• Nyomtatóbarát változat
  • Oldal küldése ismerősnek

Tegyél a tisztességes kereskedelemért a TVE-vel!

2013.12.10. /

Az emberi jogok világnapján a Tudatos Vásárlók Egyesülete kampányt indít, és arra kéri a magyar kereskedelmi láncokat, illetve az európai döntéshozókat, hogy teremtsenek átláthatóbb és igazságosabb körülményeket a beszállítói láncokban.

Európa-szerte pár tucat hipermarketláncon keresztül áramlik az áru és a pénz a fogyasztók és a beszállítók között. Az elmúlt 30 évben a szupermarketek élelmiszerpiaci részesedése világszerte nőtt. Magyarországon mára az összes eladott élelmiszer 62%-át értékesítik diszkontokban, hiper- vagy szupermarketekben. A láncoknak piaci súlyukkal együtt a beszállítóik életében betöltött szerepe is nőtt. Hatalmas befolyásuk van arra, hogy milyen áruk jutnak el a fogyasztókhoz és mennyi pénz jut a beszállítókhoz. Komoly probléma, ha a láncok visszaélnek vevői erejükkel.

Minden olyan országban, ahol vevői erővel kapcsolatos problémák merültek fel, a szupermarketek alacsony árat fizetnek a beszállítóknak. A gazdasági előnyök pedig igen egyenlőtlenül oszlanak meg a kereskedelmi lánc szereplői között. Ez a jelenség rövidebb távon a beszállítókon lévő gazdasági nyomás miatt a termékek minőségének romlásához, a környezetvédelmi és a munkaköltségek leszorításához vezet, hosszabb távon pedig a választék csökkenéséhez. Számos eset rámutatott, hogy a lefelé ható árnyomás embertelen munkakörülményeket eredményez. A TVE és partnerei az elmúlt években több saját és nemzetközi kutatási eredményt is közzétettek a témában.

 

Legyenek felelősebbek a magyar szupermarketek is

A TVE nemrég mutatta be az Európában, így a Magyarországon is elfogyasztott narancslé termelési körülményeiről szóló kiadványát és filmjétA bemutatott eset rávilágít arra, hogy néha olyan komoly emberi jogi és környezeti problémák vannak az ellátási láncban, hogy kizárólag fogyasztóként, például bojkottokkal csak nehezen lehet javulást elérni.

Aktív állampolgárként is cselekednünk kell: megkérni a döntéshozókat, a gyártó vállalatok képviselőit, hogy vevői erejüket pozitív változások elérésére használják, folytassanak felelősebb beszerzést. Követeljenek meg olyan garanciákat a beszállítóktól, amelyek biztosítják, hogy a teljes beszállítói láncukban méltányos körülmények uralkodnak.

Szeretnénk elérni, hogy legalább 500 fogyasztótól érkezzen kérés a magyarországi szupermarketekhez a tisztességes és átltáható beszállítói láncokról.

 

A 3 nagy üzletláncnak (ALDI, LIDL, Penny Market) szóló levelet itt írhatod alá:

Kérjük, hogy csatlakozz, és érjük el együtt, hogy a szupermarketek folytassanak felelős beszerzést.

Köszönjük!

Legyen jobb szabályozás Európában

Ha szeretnéd, hogy az ellátási láncokban igazságosabb körülmények legyenek, csatlakozz a TVE partnerei által kezdeményezett levélkampányhoz, és írj levelet Michel Barnier-nek, az Európai Unió Belső Piaci és Szolgáltatási Biztosának, hogy a jelenleg folyó egyeztetéseken képviselje a tisztességtelen forgalmazó magatartás megszüntetésére irányuló erősebb és betarthatóbb európai szintű szabályokat kívánó állampolgárok hangját.

A lenti levél angol nyelvű változatát itt lehet alárni: https://www.policat.org/

(European Retail Action Plan: stop the abuse of buyer power)

Már több, mint 3000 ember aláírta.

 

Levél Michel Barniernek, az Európai Unió Belső Piaci és Szolgáltatási Biztosának

 

Tárgy: Ideje a kiskereskedelmi láncok megzabolázásának

 

Tiszelt Barnier Úr!

Egy markonyi nagyhatalmú szupermarketláncon, köztük a Tescón, az Aldin, a Lidl-ön, a Carrefour-on és az Aholdon múlik, hogy hol vásárolunk Európa-szerte. Ők a híd az európai fogyasztók milliói és világ minden tájáról az európai piacra törekvő beszállítók között.

A kereskedelmi láncok, különösen a szupermarketet, vevői erejükkel visszaélve leszorítják a beszállítói árakat. A beszállítók nem mernek panaszkodni, mert ha meg akarják tartani az üzletet, nincs más választásuk, mint megfelelni a követelményeknek.

A beszállítókra nehezedő nyomás aztán továbbadódik a beszállítói láncon lefelé: a termelőknek senki nem garantálja a megfelelő fizetséget, a munkások túlóráznak, rosszul fizetik őket és embertelen körülmények között dolgoznak.

Szeretném, ha Ön támogatná a tisztességtelen forgalmazói magatartás megszüntetésére irányuló erősebb és betarthatóbb európai szintű szabályokat, amelyek révén nem csak az európai fogyasztók, hanem a beszállítói lánc bármely országban élő szereplői is jól járnak.

Köszönöm

 

 

Ha ez szerinted egy jó ügy, a TVE munkáját itt tudod támogatni:

 

Előre is köszönjük!

Kép: sxc.hu

A kampányt az Európai Unió támogatta. Az ott elhangzott információkért a Tudatos Vásárlók Egyesülete felelős, és az semmi esetre sem tükrözi az Európai Unió álláspontját.



  • Nemzeti Fejlesztési Minisztérium,
    a fogyasztók érdekében