Termékteszt: tojás
A gyártók és csomagolók megtévesztő képekkel és nevekkel igyekeznek elfelejttetni velünk, hogy a többségében ketreces tartásból származó tojások milyen körülmények között készülnek. Ez a legfőbb tanulsága a TVE tojástesztjének.

Teszteredmény
Tojástesztünkben 20 különfajta tojást vizsgáltunk és pontoztunk fogyasztóvédelmi és környezetvédelmi szempontból, a dobozon illetve a tojáson feltüntetett információk alapján.
A vizsgálatba a nagyobb élelmiszerüzletekben (CBA, Kaiser's, Lidl, Match, Penny Market, Spar, Tesco) valamint egy nagy bioboltban (Bioritmus) kapható 6 illetve 10 darabos kiszerelésű tojásokat vontuk be.
Összességében elmondhatjuk, hogy a tesztelt termékek a jogszabályban előírt tájékoztatás tekintetében megfeleltek. Mindössze egy-egy esetben tapasztaltuk, hogy a csomagoláson nem szerepelt az amúgy kötelezően feltüntetendő lejárati idő, a tárolásra vonatkozó tanács vagy a tartásmódok betűjelét magyarázó táblázat.
Ezzel szemben a nem szabad állattartásból származó tojásoknál a névvel és a csomagoláson lévő képpel való trükközés több esetben is elfordult. Öt terméknél (Wellness E-vitaminos Farm Tojás, 10 db mélyalmos Farm Tojás, 10 db Extra Sárga Farm Tojás, Szalmonella ellen kezelt Farm Tojás, 6 db Farm Tojás) a név volt megtévesztő. Ezeknél a név könnyen azt a hitet keltheti a fogyasztóban, hogy kifutón élő tyúkok tojásairól van szó, holott a termékek 2 esetben mélyalmos, 3 esetben pedig ketreces tartásból származtak.
Tartásmód
0 - biotojás, ökológiai tartásból;
1 - szabadtartás, kifutós tartási rendszerből;
2 - alternatív vagy mélyalmos tartási mód;
3 - ketreces tartásmód.
Megtévesztő képet szintén öt esetben (Tesco Friss tojás mélyalmos tartásból, 10 db magyar friss tojás, Spar 10 db Friss Tojás, 6 db Farm Tojás, 10 db friss tojás) figyeltünk meg, ebből egy volt, amelyiknél a nevet is megtévesztőnek tartjuk. A zöld mezőt vagy zöld mezőn kapirgáló tyúkot ábrázoló képek négy esetben ketreces, egy esetben mélyalmos tartásból származó termékhez tartoztak.
A minták negyede műanyag dobozban volt. Ez környezetvédelmi szempontból aggályos, mivel településenként változik, hogy milyen típusú műanyagot lehet szelektíven gyűjteni. Ezzel szemben a papír alapút bárhol bedohatjuk, mert újrahasznosítják.
A vizsgált termékek közül az ökológiai tartásból származó tojások egyértelműen a felső árkategóriába (67-75 Ft/db) tartoznak. A ketreces tojások között több olcsóbb (30-45 Ft/db) termék volt, ugyanakkor van egy sáv, ahol az ára átfed a mélyalmoséval (40-51 Ft/db). Vagyis nem mondhatjuk, hogy az ár akadálya lehet az állatvédelmi szempont érvényesítésének a vásárlás során.
Legmagasabb pontszámot a Farm Tojás Kft. Biotojása és Omega-3 tojása, valamint a Spar Natur Pur Biotojás érte el. A jó helyezést indokolta, hogy ezek a tojások bio- vagy mélyalmos gazdálkodásból származnak, illetve további hozzáadott értékkel rendelkeznek pl. omega zsírsavakat tartalmaznak. A csomagolás környezetvédelmi szempontból nem volt kifogásolható. A dobozon feltüntetett információk fogyasztóvédelmi szempontból megfeleltek, megtévesztő információt nem tartalmaztak sem a dobozok, sem a tojások.
