fbpx

Tarts velünk, legyél tagjaa Tudatos Vásárlók közösségének!

Csatlakozz hozzánk!

Energiafogyasztási címkék – új korszak jött el a boltokban

energiacímke 2021

Új és kötelező szabály lépett életbe márciustól, sok mindennapos háztartási gép új energiafogyasztási címkét kap. A változtatás célja, hogy a vásárlók a jövőben könnyebben ki tudják választani, melyiket érdemes megvenniük. Mit jelentenek a betűk? Miért nem kell megijedni, ha például csak „C” osztályba sorolt mosógépet talál valaki az adott üzletben? Konkrét válaszok a Tudatos Vásárlók Egyesületétől.

Márciustól a háztartási gépek jelentős része – hűtőgépek, mosogatógépek, mosógépek, televíziók, villanykörték és lámpák – új energiafogyasztási címkét kap. Az energiacímkék már eddig is ott voltak a gépeken, sőt, az EU egyik elemzése szerint a 1995-ös bevezetésük óta a vásárlók túlnyomó része – 85 százaléka – a címkék adatai alapján döntött egy-egy gép beszerzéséről. Ugyanakkor változtatásra volt szükség, mégpedig azért, mert az eddigi rendszer nem adott pontos tájékoztatást. Egy vevő azt hihette egy A+-os jelölésű gépről, hogy alacsony energiafogyasztású és hatékony, miközben előfordulhatott, hogy hiában az első látásra jó osztályzat, ez az A+-os gép pusztán átlagos teljesítményű és nem is feltétlenül a legkedvezőbb fogyasztású.

Tehát márciustól eltűnnek a „+” jelek, és maradnak a sima betűk. Ez már önmagában elég egy új korszak indulásához, de ennél azért többről van szó, éppen ezért összegyűjtöttük, mit jelent a vásárlók számára az új szabályozás.

Ilyen címkékkel lehet találkozni a boltokban

Elsőként jöjjenek a főszereplők, ilyen címkék lesznek a gépeken.

új energiacímkék 2021
Forrás: Innovációs és Technológiai Minisztérium

Tehát leegyszerűsítve

az „A” kategóriába tartozó gépek a legtakarékosabbak, míg a „G” osztályosok képviselik a másik végét a skálának.

Nagyon fontos, hogy márciustól a boltokban nem biztos, hogy lesznek „A” gépek. Lehetnek olyanok, amelyek „B” vagy „C” jelöléssel lesznek kitéve az üzletekben vagy az online áruházakban, ettől nem kell megijedni. Ez nem azt jelenti, hogy ezek nagy energiafogyasztásúak lennének. Az új szabályozás bevezetésével a korábbi fogyasztási limiteket is módosította az Európai Unió. Vagyis egy korábban A+++-os hűtő az új rendszerben akár átkerülhet B vagy C kategóriába. Ez első látásra logikátlannak tűnhet, de azért lett ez a megoldás, mert a jövőben a háztartásigép-gyártók fejlesztéseinek köszönhetően alacsonyabb fogyasztású gépek érkeznek majd a piacra és azoknak is „kell a  hely” az energiahatékonysági skálán. Annak érdekében, hogy ne kelljen 3-5 évente módosítani a címkézési rendszert, márciustól még nem biztos, hogy minden gépnél lesz „A” osztályos, hanem csak évek múlva.

Erre az Innovációs és Technológiai Minisztérium tájékoztatója is felhívta a figyelmet:

“Ha egy korábban pl. A+++ besorolású termék az új jelölés alapján C vagy D osztályba kerül, attól még nem lesz „rosszabb”.

Az elektronikaikészülék-gyártókat tömörítő szakmai szövetség, a több mint 25 ismert márkát képviselő Applia Magyarország Egyesülés ennél is továbbmegy:

A mosogatógépeknél például az a gép kaphatott eddig A+++ jelölést, amelyiknek a bonyolult kalkulációval kiszámolt, úgynevezett összesített energiaindexe (EEI-értéke) kisebb mint 50. Az új korszakban ez „D” vagy „E” osztályra lesz elég.”

QR-kód is

A vásárlásnál tehát egyrészt a betűs megjelenés mellett a konkrét fogyasztási adatokra is figyelemmel kell lenni és érdemes az adott árkategóriában azt a terméket választani, ami a legalacsonyabb fogyasztást kínálja.

Az új címkéken látható lesz egy úgynevezett QR-kód, amelyet az okostelefonnal le lehet olvasni. Így a vevő eljut az úgynevezett “EPREL” adatbázisba (European Product Database for Energy Labelling), ahol mindent meg lehet tudni a gépekről. A gyártók 2020 januárja óta kötelesek minden készülék műszaki adatait feltölteni ebbe a rendszerbe.

Több információt adnak

A Tudatos Vásárlók szerint tehát azokra a gépekre érdemes koncentrálni a válogatás során, amelyek a legjobb osztályzattal rendelkeznek. Az energiafogyasztás mellett az új címkézés más területen is segítséget nyújt a vásárlást fontolgatóknak. A mosógépeknél a vízfogyasztás, a kimosható ruhák tömege mellett azt is megmondják a címkék, mennyire zajos az adott készülék. A hűtőknél az űrtartalom, a tévéknél az átmérő is szerepelni fog a címkéken.

Egyesületünk az utóbbi években számtalan háztartási gép nemzetközi tesztjét publikálta. A teszteket végző független szervezet, az ICRT-vel évek óta együttműködünk annak érdekében, hogy a vásárlók a lehető legjobb, legmegbízhatóbb gépet választhassák ki az otthonukba.

A mosógépek nagyszabású tesztje ezen a linkena hűtőgépeké ezen a linkena mosógatógépeké ezen a linken érthető el.

MIÉRT KELL FIZETNI A TESZTEKÉRT?

Tesztjeink egy részéért fizetni kell, egy-egy teszt ára kevesebb mint 2 ezer forint. A tesztekért azért kell fizetni, mert partnerünk, a vizsgálatokat végző nemzetközi, független szervezet, az International Consumer Research and Testing Ltd.-nek (ICRT) ez az előírása.

Miért érdemes tesztek alapján vásárolni?

✓ Tesztjeink segítségével a vásárlók kiválaszthatják a széles termékkínálatból a pénztárcájukhoz mérten legjobb, legmegbízhatóbb gépeket.

✓ Érdemes a gépek között a legalacsonyabb fogyasztású, energiatakarékos gépeket választani.

✓ Sokéves tapasztalatunk, hogy a különböző termékek között sokszor nem a legdrágábbak a legjobbak és az ár/érték arányt nézve mindenki ki tudja választani a számára legmegfelelőbbet.

✓ A tesztekből pedig az is kiderül, hogy melyik gépeket jobb elfelejteni.

✓ A tesztekért – az ICRT előírása miatt – fizetendő kevesebb mint 2 ezer forint egy-egy gép árának elenyésző része és nagyban megkönnyíti a kiválasztást.


FV-19 pályázat logoEz a tartalom az Innovációs és Technológiai Minisztérium FV-I-20/C jelű pályázata keretében készült.

Kapcsolódó cikkeink

További cikkek

Legnépszerűbb cikkeink

További cikkek