• Nyomtatóbarát változat
  • Oldal küldése ismerősnek

Hová kenjem? Beszédes címkék: Colgate Total

2008.07.23. /
Sebes a szád és kiütéses az arcod? A fogaid foltosak és sárgák? Ha igen, lehet, a fogkrémeddel van baj.

Igazság szerint csak igen kevesen tudják, milyen „durva" a legtöbb fogkrém, s hogy milyen károsodásokat okozhatnak szájunkban, testünkben. Bár a gyerekek a legveszélyeztetettebbek, hiszen ők hajlamosak több fogkrémet is lenyelni fogmosás közben, a fogkrémekben található vegyi anyagok a felnőtt szervezetbe is könnyen bejutnak a nyelven és a száj vékony nyálkahártyáján keresztül is.

A fogkrémek számos, lassan ható mérget tartalmaznak, mint például a szaharin, a mesterséges színezékek és ízesítők (mind potenciális rákkeltők). Ám a legaggasztóbb továbbra is az, hogy minden tubus fogkrémünk halálos adag fluoridot tartalmaz. Míg Európában a fluoridtartalmú fogkrémeket egészségesnek kiáltják ki a reklámokban, az Egyesült Államokban az Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatal (Food and Drug Administraton, FDA) előírja, hogy a csomagoláson fel kell tüntetni az egészségügyi kockázatokra vonatkozó figyelmeztetéseket, valamint azt az információt, hogy a fogkrém lenyelése esetén a helyi toxikológiai intézethez kell fordulni.

Bármily megdöbbentő is, de fogkrémet, azaz egy olyan terméket, amit a szánkba veszünk és gyakran le is nyelünk - bárki előállíthat és árulhat, engedélyek csupán akkor szükségesek, ha a gyártók valamilyen gyógyhatást tulajdonítanak a terméknek (például a fog érzékenységének csökkentése).

 

Colgate Total 12 Whitening (a Colgate-Palmolive terméke)

Összetevők

Aqua, Hydrated silica, Glycerin, Sorbitol, PVM/MA Copolymer, Sodium Lauryl Sulfate, Aroma, Cellulose gum, Sodium hydroxide, Sodium fluoride, Carrageenan, Triclosan, Sodium saccharin, Mica, Limonene, CI 42090, CI 77891

 

Név

Magyar név

Funkció

Káros mellékhatások

Egyéb

Glycerin

Glicerin (E422)

síkosító- (a termék állagát javítja) és nedvesítőszer (a termék nedvességét biztosítja)

Általában biztonságos, de száríthatja a száj körüli bőrt.

A glicerint növényekből és állatokból nyerik. Ld. még E-szám adatbázisunk Glicerin adatlapját >>>

Sorbitol

Szorbit (E420)

édesítő és fogkőgátló anyag, nedvesítőszer

Nagy mennyiségben puffasztó, és bélgörcsöket okoz, hashajtó.

Hashajtó hatása miatt a gél állagú fogkrémek használata (amelyek akár 70% szorbitot is tartalmazhatnak) kisgyermekek esetében szülői felügyeletet igényel, lehetőség szerint kerülni kell. (Ld. még E-szám adatbázisunk Szorbit adatlapját >>>)

PVM/MA Copolymer

PVM/MA kopolimer

a triklozánt és más összetevőket tapasztja a fogakhoz és az ínyhez

Egészségügyi hatásai nem ismertek.

Műanyagszerű ragasztó, amelyet polivinilből nyernek, gyakran megtalálható hajzselékben és lakkokban is.

Sodium Lauryl Sulfate

Nátrium- lauril- szulfát (SLS) P

detergens és habosító hatóanyag

Irritálja a száj nyálkahártyáját, szájsebeket, fekélyes gyulladásokat, kontakt ekcémát okozhat.

Az SLS durva tisztítószer, amelyet gyakran használnak motorok zsírtalanításához. A fogkrémhez habosító hatása miatt adják, de a fogak tisztításához nincs rá szükség.