Méret:
XL: 73g <
L: 63-73g
M-L: 53-73g
M: 53-63g
S-M: 63g >
S: 53g >
Tesztünkben a legrosszabb eredményt a 6 db Farm Tojás, a Tescoban vásárolt 10 db friss tojás valamint a Tesco Friss „A" osztályú tojás érte el. Mindhárom ketreces tartásból, a két utóbbi külföldről (Lengyelország, Szlovákia) származott. A termékek műanyag csomagolásuk miatt is pontot veszítettek. Ráadásul a Tesco Friss „A" osztályú tojás nagyon kicsi volt, és bár a tömegét feltüntette a gyártó, annak betűjelét nem.
Nézd meg a TVE és a Zöldpók Alapítvány tojásos kisfilmjét!
|
Név |
Csomagoló |
Pontszám |
Ár Ft/db |
Származási (zárójelben |
Tartás- |
Megté-vesztő |
Megté- |
Hozzá- |
|
Bio tojás |
Farm Tojás Kft. |
13 |
75 |
HU |
bio +3p |
|
|
|
|
Spar Natur pur Bio Tojás |
-1p |
12 |
67 |
HU |
bio +3p |
|
|
|
|
Omega-3 |
Farm Tojás Kft. |
12 |
51 |
HU |
mélyalmos +1 |
|
|
+1p |
|
Wellness E-vitaminos Farm Tojás |
Farm Tojás Kft. |
11 |
45 |
HU |
mélyalmos +1p |
-1p |
|
+1p |
|
Fészek-tojás |
-1p |
10 |
46 |
HU |
mélyalmos +1p |
|
|
|
|
Friss Intenzív Extra Sárga Tojás |
Szíjártó Bt. |
10 |
43 |
HU |
ketreces |
|
|
|
|
Friss Tojás |
Szíjártó Bt. |
10 |
39 |
HU |
ketreces |
|
|
|
|
Friss Családi Tojás |
Családi Tojás Kft. |
10 |
30 |
HU |
ketreces |
|
|
|
|
Mélyalmos Farm Tojás |
Farm Tojás Kft. |
10 |
47 |
HU |
mélyalmos +1p |
-1p |
|
|
|
Tesco Friss tojás mélyalmos tartásból |
-1p |
9,5 |
40 |
HU |
mélyalmos +1p |
|
-0,5p* |
|
|
Extra Sárga Farm Tojás |
Farm Tojás Kft. |
8 |
45 |
HU |
ketreces |
-2p |
|
|
|
Magyar friss tojás |
Magyar Tojás Kft. |
8 |
30 |
HU |
ketreces |
|
-2p |
|
|
Friss Magyar Tojás |
-1p |
8 |
44 |
HU |
ketreces |
|
|
|
|
Spar Friss Tojás |
Magyar Tojás Kft. |
8 |
36 |
HU |
ketreces |
|
-2p |
|
|
Szalmonella és más kórokozókkal szemben ózonnal fertőtlenített héjú tojás |
Servant Kft. |
8 |
45 |
HU |
ketreces |
|
|
+1p |
|
S Budget Friss Tojás |
Gyermelyi Tojás Kft. |
7 |
33 |
HU (Komárom-E) |
ketreces |
|
|
|
|
Szalmonella ellen kezelt Farm Tojás |
Farm Tojás Kft. |
7 |
45 |
HU |
ketreces |
-2p |
|
+1p |
|
Farm Tojás 6 db |
Farm Tojás Kft. |
6 |
42 |
HU |
ketreces |
-2p |
-2p |
|
|
Tesco Friss "A" osztályú tojás |
-1p |
5,5 |
32 |
Lengyelország -1p |
ketreces |
|
|
|
|
Friss tojás |
-1p |
4 |
32 |
Szlovákia -1p |
ketreces |
|
-2p |
|
*A csomagoláson zöld mezőn kapirgáló tyúk látható, vagyis megtévesztő a kép. Viszont, mivel feltüntették, hogy a kép csak illusztráció, továbbá a termék nevéből is kiderül, hogy mélyalmos tojásról van szó, csak fél pontot vontunk le.
