
| Tudatos Vásárló
Újra szedik a műanyagot a Tiszából
Augusztus 3. és 11. között idén is vízre szállnak a PET Kupa csapatai, hogy pillepalackból épített hajóikkal összegyűjtsék a Tiszán a szemetet csaknem 80 kilométeren . A május végi árhullám után rekord mennyiségű felhalmozódott hulladékra számítanak a szervezők.
A szervezők évek óta dolgoznak a Tisza és mellékfolyóinak tisztításán. A Közép-Tisza-Vidéki Vízügyi Igazgatóság meghívására idén júniusban a Tisza-tavon indítottak futamot, ahol három tonna hulladékot szedtek össze.
A Tiszai PET Kupa vállalati és baráti csapatai saját kezűleg építik PET-hajóikat, az együtt-egymásért hangulat, az esti tábortüzek köré szerveződő programok és a nemes célok felejthetetlen élménnyé varázsolják a nem kevés fáradsággal járó tiszai kalandot.
A Felső-Tiszán már hagyományosnak mondható, hosszú folyami hajós versenyen sok a visszatérő, idén a flotta 17 hajóval vág neki a távnak. A csapatok között ismét szerepel a Tilos Rádió hajója, az óriási csapatot megmozgató Henkel, a legrégibb motorosnak számító Tisza2, az Egyesült Államokból érkező, magyar származású Amerikalózok, és a Siemens elhivatott önkéntes csapata, az Evező-SÖK. A mezőnyből egyik évben sem maradhat ki az Aztakeservit.com és a Ökologistic Alpítvány Hangák névre keresztelt hajója.
Visszatérő csapat a WWF, a Prezi, a fővárosi cégeket képviselő FŐTÁV Zrt., a FŐTÁV–Komfort Kft. és még sokan mások. Idén újjáalakult és ICPDR névvel (Nemzetközi Duna-védelmi Bizottság) indul a tavalyi nyertes nemzetközi szakértői hajó. A magyar hulladékgazdálkodást koordináló NHKV Zrt. és az Innovációs és Technológiai Minisztérium, mint a rendezvény fő támogatója, kenukkal vesz részt a folyami műanyag-szennyezés elleni küzdelemben. A versenyt a teljes szakaszon elkísérik a Felső-Tisza-Vidéki Vízügyi Igazgatóság hajói, és a Felső-Tisza-Vidéki Búvár és Vízimentő Egyesület motorosai.
Az egy hetes hulladékvadászatot idén is a közösségi adományokból és céges támogatásokból létrejött anyahajó, az M.V. PETÉNYI segíti. A folyamatosan fejlesztés alatt álló hulladékgyűjtő hulladékhajó a verseny lelke és közösségi központja, napi kb. két tonna hulladékot gyűjt be a csapatoktól.
A PET Kupa során összeszedett hulladékok körforgásban tartását az esemény szakmai partnere, a Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetsége koordinálja. A hulladékok válogatásra és tömörítésre kerülnek, így a megtisztított területekről a még hasznosítható anyagok – a NHKV Zrt. és az ÉAK Nkft. segítségével – a hulladékfeldolgozókhoz kerülnek.
A Kupa során a tudományos kutatások és mérések sem szokatlanok, idén a Wessling Hungary Kft. az ártéri erdők talajrétegeiben fogja megvizsgálni a mikroműanyag-tartalmat.
A 7. Tiszai PET Kupa augusztus 3-án az újrahasznosított anyagokból készülő hajók megépítésével indul Tivadarban, a mezőny augusztus 5-én 10:30-kor a tivadari strand mellől rajtol. A napi 10-20 folyamkilométeres vízi távok megtétele után más-más helyszíneken köt ki a flotta. Az esti programok során a Tisza különleges élővilágáról és kulturális kincseiről tartanak előadást, ismeretterjesztő és szórakoztató vetélkedőkkel várják a PET Kalózok az érdeklődőket.
Az augusztus 7-i pihenőnapon a Vásárosnamény-Gergelyiugornyai strandon látogatható meg a PET Kupa legénysége és a kikötött PET-hajó flotta (programok a Kupa honlapján). A PET Kupa átadásra és eredményhirdetésre augusztus 10-én este, Záhonyban kerül sor. Az ünnepi eseményt Day és Hesz Ádám akusztikus koncertje zárja. Az eseményre a szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak!
Induló hajók, csapatok
Amerikalózok, Aztakeservit Lukrécia Surranó Szellem Vízibolha Béka, Megintcsak egy makett, Evező-SÖK, FesztPET, FŐTÁV MILLENIUM FLAKON, FŐTÁV-KOMFORT TISZTA TISZA, Hangák, Henkel – Vízi PETkány, ICPDR nemzetközi hajó, Papilio, Prezi, Tilos, Tisza 2, WWF Vízi Panda, Zsákolók, M.V. PETényi anyahajó, az NHKV kenus csapata és az ITM kenus csapata, valamint a PET Kupa önkéntes csapata.
A PET Kupa eddigi eredményei
✓ 85 hulladékhajó
✓ félmillió palack összeszedése az ártérből
✓ 38 tonna hulladéktól mentesült a Tisza
✓ 403 szennyezett helyszín monitorozása
✓ 50 szennyezett helyszín megtisztítása
Hétfőre elfogynak a Föld éves erőforrásai
Ne mondd, hogy rosszabb a vászonszatyor!
A budapestiek 3/4-e betétdíjas palackokat akar
Milyen ruhát vegyek, ha nem akarok mikroműanyagot a folyókba?
Fotók: petkupa.hu