2004. április 2. péntek

A Civilek a Zengőért aktivistái az aznap reggelre
tervezett sajtótájékoztató helyett rögtönzött polgári engedetlenségi akciót
tartanak a pécsváradi lőtér mellett, ugyanis a HM által erőltetett építési
munkálatok elérték a természetvédelmi területet. A helyszínen megjelent civilek
belefekszenek az árokba, a markoló elé állnak, beleülnek a kanalába, és rövid,
negyed órás akcióval jelképesen akadályozzák az építési munkálatokat.
Felszólítják a Honvédelmi Minisztériumot, hogy haladéktalanul állíttassa le az
építkezést.

A honvédelmi miniszter a sajtónak azt nyilatkozza,
hogy nem áll módjában leállítani az építkezést, a kivitelezőre próbálja hárítani
a felelősséget. Azt állítják, hogy nem végeznek semmi
visszafordíthatatlant.

A Greenpeace- és a mozgalomlistán megjelenik egy
felhívás, hogy szombaton akció lesz Pécsváradon, de ekkor még nem indítjuk be a
riadóláncot.

Gyors telefon haza: megyünk-e a Zengőre? Egyértelmű,
hogy igen, már csak az a kérdés, hogy mi lesz a kutyával? Katicáékhoz
elvihetjük, náluk is ellehet. Végül kiderül, hogy Avet, aki 250 méterre lakik
tőlünk, át tud majd jönni szombaton, és elviszi sétálni.
Viszont akkor most
sem jutunk le szülőfalumba (a múltkori zengői kirándulás előtt is még úgy jöttem
el otthonról, hogy Csernyére megyünk – végül akkor is a Zengőn kötöttünk ki).
Amikor felhívom anyukámat, hogy erről beszámoljak, más tudja, mit akarok mondani
– hallotta a híreket a rádióban, és sejtette, hogy ebből már nem lesz
hazautazás…

A zengo.fw.hu honlapra kikerül néhány kép a pénteki
akcióról, ezek alapján felteszek egy hírt az Indymediára.

Késő délután a Rügyecskéktől beállít hozzánk két
aktivista, mert hallottak a szombatra tervezett akcióról, ők is jönnének
vonattal. Kivel vegyék fel a kapcsolatot? Megadom nekik a szervezők
elérhetőségét.

18.40: kinyomtatom az országos riadóláncba
bejelentkezettek elérhetőségét, hátha mégis szükség lesz az ő
értesítésükre.

19.10: Irány haza. Bepakolunk, elvisszük a kulcsot
Avethez, majd vissza a városba, gyülekezés a Greenpeace irodában.

22.15: A Greenpeace irodában már ott van a csapat
fele. Hazai és osztrák Greenpeace aktivisták, a Lehet Más a Világ! Hálózatból
ismert zöld aktivisták, stb.

Éjfél körül indulás Pécsváradra. Lefelé menet a Láger
Rádióban fél óránként halljuk a híreket a pénteki ill. a szombatra beharangozott
zengős akciókról.

Szombat hajnalban, kb. fél 4 körül

Megérkezünk Pécsváradra. Találkozó a helyi
szervezővel és a Pécsről érkező aktivistákkal a benzinkútnál. Rövid egyeztetés,
és mindenki elfoglalja a szállását a városban.

Fél 6 körül: rövid, kb. másfél órás alvás után
eligazítás, reggeli, majd indulás a helyszínre. Menet közben jön a hír, hogy az
árokásó gép már megpróbált dolgozni, így nem várjuk meg az osztrákokat.

~ fél 7: felfelé menet a helyiek csoportjaival
találkozunk, akik szintén a hegyre mennek. Mire odaérünk, a lőtér bejáratánál az
úton földkupac, keresztbe az út kb. félig ki van ásva, de a gépek már állnak,
mert néhány fent éjszakázó ember az árokba feküdt, és megakadályozta az árok
kiásását.  Mi is azonnal elfoglaljuk a helyünket a félig kiásott árokban,
az árokpartján, transzparenst akasztunk a markolóra. A helyiek az árkok
betemetésére felszólító K. Lászlótól és M. Pétertől származó idézeteket
tartalmazó táblákkal jelennek meg. K. Feri elővesz egy tam-tam dobot, hogy
fokozza a hangulatot. „Ma már nem ásnak tovább.” Egyre több sajtós érkezik a
helyszínre.

Valamikor 8 és 9 között Tamás vezetésével a
megjelentek nagy része végig megy az árok mentén, visznek magukkal lapátot, és a
terület felső végén az emberek néhány marék földet szórnak az árokba –
jelképesen betemetik az árkokat. Ezután visszalapátolják a földet az árok
partjára, nehogy azzal vádoljanak minket, hogy megrongáljuk az ő munkájukat
(néhány marék föld árokba dobálása ugyanis már rongálásnak minősül). A
minisztériumot viszont felszólítjuk, hogy temessék be ők az árkot – vagy
temessük be közösen…

Délelőtt szemetes zsákok kerülnek elő, és Bob
legnagyobb örömére, a lőtér bejáratánál lévő azon aktivisták, akik nem az árkot
védik, spontán Tájsebészet akcióba kezdenek. Több zsák telik meg az árok mellől
összeszedett szeméttel, amit ki tudja, hány hónap/év alatt termeltek az arra
járók, munkások, kirándulók.