|
Név |
Csomagoló |
Pontszám |
Mé ret |
Lejárati idő |
Info a tárolás ról |
Értel mező táblázat |
Csoma golás |
Kisze relés db |
|
Bio tojás |
Farm Tojás Kft. |
13 |
M-L |
|
|
|
papír |
6 |
|
Spar Natur pur Bio Tojás |
-1p |
12 |
M-L |
|
|
|
papír |
6 |
|
Omega-3 |
Farm Tojás Kft. |
12 |
M |
|
|
|
papír |
6 |
|
"Wellness" E-vitaminos Farm Tojás |
Farm Tojás Kft. |
11 |
L |
|
|
|
papír |
10 |
|
Fészek tojás |
-1p |
10 |
M |
|
|
|
papír |
10 |
|
Friss Intenzív Extra Sárga Tojás |
Szíjártó Bt. |
10 |
L |
|
|
|
papír |
10 |
|
Friss Tojás |
Szíjártó Bt. |
10 |
M |
|
|
|
papír |
10 |
|
Friss Családi Tojás |
Családi Tojás Kft. |
10 |
M |
|
|
|
papír |
10 |
|
Mélyalmos Farm Tojás |
Farm Tojás Kft. |
10 |
L |
|
|
|
papír |
10 |
|
Tesco Friss tojás mélyalmos tartásból |
-1p |
9,5 |
L |
|
|
|
papír |
10 |
|
Extra Sárga Farm Tojás |
Farm Tojás Kft. |
8 |
M-L |
|
|
|
papír |
10 |
|
Magyar friss tojás |
Magyar Tojás Kft. |
8 |
M |
|
|
|
papír |
10 |
|
Friss Magyar Tojás |
-1p |
8 |
M |
-1p |
|
|
papír |
10 |
|
Spar Friss Tojás |
Magyar Tojás Kft. |
8 |
M |
|
|
|
papír |
10 |
|
Szalmonella és más kórokozókkal szemben ózonnal fertőtlenített héjú tojás |
Servant Kft. |
8 |
M |
|
-1p |
|
műanyag -2p |
10 |
|
S Budget Friss Tojás |
Gyermelyi Tojás Kft. |
7 |
S-M |
|
|
-1p |
műanyag -2p |
10 |
|
Szalmonella ellen kezelt Farm Tojás |
Farm Tojás Kft. |
7 |
M |
|
|
|
műanyag -2p |
10 |
|
Farm Tojás |
Farm Tojás Kft. |
6 |
M |
|
|
|
papír |
6 |
|
Tesco Friss "A" osztályú tojás |
-1p |
5,5 |
legkisebb nettó tömeg 43g** -0,5p |
|
|
|
műanyag -2p |
10 |
|
Friss tojás |
-1p |
4 |
M |
|
|
|
műanyag -2p |
10 |
**Mivel a tömeghez tartozó betűjel (S) nincs feltüntetve, 0,5 pontot vontunk le, hiszen nem valószínű, hogy
a vásárló pusztán a tömeg értékéből meg tudja ítélni, hogy kicsi, közepes vagy nagy méretű tojásról van-e szó.











Hozzászólások
A tojás mióta szezonális? :) A csirke meg maga megoldja a higiéniát, ezért nem szokás fogyasztásig megmosni a tojást...
senkinek nincs igaza !Üzlet az egész ! Húsz évig dolgoztam a baromfi ágazatban boldogtalan tyúkokkal, pártaktivistákkal, november 7.-i ünnepségekkel.A rántotta nem volt boldogtalan a ketreces tartástól és a boyler csirke sem volt boldogabb a forgácson tartástól.
Színház az egész, meg lobby. Na jó...