Aroma

Aroma

ízesítő anyag

Allergiás reakciók (néhányuk a gyakori fogászati problémákra hasonlít, pl. vérző íny, szájsebek) és potenciális rákkeltő, mivel az ízesítő anyagok gyakran petróleum-származékok és rákot okozó anyagokkal szennyezettek.

 

Sodium hydroxide

Nátrium- hidroxid (E524)

fehérítő és tisztító hatóanyag

Bőrirritációt okozhat.

Gyakori összetevője a tűzhely és lefolyótisztítóknak. (ld. még E-szám adatbázisunk Nátrium-hidroxid adatlapját >>>)

Sodium fluoride

Nátrium- fluorid

erősíti a fogzománcot, antibakteriális hatású

Fluorózis: a fogak foltosodása, elszíneződése, sárgulása (különösen gyerekeknél); csontritkulás - a lenyelt fluorid kivonja a kálciumot a csontokból; allergiás / túlérzékenységi reakciók; mérgezés: lenyelése nyálfolyást, émelygést, hányást, gyomortáji fájdalmat és hasmenést okozhat.

Egy 100 milliliteres „családi" fogkrémes tubusban elég fluorid van ahhoz, hogy megöljön egy kisgyereket.

Carrageenan

 

Karragén (E407)

térfogatnövelő

Hasfájás, potenciális rákkeltő (az állatok gyomorbél traktusában kialakult rákkal kapcsolják össze, és laboratóriumi bizonyítékai vannak, hogy embereknél a mellrák egyik kiváltó oka lehet).

Vörös tengeri algákból nyerik, a természetben előforduló szénhidrátok családjához tartozik. [A káros hatások ellenére bioélelmiszerekben is engedélyezett - a szerk.] Ld. E-szám adatbázisunk Karragén-adatlapját>>>

Triclosan

Triklozán

antibakteriális hatóanyag és csökkenti a plakkot

Ínykárosító (korai sejtelhalást okoz az íny szöveteiben), allergiás reakciók, fekélyesedés, a száj biodinamikai egyensúlyának megváltoztatása (a „jó" és a „rossz" baktériumokat egyaránt irtja, így a terméket használók jobban ki vannak téve a fertőzéseknek).

A triklozán klórozott aromás vegyület, így molekulárisan hasonlít a dioxinokhoz, a PCB-khez (erősen mérgező klóralapú összetevők) és az Agent Orange növényvédő szerhez. Sőt, előállítása folyamán is dioxinok (erős hormonkárosítók) kerülnek a környezetbe. Ez az anyag klorofenol, a vegyi anyagok olyan osztálya, amely állatokban rákot okozhat. Növényvédő-szerként is használják, a szájon keresztül könnyen felszívódik a szervezetbe és köze lehet az állatok májkárosodásához is.

Sodium saccharin

Szaharin (E954)

mesterséges édesítőszer

rákkeltő - összekapcsolják az állatoknál előforduló hólyagrákkal

Az Amerikai Egyesült Államokban a szaharint tartalmazó élelmiszereknél fel kell tüntetni a címkén, hogy potenciálisan „rákkeltő". Nálunk ez a figyelmeztetés nem kötelező. (Ld. még E-szám adatbázisunk Szaharin adatlapját >>>)

CI 42090

CI 42090 (E133)

kék színezék

Hiperaktivitás, bőrkiütések, potenciális rákkeltő

Bizonyítékok vannak rá, hogy a CI 42090 (más néven FD&C Kék 1) rákot idézhet elő állatokban. Betiltották Ausztriában, Belgiumban, Franciaországban, Németországban, Norvégiában, Svájcban és Svédországban. (Ld. még E-szám adatbázisunk Brillantkék adatlapját >>>)

 

 

Alternatívák

Még néhány „természetes" fogrém is tartalmazhat vitatható összetevőket. Tehát mindenképpen olvasd el a címkét vásárlás előtt. Ajánlunk egy-két magyar boltokban is kapható terméket, amelyek jó alternatívák lehetnek:

Dabur fogkrémek www.garuda.hu/termek.php?product_id=29

Dr Hauschka WalaVita fogkrémek www.drhauschka.hu/index.php?main=termekeink

Fitne fogkrém

Lavera Basis sensitive fogkrémek

Logona Logodent fogkrémek és gélek

Sanoll fogkrémek www.sanoll.hu/

Sante fogkrémek

Weleda fogkrémek www.weleda.hu/fogapolas.htm

 

Készült a The Ecologist 2004. októberi számában megjelent cikk alapján. Lefordítva és közzétéve a kiadó engedélyével. Fordította Németh István.

