fbpx

Tarts velünk, legyél tagja a Tudatos Vásárlók közösségének!

Csatlakozz hozzánk!

Megtévesztő árak az internetes repülőjegy vásárlások során

| Léderer Sándor

Ez a cikk már 1 éve készült. A benne lévő információk azóta lehet, hogy elavultak, nézd meg, hátha van frissebb cikkünk a témában.

Szárnyakat adnak – vágyaink helyett forintjainknak. A repülőgépek utasait bizony sokszor megvezetik a legkülönfélébb kedvezőnek látszó ajánlatokkal.

Az Európai Bizottság egy tavalyi vizsgálata során már rámutatott, hogy a repülőjegy-forgalmazó honlapok jelentős része a fogyasztók megtévesztésével próbál nagyobb bevételre szert tenni. A bizottság május 8-ai erre vonatkozó jelentésében közétette a 2007 ősze óta történt változásokat.

A vizsgálatban 15 tagállam és Norvégia hatóságai vettek részt, az elmúlt hét hónap során minden harmadik megvizsgált honlap (a jelentést tevő 13 ország által eredetileg ellenőrzött 386-ból 137) esetében kellett jogérvényesítési intézkedést foganatosítani az uniós fogyasztóvédelmi jogszabályok megsértése miatt. Az érintett honlapoknak több mint felét korrigálták ez idő alatt -áll Meglena Kuneva, az Európai Unió fogyasztóvédelmi biztosának aktuális jelentésében.

A jelentés szerint három típusba sorolhatóak a szabálytalanságok:

  • a félrevezető árazás bizonyult a legjellemzőbb problémának, ez a megvizsgált honlapok 58%-ánál fordult elő;
  • a honlapok 15%-ánál gondot okozott, hogy a hirdetésekben szereplő feltételek mellett nem lehetett hozzájutni meghirdetett jegyekhez;
  • a honlapok 49%-a pedig tisztességtelen szerződési feltételekkel próbálta megtéveszteni a fogyasztókat (hiányzó, vagy rossz nyelvi változatok, előre kiválasztott – egyébként opcionális – extraszolgáltatások).

Az első két probléma legnagyobb mennyiségben a légitársaságok honlapjaival kapcsolatosan fordult elő, a szerződéseket érintő szabálytalanságok többsége pedig az utazási irodák honlapjain történt. A felsorolt szabálytalanságok a cégek jelentős részénél tartósan fennálltak, a vizsgált honlapok között egyaránt szerepelnek nagy márkanevek és kevésbé ismert cégek is.

Noha a bizottság egyelőre nem tette közzé a szabálytalanul működő társaságok neveit, a svéd nemzeti hatóság például felsorolja az elmarasztalt cégeket. Néhány konkrét céget a norvég hatóságok is megemlítenek, ezek a Ryanair, a Blue 1 és az Austrian Airlines.

A jelentés szerint a vizsgált osztrák, görög és máltai honlapoknál nem találtak szabálytalanságokat. Magas volt viszont a problémás oldalak aránya Belgiumban, Svédországban és a balti államokban is.

A 2008-as év folyamán a jogérvényesítés előrehaladásával kapcsolatos fejlemények felkerülnek a tagállami hatóságok honlapjaira, a témában előreláthatóan 2009. május 1-jét követően újabb jelentés készül. Az Európai Unió fogyasztóvédelmi biztosa továbbá felhívta a repülőjegy-értékesítők figyelmét, hogy tartsák be a vonatkozó uniós jogszabályokat, ugyanis a szabálysértők szankciókra számíthatnak.

A fogyasztónak az internetes repülőjegy vásárlás során 4 fontos kérdésre kell odafigyelnie:

1. Egyértelmű-e a repülőjegy ára, milyen esetleges költségek adódhatnak még a reklámozott árhoz?

A rossz gyakorlat szerint a repülőjegy forgalmazók egy része nem nevezi meg egyértelműen a kedvezményes útvonalakat, az akció időtartamát. A honlapon feltüntetett ár mellé a foglalás során különféle újabb költségek adódnak. A tisztességesen működő társaságok oldalain a vásárló a repülőjegyek valós, végső áraival találkozik.

2. Valóban hozzá lehet-e jutni a meghirdetett feltételek mellett a repülőjegyekhez?

Számos repülőjegyeket forgalmazó honlap nem tájékoztatja a fogyasztót a kedvezményes jegyek számáról, az akciók érvényességéről.

3. Átláthatóak, egyértelműek-e a honlapon közölt szerződési feltételek?

A szerződési feltételek legyenek elérhetőek a honlap nyelvén is, a különböző nyelvű változatok tartalmilag ne térjenek el egymástól.

4. Biztosított a megfelelő tájékozódás lehetősége?

A honlapon legyen elérhető az üzemeltető társaság minden szükséges elérhetősége (cégnév, cím, telefonszám, email cím).

 

Ha olyan magyar nyelvű honlapot találsz, ahol előfordulnak az említett szabálytalanságok, kérünk, jelezd ezt számunkra a szerk@tudatosvasarlo.hu címen!

Ajánlom másnak

Kapcsolódó cikkeink

További cikkek

Legnépszerűbb cikkeink

További cikkek

Legfrissebb videók

Szappan- és vegán szendvicskrém készítéssel zártuk az ÖkoKört

Szappan- és vegán szendvicskrém készítéssel zártuk az ÖkoKört

2022 tavaszán a tavaszi Tiszta otthon és ÖkoKör Kamra csoportok lezárultát és a közösen elért eredményeket egy zártkörű workshoppal ünnepeltük meg. Harmincan gyűltünk össze, hogy a fenntarthatóság jegyében vegán szendvicskrémeket készítsünk a Közöshely dolgozóinak vezényletével, valamint Vászonzsákoslány, azaz Antal Évi a melt&pour szappankészítés rejtelmeibe avatott be minket. Mi az az ÖkoKör? Itt megmutatjuk!

Még több videó
Ugrás a tudatosvasarlo.hu nyitó oldalára

    Kövesd munkánkat, iratkozz fel híreinkre!
    Bónusz: tippek, tesztek, programok