Érdemes lenne megnézni az illetékeseknek, miért van olvashatatlan pecsétmaszat a piaci tojásokon???
Alaposan körülnéztem, ez NEM LEHET VÉLETLEN, a maszatolt pecsételés, akkor azt mond az eladó, amit akar(magyar terméket vásárolok, mindig piacon, de ez bizony gyanakvást okoz)
Megnéztem,az áruházi tojásokon mindig rendesen olvasható a rápecsételt szám,a piaci "szándékos maszatokat" miért engedik???
Azért fizessek többet a tojásért, mert az egy "boldog" tyúktól való? Nem mindegy annak a rántottának?
Mindent megtesz az EU a tyúkok jólétéért, közben az emberek munkakörülményeivel nem foglalkozik.
A multi 12 órás műszakban tiltja meg, hogy a dolgozó időnként leüljön, szétrohad a lába a kötelező acélbetétes védőcipőben, nyáron 30 fok feletti melegben végezzen fizikai munkát minimálbérért, az ájulás szélén, de drukkoljon, hogy a tyúkoknak ezután minden jó legyen...
Földi Péter, hagyd a demagógiát légyszíves. Ha az élelmiszeriparban szabadon érvényesülhetne a "meg kell élni" irányelv, kizárólag szemetet ennénk. Nem alárendelni kell a termelést a rövidtávú szempontoknak, hanem rendszerben, és megoldásokban gondolkodni a fenntartható és minőségi termelés érdekében. Ez hosszútávon saját érdek is, bár ehhez már tovább kéne látni az orrodnál, nem pedig az érvelésedet megerősítő lobbiknak hinni. Ennyi erővel arról is találsz "bizonyítékokat", hogy 9/11, vagy a Holocaust meg sem történt.. Ne higgy el mindent. Bizony kell egy életminőségi minimum az állatok számára is, a répát ne keverd ide. Nem kell sok értelem hozzá hogy belásd, nem lehet azonos minőségű egy ipari, és egy hagyományos tartási technológia végterméke. Ez egyszerű biológia. De még ha azonos lenne (ami kizárt), akkor sincs jogunk az állatkínzásra akkor, amikor van normálisabb tartási mód is. És ha azt gondolod, az állatoknak úgyis mindegy mert erre vannak tartva, jusson eszedbe, hogy akkor neked is mindegy mit eszel és csinálsz, úgysem élsz örökké... Csak egy kicsit tovább mint ők.
Akkor ezek szerint tényleg nincs ebben az egész országban biotojás-termelő ezen az egy cégen kívül???? Különben, a fővárosban sem sikerül beszerezni, és ha nem ahhoz a bizonyos egyetlen multihoz megyek, akkor pl. most is hetek óta várom a kisboltba, hogy végre megérkezzen. Mert a néni a piacon pöcsét nélkül árul, de lehet, hogy csak lefelejtette róla... (voltam ilyen falusi háznál, ahol tömkelegivel voltak ketrecben, s a piacra pár százat vittek szombaton, ami jelzés nélkül házi szabadtartásúnak lett ott elmondva...)
Íme egy érzékszervi teszt:
http://www.nyugat.hu/tartalom/cikk/46111_nagy_szombathelyi_tojasteszt_me...
Péter, amiről te és az USDA beszél, az egyszerűen féligazság és a fogyasztók tudatos félrevezetése. Idézem egy korábbi, máshová írt véleményemet:
"2-es és 3-as tartásban a tyúkok monodiétán vannak, azaz minden nap ugyanazt a takarmánykeveréket kapják.
Ezzel szemben a bio (0) és a SZABADtartásos (1) tyúkok, mivel kijárnak a SZABADBA, SZABADON eldönthetik, hogy mit csipegetnek még az etetőbe adagolt takarmánykeverék mellé: füvet, bogarat, kukacot, hullott gyümölcsöt, lószart, de nálam legtöbbször mindegyikből egy keveset. Tavasztól késő őszig a szabadtartásban nevel tyúkok a szükségletük akár 40-50% szedik össze kapirgálással, így egészítve ki a monodiétás étrendet.