Hozzászólások

hegyipatak / 2012. március 27. 00.15

Azoknak,akik feltennék ezt a kérdést,mondd meg:a halálos adag 1 tubus fogkrémre értendő..ki az a barom,aki nem látja amit olvas?Mármint nem rád értem:).Szóval ki az a barom,aki egyszerre 1 tubus fogkrémmel mos fogat??..

Chaser / 2012. január 29. 00.56

valaki100-nak (is) üzenem, hogy a fluoridra rámondani hogy veszélytelen, kb. annyinak felel meg hogy teljesen vak vagy...
Ha megnézed egy patkányméreg összetevőit, az egyik legnagyobb mennyiségben előforduló összetevő a fluorid egyik vegyülete lesz. A fluorid idegméreg. Az, hogy ha évtizedekig használtad és még élsz, nem annak jele hogy hatástalan. Ugyebár a gyártókra nézve nem lenne jó hatással ha mindenki belehalna 2 hónap után, azonnal elvennének tőlük minden jogot. Az én feltételezésem az hogy a fluoridnak, illetve más törvényesen használt emberi mérgeknek a hatása hosszú távon mutatkozik meg, a végső tünetet már csak akkor veszed észre mikor óriási lesz az időkülönbség és semmi esélyed az adott termékre bizonyítani. Pl. majd valamennyi x után, mikor már az ember rámondja hogy 'hát, korral jár', szerintem pontosan ezek azok a szerek amik a korai lerobbanást eredményezik. Az emberi test sokkal többre képes annál mint ami az megmutatkozik egy kemikáliákkal lebénított ember élete során.
Egyébként a fluorid nem csak biológiailag hat, kimutatták hogy nagy része a tobozmirigyben rakódik ki (angolul tanulmányok: http://www.fluoridealert.org/health/pineal/index.aspx). Aki kicsit jártas az ősi keleti tudományokban és filozófiákban, az tudja hogy ez az a szerv amit a 6. csakrához kötnek (más néven 'harmadik szem') - és ezek a tanok arról szólnak, hogy ez a szerv teszi lehetővé az e világon túli érzékelést, egyfajta kötelék egy felsőbbrendű létsíkkal, köze van a spirituális ébredéshez/ráeszméléshez (Goethe állítása szerint ez az ahol a lélek nyugszik a testben). Erős a gyanú hogy a tobozmirigy kellő mértékű fluoridizálása képes megfosztani valakit a spirituális ébredéstől, egységtudat megtapasztalásától (ami, egyesek szerint egyébként természetesen megtörténne minden embernél egy közepes kort elérve, 40-50 év körül). Ez aláírom hogy nem mindenkinek könnyen befogadható téma, de azért írok róla bátran mert saját magam már megtapasztaltam ilyesmit. Azok szerint, akik a régi Solfeggio hangskála szervezetre gyakorolt hatásait kutatják, a 936 Hz-es hang kapcsolatban áll a tobozmirigy aktiválásával, és segíti a fluorid kiürítését a tobozmirigyből. (Egy példa a hangra: http://www.youtube.com/watch?v=3h2mJnvRbZ8 - én mikor ezt hallgatom, 'megmagyarázhatatlan' bizsergés fut fel a gerincemen és akkumulálódik a homlokom alsó részén.)

