Termékteszt: Babapopsi krémek
| Schwikker Judit

A babatermékek piaca igen széles, nincs ez másképp a babapopsi krémekkel sem. 12 terméket teszteltünk összetevők alapján. Úgy tűnik, a gyártók a babákat sem kímélik: sok termékben vannak kritikus kőolajszármazékok és illatanyagok.
Az újszülött és a kisgyermek bőre igen érzékeny a külvilág ingereire. A bőr ilyenkor még nagyon vékony, sérülékeny, fogékonyabb a fertőzésekre. Fokozottan igaz ez a babapopsira, hiszen az első egy-két évben a kicsi popsija szinte állandóan nedves közegben van, sokszor folyamatos irritációnak kitéve.
Nem mindegy tehát, hogy szemünk fénye milyen védelmet kap, milyen krémekkel, kenőcsökkel védjük meg a kipirosodástól, gyulladástól, esetleg a kiszáradástól, rosszabb esetben a kisebesedéstől.
Eredmények
Tesztünk során a vizsgált 12-ből mindössze három termék teljesített maximális pontszámmal, vagyis nem kapott pontlevonást. Ezek: Sanoll mandulás popsikrém, Weleda Calendula popsikrém, Motherlove védőkrém babáknak.
Mögöttük csak 0,5 ponttal maradt le a Babydream Sensitive popsikrém, a honlapon való hiányos tájékoztatás miatt, de az összetevők miatt nem veszített pontot.
Az utolsó helyen a GABI, Nivea és a Johnsons’s popsivédőkrémek állnak 6 ponttal.
A legtöbb kritikus összetevő (kőolajszármazék, esetlegesen allergizáló anyag, hozzáadott illatanyag) a Nivea Baby Nyugtató popsiápolóban (6pont), a Johnson’s baby védőkrémben (6 pont) valamint a Sudocrem termékében található – bár utóbbi a jobb tájékoztatás miatt összességében kevesebb pontot veszített (7 pont).
Tudnivalók a tesztelésről
Tesztünk során 12 – gyógytermék-boltban, gyógyszertárban, hipermarketekben illetve egy-egy üzletlánc saját termékeként – forgalmazott babapopsi krémet vettünk górcső alá. A termékek kiválasztása előtt az érintett csoport (kismamák, nagymamák) véleményét is meghallgattuk
A termékösszetevőkről az információt a vizsgált terméken vagy a termék dobozában elhelyezett terméktájékoztatóról illetve a termék honlapjáról szereztük be.
Az értékelésnél a legfontosabb szempontnak az Ökotest által is kifogásolt kőolajszármazékokat és illatanyagot tartottuk, ugyanis ezek allergizáló hatásúak lehetnek, és bőrproblémákat (pl. bőrszárazságot, repedezettséget, gyulladást) okozhatnak.
Az általunk vizsgált termékek többsége sajnos tartalmaz kőolajszármazékot (pl. parabén, vazelin, paraffin, PEG).
Az összetevőkön kívül azt is pontoztuk, hogyan tájékoztatják a gyártók a fogyasztókat a címkéken illetve a honlapjukon.
Termék |
Gyártó/forgalmazó |
Pontszám |
Ár (Ft/100 g) (Ft/100 ml) |
Krit. összetev. (kőolajszárm) |
Allergizáló anyag |
Hozzáadott illatanyag |
Termék a honlapon |
Összetevőlista a honlapon |
Motherlove védőkrém babáknak |
10 |
81,66 |
|
|
|
|
|
|
Sanoll mandulás popsikrém |
10 |
57,60 |
|
|
|
|
|
|
Weleda Calendula popsikrém |
10 |
23,20 |
|
|
|
|
|
|
Babydream Sensitive popsikrém |
9,5 |
6,00 |
|
|
|
|
-0,5 |
|
Babylove pelenkakiütés elleni krém |
9 |
3,7 |
|
-0,5 |
|
|
-0,5 |
|
Neogranormon kenőcs |
8,5 |
19,6 |
-1 |
|
|
|
-0,5 |
|
Antiphlogisticum pro infante |
8 |
4,9 |
-1 |
|
|
0,5 |
0,5 |
|
Bepanthen kenőcs |
8 |
27,7 |
-1 |
|
|
-0,5 |
-0,5 |
|
Sudocreme a bőr mindennapos védelmére |
7 |
20 |
-2 |
-0,5 |
|
|
-0,5 |
|
GABI bőrregeneráló hatású popsivédőkrém |
6 |
6,6 |
-2 |
-1 |
|
-0,5 |
-0,5 |
|
Nivea Baby Nyugtató popsiápoló |
6 |
5,8 |
-2 |
-0,5 |
-1 |
|
-0,5 |
|
Johnson’s baby védőkrém new |
6 |
9,4 |
-2 |
-0,5 |
-1 |
|
-0,5 |
——–Hogyan pontoztunk?——-
Minden termék értékelése 10 pontról indult.
Összetevők:
- egy kőolajszármazékért 1 pontot vontunk le (pl. parabének, paraffin, vazelin),
- kettő vagy több kőolajszármazékért 2 pontot vontunk le,
- egy allergizáló anyag (pl. cink-szulfát, PEG 22, talk) esetén 0,5 pontot vontunk le,
- 2 vagy több allergizáló összetevő esetén 1 pontot vontunk le,
- mesterséges illatanyag-tartalomért 1 pontot vontunk le.