Nos, tehát az okos amerikai tanulmány publikálói öngólt lőttek: az ketreces-mélyalmos ipari lobby le akarja darálni a bio- és a szabadtartásos tojás híveit, erre kapott megbízást az USDA és csupán érzelmi alapokra hivatkozva akarják zavarba hozni a tudatos fogyasztót, hogyaszongya hülye vagy te fiam, hát nem látod, hogy sárgább az a karotinoidos ketreces tojás, naponta adagoljuk..
Igaz, szóról szóra: a tojás minőségét a táplálék minősége határozza meg. De ez önmagában csak féligazság, amennyiben azt nem teszik hozzá, hogy a fentiekből fakadóan a táplálék minőségét pedig a tartásmód határozza meg, és itt a válik nagyon élesen kétfelé a 4 rendszer:
0 és 1 = finomabb, gazdagabb, egyedibb, változó színű és ízű,, attól függően hogy mit kapart ki aznap a tyúk
2 és 3= homogén, egyforma minőségű és összetételű tömegtermék "
Igen Péter, a 2-es, 3-as kódú mind egyforma, mint két tojás. A 0 és 1 viszont heterogén, egyedi és szabad, mint a madár :)
A USDA (az USA mezőgazdasági minisztériuma) kutatóintézete átfogó vizsgálatot végzett ,különböző tartási rendszerből származó (ketreces, almos,szabadtartásos.bio stb.) barna és fehérhéjú tojások beltartalmi értékeit hasonlították össze.
Az eredmény: nincs különbség, tehát nem minősíthetjük az egyik tojást jónak, a másikat rossznak az állattartási mód, technológia alapján.
Bizony egyforma mindegyik,mint" két" tojás!
Forrás:www.WorldPoultry.net
Nekem igazán szabadon vannak a tyúkok és a kakasok,nagyon sok zöldet esznek. Nincs időm kivinni a piacra meg olyan sokat elkérnek helypénzt nem nagyon éri meg. Van pedig eladó.
én a Matchben szoktam venni tojást, 2-es, és 0-s kódú is kapható, tény, hogy nem olcsó, de inkább kevesebbet eszem...hiszen az vagyok, amit megeszek..
Olyan tojást "sikerült" vennem a piacon,
aminek az első száma (eddig a legrosszabb a 3-as,ketreces volt)
4-es szám van rajta elöl !
Hova lehet még LEJJEBB fokozni a minőséget, a ketreces alá, mit jelent ez a 4-es szám legelöl a címkén, tudja valaki ?
Köszönöm
Igazából az zavar, hogy mindenhol van vegyszer. Semmire nem mondhatjuk, hogy vegyszermentes, mert a kukorica csévézett vetőmag a búza szintén. Termelés közben vegyszerezve volt. Még mielőtt bárki azt reagálná, hogy de hát nem olyat vesznek annak azt mondom. Ha valaki ráírja a tojásra, hogy bio annak biztosan több tyúkja van mint ötven. Annak a takarmánynak pedig kell vegyszeres kezelés. Szóval én is ellenzem a ketrecezést, de azért mert valamire rá van írva, hogy bio még nem az ( főleg akkor ha valaki aggódik mondjuk a biosalátán de hozzá kólát iszik).
Sziasztok!
Köszönjük a kommenteket. Válaszok a nekünk szólókra:
*6. oldalon javítottuk a matekot :), köszönjük, András!
*Képek: dehogynem jutott eszünkbe, hogy tegyünk képeket. Csak sajnos a mostani buta szoftverünk ezt nem teszi lehetővé. De már itt a csőben az új és okos szoftver, reméljük, mielőbb éles lesz!