valóság / 2011. október 11. 12.54

Kedves Fogcica,

Nagyon szuper, h egyszerre 5 fele fogkremet is hasznalsz, de utanajartam kicsit az altalad javasolt 2 fogkremnek, annak osszetevoinek. Hazankban - mint mindenhol - nem az a celja a gyartoknak, h egeszseges termeket allitsanak elo, hanem olcsot, s ha vmire rafogjak, h bio, az meg tavolrol sem jelenti azt, h valoban egeszseges. Megtevesztes, hazugsag, ami korulvesz minket, erre egy illusztris pelda az altalad javasolt fogkremekbol 2 darab.
ISOMAR BLUE - 1160 HUF.
Glicerin: Mivel a lipidek vázát adja, szappankészítés, valamint biodízel gyártása során nagy mennyiségben keletkezik. Ipari mennyiségben a biodízel melléktermékeként állítják elő.
Íze édeskés, enyhén mérgező.
Cellulóz: A cellulóz fontos ipari nyersanyag: papír, vatta, mesterséges szálak, celofán, robbanóanyagok, lakkok alapanyaga. A száraz fa átlagos cellulóztartalma 55%, amibe 25% lignin épült be.
Szorbitol: Élelmiszerekben emulgeálószerként, édesítőszerként és nedvességnövelő anyagként alkalmazzák. Napi maximum beviteli mennyisége nincs meghatározva, de nagy mennyiségben puffadást okozhat. Egy éves kor alatt fogyasztása tilos, mert a gyermekekben ekkor még nem alakul ki a lebontásához szükséges enzim.
Nátrium-benzoát: A keletkező benzoesav és származékai (para-hidroxi-benzoesav észterek) a bőrön vagy nyálkahártyán alkalmazva allergiás reakciókat válthatnak ki.
A nátrium-benzoátot tűzijátékok elkészítésénél is alkalmazzák, mert kálium-perkloráttal keverve megfelelő arányban, csőbe tömörítve és meggyújtva éles, sípoló hangot ad. Ezt a keveréket whistle mix-nek, magyarul fütyülő elegynek nevezik.
A többi összetevőt nem írtam le, mert szerintem egy egészségtudatú embernek ennyi bőven elég belőle...

PARODONTAX fluoridmentes: 2,000 HUF
Glicerin: lásd fent.
Xantham gumi: glukóz, szukróz, laktózból állítják elő...mesterséges anyag.
Szodium szaharin: mesterséges édesítő anyag (pl. mint az aszpartam), hugyhólyagrákot okoz.
Szodium benzoát: tűzijátékok, üzemanyagokban található bekeverve. E211. Karcinogén anyag !!!
Többi összetevőt nem vizsgáltam, de ennyi elég is lesz....

Feltételezés: (ne vedd személyesnek, de az lesz): remélem, nem vagy fogorvos, hogy ilyen termékeket ajánlasz a betegeidnek....

Javaslat: Keress olyan fogkrémet, melyek teljesen egészségesek. Akkor itt mindenki a kezeidet fogja csókolni (in brackets...).
AKINEK VAN FULE A HALLASRA, HALLJA...AZ EMBERISÉG TUDATOS MÉRGEZÉSÉNEK EZ EGY ILLUSZTRIS PÉLDÁJA....

valaki100 / 2011. április 17. 22.58

"Ám a legaggasztóbb továbbra is az, hogy minden tubus fogkrémünk halálos adag fluoridot tartalmaz."
Ezzel kapcsolatban kérdezném, hogy akkor hogyhogy még élünk???? Mert már egy pár tubussal elhasználtam így a harmadik x után...
Félreértés ne essék, nem kötekedni akarok, én személy szerint örülök a cikknek, és nem is veszek ilyen tartalmú fogkrémeket egy ideje, csak és kizárólag káros anyag menteset, vagy magam készítem.
Várom szakértő(k) szíves segítő válaszát, mert így a cikket sajnos tovább küldeni(hozzá nem értőknek) nem tudom, első kérdésük nyilván ez a fenti kérdés lenne..
Üdv!

U.I.: fogicának üzenem, igenis vannak(!) teljesen bio fogkrémek!:)

TBogdányi Franciska / 2010. június 22. 17.16

általunk használt fluoridmentes fogkrémek:
dabur (karragent és glicerint is tartalmaz)
sókristály magyar fogkrém (szilíciumot tartalmaz)
parandontax classic (glicerin ebben is van)
apeiron (ayurvédikus)

Eszti / 2009. január 3. 11.56

Ja, s nem reklámozni akarom, csak arra lennék kíváncsi, hogy van-e másnak tapasztalata erről a termékről. Bevált vagy nem?

