fbpx

| Tudatos Vásárló

Ez a cikk már legalább 1 éve készült. A benne lévő információk azóta lehet, hogy elavultak, nézd meg, hátha van frissebb cikkünk a témában.

Teszteltük, melyik a legjobb mosogatógép

18 különböző márkájú, összesen 161 mosogatógépet teszteltünk nemzetközi fogyasztóvédelmi szervezetek együtt. Azt néztük, milyen jól tisztítanak, szárítanak, mennyire zajosak, illetve mennyire energiatakarékosan működnek, összességében: melyiket éri meg megvenni, a félmilliós vagy a százezres gépet?

A legjobbak

Az eredményeink szerint több márka – a Bosch, a Miele, a Neff, és a Siemens – képviselője is megtalálható az élmezőnyben. Csak hogy kellőképpen összezavarodjon a vásárló, a legtöbb márkának van gyengébben és jobban teljesítő modellje is, és itt sincs egyértelmű összefüggés az ár és a minőség között.

Közel 40 készülék végzett a lista élén, mivel a többi tesztelt termékhez képest jól tisztítanak, szárítanak, relatív kevés vizet és áramot fogyasztanak, nem túl hangosak és könnyen használhatók. Áruk félmillió és 100 forint között mozog, és korábbi tesztjeinkhez hasonlóan megint nem a legdrágábbak kapták a legtöbb pontot.

A gyengébbek

A lista végére azok a készülékek kerültek, amelyeknek nagyobb a víz vagy áramfogyasztása, vagy esetleg mindkettő, és jóval hangosabbak mosogatás közben a többihez képest. Ezek közül sok termék azzal is veszített pontot, hogy nem túl felhasználóbarát a kialakítása, vagyis nehéz be- és kipakolni, tisztítani. Viszont jó hír, hogy közülük nagyon sok a tisztítási vagy szárítási hatékonyság tekintetében a középmezőnybe került. Vagyis, ha valakinek nagyobb lakása van és így nem gond, ha nagyobb a háttérzaj mosogatás közben, illetve nem szempont a későbbi villany- és vízszámla, illetve bevállalja a nehézkesebb ki-be pakolást, tisztítást, érdemes szétnéznie ezek között a készülékek között. Itt ugyanis több az olcsóbb árkategóriás termék, zömmel 100 ezer forint körüli áron kaphatók, de van 200 ezer forintos is.

A takarékosak

Ha gyakran használjuk a mosogatógépet, nem csak az fontos, hogy jól tisztítson és szárítson, hanem érdemes olyan darabot választani, amelyik kevesebb áramot és vizet fogyaszt, hiszen évek alatt sokat spórolhatunk a közüzemi számlán. 17 olyan termék volt, amelyik legalább közepes pontot kapott ezekre a szempontokra, áruk 400 ezer és 90 ezer között mozog.

A részletes teszteredményt itt veheted meg >>>

Nézz körül ingyenes és fizetős tesztjeink között!
• e-book olvasók
• TV-k
• porszívók
• hűtő és fagyasztók
• mosogatógépek
• málnaszörpök és további 34 termékcsoport teszteredményeit olvashatod.

Kép:pixabay.com

Mi nem csak a „szuperzöldekhez” szólunk! Célunk, hogy az ökotudatos életmód és az ehhez vezető vásárlási szempontok bárki számára elérhetők legyenek, éljen bárhol, bármilyen végzettséggel, bármilyen szemlélettel is ebben az országban.

Tevékenységünk a gyártók támogatásától és reklámoktól mentes, nem fogadunk el termékmintákat tesztelésre, nincsenek céges támogatóink, sem reklámbevételeink. És ezt továbbra is fenn akarjuk tartani.

Ahhoz, hogy olyan ügyekkel foglalkozzunk, amikre nincsen hazai vagy más pályázati forrás nagy szükségünk van olyan magánemberek támogatására, mint amilyen Te is vagy! Lehetőségeidhez mérten emiatt kérünk, támogasd munkánkat rendszeres vagy egyszeri adományoddal.

Ne feledd, a pénzed szavazat!

Támogass minket!

Képezd magad a webináriumainkon!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Válassz hírleveleink közül:*

      Iratkozz fel híreinkre!

      Tippek, tesztek, programok

      Megszakítás