| Tudatos Vásárló
Nemcsak a fogyasztóit, de még a GVH-t is megtévesztette a Pannon Medisana
A Medinose allergiaellenes készülékről adott, de nem kellően alátámasztott állításokat tartalmazó hirdetéseiért a Pannon Medisana Kft. másodszor kapott bírságot a Gazdasági Versenyhivataltól (GVH). Az is kiderült, hogy a korábbi eljárásban valótlan tényeket állított, ezért eljárási bírságban is részesült.
A Pannon Medisana Kft.-t először 2006-ban büntette meg fogyasztók megtévesztése miatt a GVH. A társaság akkor az általa forgalmazott Medinose készülék hatásáról reklámjaiban olyan állításokat tett, amelyeket nem tudott megfelelően alátámasztani.
A jogsértő tájékoztatás lényege az volt, hogy a Medinose készülék alkalmas az allergia megelőzésére. A vállalkozás által az állítások alátámasztására benyújtott dokumentumról a GVH – szakértők bevonásával – megállapította, hogy nem szolgál megfelelő tudományos bizonyítékul az állítások igazolására. A tanulmány megállapításai ugyanis olyan vizsgálatokon alapulnak, amelyeket tíz évvel ezelőtt, más klímával rendelkező országban, kevés beteg bevonásával készültek. Emiatt 1,5 millió forint bírság kiszabása mellett a GVH megtiltotta, hogy a cég a félrevezető információkat a www.medinose.hu honlapon közzétegye. A Pannon Medisana a döntés ellen fellebbezett, az ügyben jogerős bírósági döntés mindeddig nem született.
Mindenesetre a GVH 2007 tavaszán utóvizsgálatot indított annak ellenőrzésére, hogy teljesítette-e a Pannon Medisana a rá rótt kötelezettséget. Kiderült, hogy a honlap a fogyasztók megtévesztésére alkalmas állítások nagy részét változatlanul tartalmazza. A Pannon Medisana azzal védekezett, hogy a honlap üzemeltetését 2006 óta annak új tulajdonosa, a holland Medisana Benelux NV végzi, így a tartalomért is a külföldi cég felel. Az utóvizsgálat így annak megállapításával zárult, hogy a Pannon Medisana Kft-t nem terheli felelősség. Ezzel azonban az ügy nem ért véget.
Mivel a Medinose készülékkel kapcsolatos félrevezető tájékoztatások továbbra is széles körben jelentek meg, 2007 augusztusában a GVH újabb eljárást indított. A vizsgálat ezúttal a Pannon Medisana Kft. mellett a holland cégre is kiterjedt. Ennek köszönhetően végül sikerült feltárni a Medinose készüléket forgalmazó vállalkozások közötti kapcsolatrendszert, és új bizonyítékok is a GVH birtokába jutottak. Kiderült, hogy a Pannon Medisana a két eljárásban valótlan tényekre alapozta védekezését. A holland vállalkozás ugyanis semmilyen reklámozási tevékenységet nem folytat Magyarországon, hazánkban a kizárólagos forgalmazásra a Pannon Medisana jogosult, és a termékhez kötődő reklámtevékenységért is az felel. Emiatt a GVH visszavonta az utóvizsgálatot lezáró végzését, helyette pedig végrehajtásra kötelező végzést bocsátott ki. A Pannon Medisana ennek értelmében köteles a korábbi eljárásban hozott határozatnak megfelelően a magyar honlapról a jogsértő tartalmat eltávolítani. Amíg ez nem történik meg a vállalkozás – a kötelezés kézhezvételétől számítottan – naponta 50 ezer forint végrehajtási bírságot köteles fizetni. A valótlan tény állítása miatt a GVH 210 ezer forintos eljárási bírságot is kiszabott a vállalkozásra, mivel az az eljárás során tanúsított magatartásával megakadályozta a valós tényállás feltárását, és mentesült a felelősség alól.
Az új utóvizsgálati döntéssel a 2006-ban kezdődött ügy lezárult ugyan, ám a 2007-ben indított eljárás nem ért véget. Ebben a GVH már nem foglalkozott a honlapon közzétett, jogsértő állításokkal, viszont a szórólapokon közölt megtévesztő állítások miatt 2,1 millió forint bírságot szabott ki a Pannon Medisanára. A bírság összegének megállapításánál a hatóság tekintettel volt arra, hogy a cég bizalmi jellegű terméket hirdetett megtévesztő módon, reklámjaival egészségügyi állapotából adódóan kiszolgáltatott fogyasztói kört ért el, a megtévesztő hirdetéseket hosszabb ideig alkalmazta. Ráadásul – a korábbi eljárás következtében – a Pannon Medisana Kft. pontosan tudatában volt annak, hogy magatartása sérti a versenytörvényt.