Eszti / 2009. január 3. 11.55

Én a Dentomin nevü fogport használom, ez egy természetben is előforduló abszorpciós tulajdonsággal rendelkező "ásvány", a neve zeolit, ez az amit a csirkékkel, más állatokkal is etetnek vagy tisztítószerekbe teszik. Azt persze tudom, hogy ez egy alumínium-szilikát-ásvány, de ha jól tudom, hevítés hatására bomlik csak.

Cap Matifou / 2008. december 10. 09.48

A fluor nem mellékesen idegméreg, mérgezőbb az ólomnál, és csak kicsivel marad az arzén alatt. Mégis ezerszer magasabb határértéket engednek belőle, és az se baj, ha agresszív ipari hulladék (hexa-fluoro-szilikát) van az ivóvízben. Biztos ártalmatlan, különben nem tennék bele, ugye?

Ezt hitték a csokker szülők is, akik túllőtték a gyerekeiket fluorral.

http://www.fluoridealert.org/dental-fluorosis.htm
my son has what looks like to me severe
dental fluorosis, although our dentist
has transfered us to see a dental
specialist no one wants to say what is
actually wrong with his teeth, how can
we find out more.

Ugyanazok nyomták rá ezt a trutymót az emberekre, és terjesztették a fogvédés mítoszát, akik évtizedekig eskü alatt vallották, hogy a benzinhez kutyult ólom sem káros az egészségre.
Erre a pár névre kell rákeresni: Christopher Bryson, Phyllis Mullenix, Vyvyan Howard, J. William Hirzy.

Videók:

http://www.youtube.com/watch?v=hRLz4a7lDVM

http://video.google.com/videoplay?docid=82194292805035136&hl=en

fogcica / 2008. november 23. 20.05

Kedves szakemberekben hitetlenkedők!

Teljes mértékben megértem az álláspontotokat, és a bizalmatlanságot, jómagam sem járok orvoshoz.
De legyünk bizakodóak, hiszen azért még lehet találni jóérzésű szakembereket...
Nem volt elég tiszta, de a fogmosás hatékonyságára helyeztem a hangsúlyt, de hiába..., nem okoskodásból. Sok szájüreget látok nap mint nap.

A fogkrémre visszatérve, én magam rendszeresen használom a parodontaxot(fluormentes verzió, és még nem haltam meg tőle), és még kb 5 félét ezenkívül, amelyek közül az egyik legjobb az ISOMAR BLU - ez olasz termék, és biofogkrém, vadászni kell.
Nehezen elérhetőek, mert román termékek, itthon még nem láttam: ETERA, GENNADENT biofogkrémek, de itthon nem hozzáférhető, még...
Apeiron -ayurvédás fogkrém, ez is nagyon jó, kapható itthon is. Bioemsan is jó, és jó drága...
...
jó fogmosást ;-)

Daniel / 2008. október 19. 00.07

Ember és környezetbarát fogkrém, amit Budapesten gyártanak és legtöbb bioboltan kapható: Ahimsa http://www.ahimsa.hu/
A darált mustármag benne egy kicsit szokatlan, de az utóíz semleges sós :)

LadyMeli / 2008. augusztus 13. 13.54

Nemrég fedeztem fel a tudatosvasarlo oldalt, remek cikkek vannak rajta, nagyrész ezt a fogRÉMes és naptejes mizériát ismertem már, de jó a megerősítés több oldalról, hogy tényleg számtalan mindennel mérgeznek minket, amiről sokan nem is tudunk
Alternatívaként -annak, aki még nem ismeri- én is csak ajánlani tudom a Neways termékeit.

Akit érdekel,itt olvashat, tájékozódhat róla:
http://www.neways-hu.com/start.htm?v=97600676

Mégegyszer gratula a website íróinak, szerkesztőinek!