Tájékoztatás:
- 0,5 pont levonást jelentett, ha a termék a gyártó honlapján nem volt megtalálható,
- 0,5 pontot vontunk le, ha a gyártó honlapján nem tüntették fel (2011.05.09.) részletesen az összetevőket,
——-Kritikus összetevők——-
A krémek, kenőcsök készítésénél az összetevőket két nagy csoportra oszthatjuk, hatóanyagokra és segédanyagokra.
Ezt a felosztást csak 3 terméknél (Bepanthen, Neogranormom és Antiphlogosatum) találtuk meg. Ugyancsak ennél a három terméknél találtuk meg pontos hatóanyagtartalmat is.
A kritikus összetevőket 3 csoportra osztottuk:
- kőolajszármazékok
- allergizáló anyagok
- hozzáadott illatanyagok
A kozmetikai termékek jelentős része tartalmaz kőolajszármazékot. Sajnos ez alól a babatermékek sem jelentenek kivételt. A kőolajszármazékok hátránya, hogy eltömítik a pórusokat. E ennek hatására megváltozik a bőr szerkezete, és bőrproblémák alakulhatnak ki pl. bőrszárazság, repedezettség, gyulladás, súlyosabb esetben ekcéma. Az így kialakult problémákra aztán újabb készítményeket keresünk, majd újabbakat, és így tovább.
Ha a termék összetevői között az alábbiak szerepelnek, biztosak lehetünk benne, hogy ásványi olaj származékokat tartalmaz: Cera Microcristallina Mineral Oil, Ceresin, Microcrystalline Wax, Ozokerit, Paraffinum-Liquidum, Paraffinum-Subliquidum, Petrolatum Vaseline.
A vizsgált 12 termék közül mindössze öt nem tartalmazott kőolajszármazékot: Babydream Sensitive popsikrém, Weleda Calendula popsikrém, Sanoll mandulás popsikrém, Motherlove védőkrém babáknak, Babylove pelenkakiütés elleni krém.
Az allergizáló anyagok meghatározása nem egyértelmű, hiszen az érzékenység egyénenként, életkoronként különböző, illetve a szakértők véleménye is erősen megoszlik. Különösen igaz ez a talk (szilikát ávány) vagy a cink-szulfát esetében. Éppen a bizonytalan megítélés miatt úgy gondoljuk, hogy egy fogyasztóbarát gyártó igyekszik kerülni ezen összetevők használatát. A tesztelt termékek közül a Babylove, a Sudocrem, a Gabi, a Nivea és a Johnson’s tartalmazott allergizáló összetevőt.
Az illatosított termékek allergiás tüneteket okozhatnak, ezért érdemes hozzáadott illatanyag nélküli terméket választani, hiszen a bébitermékek hatására már gyerekkorban kialakuló érzékenység egy életen át problémát jelenthet. Ezen a téren viszonylag pozitív volt az eredmény. Hozzáadott illatanyagot a vizsgált 12 termék közül csak 2 tartalmazott: a Nivea Baby Nyugtató popsiápoló és a Johnson’s baby védőkrém new.
——–Tájékoztatás——–
A termékek mintegy felénél a csomagoláson lévő tájékoztatás nem nevezhető éppen fogyasztóbarátnak, mivel nagyon apróbetűs, így nehezen olvasható (pl. Nivea, GABI, Johnson’s, Babylove)
Az összes gyártó rendelkezik honlappal, de a legtöbb termékről az információ itt nem, vagy csak érintőlegesen található meg, feltéve, ha egyáltalán megtaláljuk az eldugott terméket az oldalon. A termékekről sok esetben más oldalakon (webáruházak, baba-mamás oldalak) több információt találunk, mint a gyártóén.
Érdekes jelenség az is, hogy az internetes terméktájékoztatóban a gyártók gyakran nem az összetevőket sorolják fel, hanem azt, hogy mi nincs az adott termékben, viszont ha megnézzük az összetevőlistát kiderül, hogy bizony vannak benne kritikus anyagok is.
Pozitív példa a Weleda Calendula, Sanoll vagy Motherlove, amelyekről részletes összetevőlistát közöl a gyártó.
Összefoglalásul elmondható, hogy popsikrém vásárlása előtt érdemes széles körben tájékozódni.
A kozmetikai termékek biztonságáról a 40/2001. (XI.23.) EüM rendelet rendelkezik, amelynek módosítását a Nemzeti Erőforrás Miniszter közigazgatási egyeztetésre javasolta 2010. decemberében.
A gyártók sokszor azt emelik ki a tájékoztatásban, hogy milyen összetevő nincs az adott termékben, és csak az összetevők – olykor apróbetűs – listájából – derül ki, hogy esetleg egészségre ártalmas anyagot is tartalmaz.
Ezért ne fogadjuk el kritika nélkül a reklámok sokszor nem megfelelő információit se. Vegyük figyelembe azt is, hogy ami az egyik babának jó, az a másiknak nem biztos, hogy megfelelő.
Kép [cc] o5com
A cikk az SZMM támogatásával az „FV-I-10-B-0019 Tanácsadó irodák és klubok működtetése és fejlesztése” című pályázat keretében készült.