#GoEAThical – Our Food. Our Future.

A Tudatos Vásárlók Egyesülete 16 európai civil társadalmi szervezettel együtt kampányt indított, hogy közösen emeljük fel a hangunkat egy igazságos és fenntartható, klímabarát élelmiszertermelésért.

  • Élelmezési rendszerünk óriási hatást gyakorol az éghajlatváltozásra, konzerválja a szegénységet, fokozza a természeti környezet pusztulását.
  • Az éghajlatváltozás és globális kizsákmányolás az EU polgárainak a jövővel kapcsolatos aggodalmai között az első helyen áll.
  • Valljuk, az EU polgáraiként, magánszemélyként a mi felelősségünk is szerepet vállalni a világ előtt álló kihívások megoldásában.

GoEAThical

Víziónk egy társadalmilag igazságos és fenntartható élelmiszertermelés és elosztás, amely agroökológiai elveken és emberi jogi alapokon nyugszik.

Célunk a tudás bővítése a fenntartható életmódváltozás támogatása érdekében, több mint 30 millió európai fiatal részvételével.

Partnereinkkel és Veletek növelni szeretnénk nyomást gyakorolni a nagy élelmiszeripari vállalatokra, szupermarketekre és az uniós szakpolitikára, hogy kikényszerítsünk egy rendszerszintű változást az élelmiszertermelésben és kereskedelemben, ami tisztességes, szolidáris és fenntartható a jövő generációk számára is.

Az élelmiszer-előállítási és -fogyasztási rendszerek vizsgálatából indulunk ki, és bemutatjuk a globális összefüggéseket, amelyek egyértelműen bizonyítják, hogy mindannyiunknak szerepet kell vállalni egy igazságosabb, méltóságteljesebb és befogadóbb világ létrejöttében.

Szolidárisan a munkavállalókkal, a kisgazdákkal és az emberi jogi aktivistákkal szerte a világon megkérdőjelezzük a status quo-t és felszólalunk a Föld és az emberek kizsákmányolása ellen.

Segítjük azokat, akik változtatni szeretnének, támogatjuk azokat a fiatalokat, akik másokat bírnának rá a változásra.

Mi történt eddig?

goeathical projekt

Mi csinálunk még?

  • Felpörgetjük a témát itt a TudatosVásárló.hu és a közösségi média csatornáinkon, 2021 nyarán indul egy páneurópai kampányunk.
  • Szeretnénk Veletek együtt gondolkodni és tervezni, mit tegyünk együtt itthon, Magyarországon a fenntarthatóbb és etikus élelmiszer-ellátásért. Várunk Titeket a YouthLab-ekre, a kampányötlet-versenyre és az európai találkozókra, ahol nem csak velünk, de 11 ország más fiataljaival is megoszthatjátok azt, Ti mit tennétek egy jobb jövőért. A legjobb ötleteket megvalósítjuk!
  • Támogatni fogunk más szervezeteket is abban, hogy a témában saját akciókat szervezzenek.
  • Ösztönözzük a kereskedelmi láncokat, hogy bővítsék kínálatukat fenntartható és etikus, bio, pálmaolajmentes és fairtrade termékekkel.
  • Tanulmányutakra és képzésekre megyünk, majd magunk is képzéseket szervezünk, kiadványokat és filmeket készítünk, utcai akciókat szervezünk azoknak, akik nem csak aggódnak a klímaváltozás miatt, de hajlandóak tenni is a környezetileg és társadalmilag fenntartható étkezezési szokások népszerűsítéséért.
  • Reméljük nyáron már fesztiválokon is találkozhatunk.

Kövesd a #GoEAThical és az #OurFoodOurFuture hashtaget a Facebookon és az Instagrammon, iratkozz fel hírlevelünkre és értesülhetsz a kampány következő állomásairól.

Ne tápláld tovább a kizsákmányolást! A pénzed szavazat!


EU DEARA projekt az Európai Unió pénzügyi támogatásával készült a #GoEAThical -OurFood.OurFuture projekt keretében. A projekt tartalmáért kizárólag a Tudatos Vásárlók Egyesülete vállal felelősséget, és semmilyen tekintetben nem tükrözi az Európai Unió álláspontját.

Egyesületünk nem fogad el pénzt cégektől, ezért cikkeinket hirdetések nélkül olvashatod. Működésünk fenntartásához viszont magánadományokat gyűjtünk. Támogasd a munkánkat, hogy tartalmaink ingyenesek maradhassanak azoknak is, akik nem tudnak adományozni!

Megszakítás