*Laborban teszteléshez rengeteg mani kell (legyetek ti is támogató tagjaink!). Idén minden hónapban kijövünk egy teszttel - nincs elég pénzünk arra, hogy mindegyik laborvizsgálatos legyen.
Kata
T: Nem a "mélyalmos"-sal van baj, hanem a "Farm"-mal. Nem derül ki egyértelműen, hogy csak márkanév, és nem a termelés módjára utal.
Méghogy ,,ciki a 3-as tojás",meg ,,nagyon király a 0-ás(nullás) !Ilyen szóhasználattal,hitelét veszti az egész prezentáció!....mintha a ,,cimbijének"mutatná be a Barbi gyüjteményét!
Röhejes nagyon! ÜDV
Földi Péter
2010.03.31. 12:48
Már ne haragudj, de mi köze a szomorú hajléktalan-helyzetnek a humánus állattartáshoz? Választani kell a kettő közül, vagy mit akartál ebből kihozni?
A cikkhez: Jogi következménye lesz a megtévesztő ábráknak, vagy minden megy tovább? Mivelhogy a termelők tojni fognak a következmény nélküli ejnye-bejnyére?
Már csak azt várom mikor kezd valaki azért küzdeni,hogy ne húzzuk ki a sárgarépát a földből,mert milyen rossz
szegénynek,hogy a gonosz emberek nem hagyják,hogy életének második évében
virágozzon és magot hozzon.Pedig a répa
számára ez lenne a természetes.
Az sem érdekli a tyúkokért aggódókat,hogy csak Budapesten 40ezer hajléktalannak még egy A4-es lapnyi
helye sincs.
Higgyék el,hogy az állattartók szeretik
az állataikat,de ez jól felfogott érdekük is,mert belőlük élnek.
Mellesleg húscsirkét sehol nem tartanak
ketrecben.
Kedves Földi Péter!
"Az állat is védve van a fertőzéstől, a ragadozóktól,az erősebb
társai sokszor kegyetlen agresszivitásától stb."
Azért nem hiszem, hogy te olyan jól éreznéd magad egy gumiszobában, ami teljesen el van szeparálva a külvilágtól, a megvilágítás is szabályozott időtartamú, és erősségű, és lenne még a szobában 4 ember, aki mivel halálra unja magát, azzal múlatja az időt, hogy össze-vissza ver téged! A ketreces tartásban alakul ki leginkább a kannibalizmus, amely a hiányos táplálkozás és a madarak unalmának az eredménye. Nem hiszem hogy azt mondanád: igaz hogy ahhoz hogy megvakarjam a seggem, meg kell kérnem a többieket hogy álljonak félre, mert különben nem érem el, de huhh a betegségektől és a ragadozóktól védve vagyok!
Nem vagyok vega, de szerintem minden állatnak meg van a joga ahhoz, hogy amíg ebben a világban tölti szerény életét, ne tárgyként kezeljék, hanem élőlényként, mégha az is a rendeltetése, hogy a vasárnapi családi ebéd főszereplője legyen.
A ketreces tartás húsgyártás amely egy cseppnyi alázatot sem mutat az ÉLŐ iránt!
Ez az omegázás kicsit szemfényvesztés. Egyrészt többnyire felesleges, mert rengeteg normális élelmiszerrel kapunk mindenféle zsírsavat - bőségesen. Másrészt minden tyúk, mely normális tápot kap, annak tojása szintén elég sokat tartalmaz tartalmaz. Szerintem az E-Vitaminos csomagolására azért nem írják rá a zsírsavakat, mert valószínűleg elég közel van az omegás tojáshoz. De lehet, hogy szimplán rákérdezek náluk.
Kóstoltam a biotojásukat is, de sajnos importálniuk kell a tápot, és az utóbbi 1-2 évben már nem olyan jó az íze, mint az E-vitaminosnak.
Amúgy jó lenne, ha végre lenne verseny, és nem csak a Farm tojás foglalkozna termékdifferenciálással. Ha többen csinálnának bio-tojást nagy mennyiségben, akkor végre tápot is termelnének itthon.