Üdv,Melinda

Barát Gábor / 2008. augusztus 11. 19.34

Kicsit én is tartok a szódabikarbónától, de nem szoktam sokat használni belőle. Aránylag gyorsan feloldódik a vízben/nyálban. Sokszor meg egyszerűen csak bevizezem a fogkefét; a célnak így is megfelel. :-)

A szakemberekben nekem sincsen igazán sok bizalmam, kiváltképp a hazai háziorvosokban nincs. Ha vegánként elmennék egy ilyen orvoshoz (igaz, minek mennék; évek óta nem voltam beteg), jó eséllyel megróna azért, hogy egészségtelenül táplálkozom, miközben a világ értelmesebbik felében már azt tárgyalják, hogy mindennemű állati zsiradék és állati fehérje károsítja a szervezetet; előbbi többek között érrendszeri megbetegedéseket, utóbbi többek között csontritkulást okoz, illetve mindkettő közvetlen összefüggésben van bizonyos daganatos megbetegedésekkel. Hát innen az a sok „civilizációs” betegség. No de ennek semmi köze a cikkhez, úgyhogy be is fejezem. Ha valakit esetleg érdekel ez, és tud angolul, az alábbi előadásokat ajánlanám tisztelettel a figyelmébe:

http://video.google.ca/videoplay?docid=4330900066502406356
http://video.google.ca/videoplay?docid=-3214100593069532942

sanyi / 2008. augusztus 3. 16.50

Kedves fogcica!

Köszönjük a szaktájékoztatást. Én "sajnos" már egyáltalán nem hiszek annak az embertípusnak, amelynek a neve "szakember".
Utánanéztem ennek az ajánlott fogkrémnek és érdekes módon ugyanazon az oldalon kétszer is szerepel az összetevők között a Nátrium-hidrogénkarbonát, közönséges nevén a szóda-bikarbóna. Eezek szerint a parodontax-ot sem lehet minden nap használni?

A tovabbiak itt találhatók:
http://www.gsk.hu/parodontax-fogkrem.aspx
http://hu.wikipedia.org/wiki/N%C3%A1trium-hidrog%C3%A9nkarbon%C3%A1t

További sok sikert :)

fogcica / 2008. július 27. 18.27

A parodontax classic fogkrémmet még érdemes használni, nem megszokott az ízvilága, viszont nincs benne fluorid. Olyan fogkrémet úgysem találunk, ami teljesen 'bio'.
Viszont azért fogat mosni kell! Annak hiánya súlyosabb problémákat okoz a fogak és fogágy területén.
A szódabikarbónával vigyázni kell, mert hamar kikoptatja a zománcot, ritkán használandó, nem mindennap!
egy dentálhigiénikus

higiénia / 2008. július 24. 13.58

a legegyszerübb a hagyományos módszer, ne mossunk fogat.

theli86 / 2008. július 24. 11.41

Sajnos a Dabur fogkrémek tele vannak SLS-el... a Neways fogkrém viszont nagyon jó még.

Barát Gábor / 2008. július 23. 20.20

Most ezért megint rám fogják sütni az aszketizmus bélyegét, de én szódabikarbónát szoktam használni fogkrém helyett. Így nincs szemétbe dobandó fémgőzölt, színes papírdoboz és műanyagtubus, és még a pénzem is megmarad. Néha keverek a szódabikarbónához őrölt borsmentát, kardamomot vagy más fűszert...

Ez az írás törte meg nálam a társadalmi kondicionálást annak idején (lent):
http://www.biotippek.hu/tisztalkodas.html

Egyébként érdemes belenézni a fogkrémes tubusok belsejébe. Én régen szétvágtam őket, hogy kimosva szelektíven gyűjthessem, és gyakran egy egész hosszú csőrészt találtam belül, ami meggátolta a tubus szájánál lévő fogkrém kinyomását. A gyártó valószínűleg azt mondaná erre, hogy a fogkrém ilyen-olyan mintázatának megőrzéséért kell ez, de nyilvánvalónak tűnik, hogy anyagi hasznuk származik ebből a pazarlásból.

zsmiki / 2008. július 23. 10.30

Milyen jó cím lett volna a cikknek: Colgate, a fogRÉM.

Eddig is alternatív fogkrémeket használtunk, de ezután biztos, hogy másokat is értesítünk.

Új hozzászólás