott.

A tényleges és elsődleges cél a műanyag szatyrok felhasználásának visszaszorítása, a kosár, vászontáska használata, ez pedig teljes mértékben a személyes döntésen múlik.

 

A cikk megírásánál, illetve a háttéranyagok begyűjtésében nagy segítségünkre volt Gratzka Sylvia, a HuMusz szóvivője és a munkaszövetség munkatársai. Köszönet a segítségért!

 

Kép [cc] kable maxeypad

 

A cikk az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával készült.



  • Nemzeti Fejlesztési Minisztérium,
    a fogyasztók érdekében