Tiszta gáz a helyzet most.
Ez az omegázás kicsit szemfényvesztés. Egyrészt többnyire felesleges, mert rengeteg normális élelmiszerrel kapunk mindenféle zsírsavat - bőségesen. Másrészt minden tyúk, mely normális tápot kap, annak tojása szintén elég sokat tartalmaz tartalmaz. Szerintem az E-Vitaminos csomagolására azért nem írják rá a zsírsavakat, mert valószínűleg elég közel van az omegás tojáshoz. De lehet, hogy szimplán rákérdezek náluk.
Kóstoltam a biotojásukat is, de sajnos importálniuk kell a tápot, és az utóbbi 1-2 évben már nem olyan jó az íze, mint az E-vitaminosnak.
Amúgy jó lenne, ha végre lenne verseny, és nem csak a Farm tojás foglalkozna termékdifferenciálással. Ha többen csinálnának bio-tojást nagy mennyiségben, akkor végre tápot is termelnének itthon.
Tiszta gáz a helyzet most.
hogy nem jutott eszükbe a szerzőknek, hogy egy ilyen teszthez képeket is fel kéne tenni termékekről...
Én is jobban örültem volna, ha inkább a tények beszélnek, és nem a csomagolás miatt vontak le volna pontokat.. hanem g meg tartalmazás szerint fel volna sorolva, hogy melyik tojásban pontosan mi van, egy szakértő milyennek ítéli a héját, stb. .. bár fogalmam sincs, milyen laboratóriumi kapacitás kell egy tojás tartalmának vizsgálatához, de ha pl. a szükséges fehérjéket megkapom egy 30 Ft-os gyári tojásból, akkor csak az E viatminért meg a szelénért én nem látom értelmét annak, hogy 2x annyit költsek a napi étkezésemre.
A hagyományos és ketreces tartású csirkék húsának élvezeti értekei között döntő különbség van. Felteszem, a húsok élettani hatásai között is. Ezek után számomra az lenne meglepő, ha a ketreces, amúgy valóban költéghatékony módszerekkel azonos minőségű tojást lehetne előállítani.
Az emberek jelentős része egyen amit akar, nekem olcsóbb, ha 100Ft-ért kapok 1 tojást, mintha 30Ft-ért tojásnak látszó tárgyat.
Csak egyszer látnék egy összehasonlító beltartalmi vizsgálati erdményt!
Az állattartás,a takarmányozás, az élelmiszerbiztonság tudomány, szakma és nem érzelmi kérdés.Amióta az emberek jelentős része városban lakik,továbbá télen is tojást akar olcsón enni tömegtermelésre van szükség.A tojást leghigiénikusabban (a trágyával nem érintkezik sem a tojás, sem az állat), legolcsóbban ketrecben lehet előállítani.Az állat is védve van a fertőzéstől, a ragadozóktól,az erősebb
társai sokszor kegyetlen agresszivitásától stb.
Köszönöm én sok újat tudtam meg a cikkből, soha nem árt ha az ember új ismeretekre tesz szert, pláne arra tekintettel ami megeszik.
Ne haragudjatok, de ennek a tesztnek nem látom sok értelmét. A tudatos vásárlók úgyis elolvassák, hogy mit vesznek. A többiek meg azt se tudják, hogy mi az hogy mélyalmos és nem azért vesznek tesco tojást, mert azt hiszik, hogy ott a szabadban mászkálnak a tyúkok. Szóval nem lesznek megtévesztve.
Engem inkább az érdekelt volna, mi van a tojásban, ami esetleg nem odavaló.
Farm Bio meg Spar Bio egyébként ugyanaz.
A Farm mélyalmos tojásnál miért megtévesztő a mélyalmos megnevezés?
sziasztok
a 6.oldalon a ketrec méreténél a matekozásba belefutottatok, javítsátok ki mert erre fognak mutogatni hogy hiteltelen az elemzés :)