Dél körül a terület felső végén nekiláttunk a nagy
sátor felállításának, valamint két transzparens összeragasztásának,
megvarrásának, festésének.

Kora délután a csapat egyre nagyobb része ment át a
terület felső végén található bázisra, a helyiek és a sajtó nagy része lassan
elszállingózott, mert délelőtt már nem történt semmi izgalmas, és úgy látszott,
az egész nap eseménytelenül telik el. Alig néhányan maradtunk a lenti ároknál.
Egyedül a királyi tévé körzeti stúdiójának emberei maradtak a sajtósok közül. Ők
a munkásokkal és a lőteret őrző kiskatonákkal beszélgettek.

Nagyjából délután két óra lehetett, amikor valaki
mondta, hogy a munkások vezetője valami őrnaggyal beszélt arról, hogy kihívják a
katonákat, és akkor befejezik az árok kiásását. Ekkor telefonon felszóltunk,
hogy küldjenek le néhány embert, mert lehet, hogy lesz valami akció. Egy munkás
sárga szalaggal körbekerítette a munkaterületet, beindították a markoló és a
teherautó motorját. Néhány aktivista odaállt a markoló elé, mi pedig átmentünk a
másik oldalra, a tolólap elé feküdtünk, és odabilincseltük magunkat a géphez és
egymáshoz, egy srác pedig beleült a markoló kanalába. A teherautó elindult
felfelé az úton, néhány embert utána küldtünk, mert azon is volt valami emelő
vagy markolószerű szerkezet, nehogy esetleg a felső szakaszon akarják vele
kiásni az árkot. A markolós mintegy negyed óráig járatta a motort, majd feladta.
Azt mondta: „Ti győztetek” – szóltak, hogy nyugodtan eloldhatjuk magunkat,
levonulnak a terepről. A biztonság kedvéért odaálltunk az árok túlsó partjára,
nehogy ez csak egy trükk legyen a részükről, de tényleg elvonultak a géppel.
Mindezt felvették a tévések, így a sikeres akciónak jó sajtója lett. (Másnap
megtudtuk, hogy a királyi tévétől az egyik kereskedelmi csatorna is elkérte a
felvételeket.) Két-három óra várakozás után végül a munkások is hazamentek.

Estefelé visszamentünk Pécsváradra, és miközben az
aktivisták nagy része vacsorázni ment, tartottunk egy stratégiai megbeszélést. A
hírek alapján úgy tűnt, hogy a vasárnap feltehetőleg nyugis lesz, viszont hétfőn
majd mindenáron be akarják fejezni a munkálatokat. Ezért abban maradtunk, hogy
vasárnap este minél többen kint éjszakázunk, és vasárnap estére és hétfő
hajnalra mozgósítunk akit csak lehet. Így hát felhívtam Pirost, hogy néhány
levelezőlistán tegyen közzé felhívást, az országos riadóláncra bejelentkezőket
is értesítettük drótlevélben, emellett néhány embert telefonon is megkerestünk,
hogy jöjjenek vasárnap este. A helyiek pedig mozgósították a pécsváradi és
hosszúhetényi embereket.

A csapatból szombat este többen fent éjszakáztak a
táborban, ami, mint később kiderült, szerencsés húzásnak bizonyult. Az építők
ugyanis minden addigi híresztelés ellenére már hajnali fél ötkor (!) kivonultak
a lőtér bejáratához, hogy befejezzék az úttestet keresztbe átszelő árok
kiásását. A fent éjszakázó csapat viszont akkor már ébren volt, és az őrjárat
éppen félúton járt a tábor és a lőtér bejárata között, amikor meghallották a
gépek berregését. Egyikük visszarohant a táborba erősítésért, a többiek viszont
futottak, hogy megállítsák a gépeket. Misi belevetette magát a gödörbe, hogy
útját állja a markolónak, Bob pedig odabilincselte magát a markoló kanalához.
Ennek következtében két kanálnyi föld kiásása után kénytelenek voltak
leállni.

Lent Pécsváradon a vasárnapi ¾ 5-ös ébresztés helyett
arra ébredtem, hogy Csaba telefonon beszél Bobbal. Egyből sejtettem, hogy
történt valami. Mindenki gyorsan összekapta magát, és azonnal elindultunk föl a
hegyre. Még mindig tök sötét volt, csak Misi fejlámpája világított. Addigra a
markoló már elvonul vissza a lőtér területére, és nemsokára a munkások is
hazamentek. Nekünk azt mondták, hogy még aznap délelőtt/délután és este
visszajönnek, hogy befejezzék a munkálatokat. Na, ebbe nekünk is lesz
beleszólásunk!

Mivel előző délután egy hétéves kislány talált egy
fel nem robbant gránátot, a lőteret őrző katona elmondta, hogy másnap kijönnek a
tűzszerészek, és lezárják az egész területet, hogy fel tudják robbantani a
gránátot. Emiatt nekünk is el kell majd mennünk onnét. Gyanítottuk, hogy ez is a
HM trükkje akar lenni, és ha eltávolítanak minket a helyszínről, akkor akarják
befejezni az árok kiásását. Ha a munkásokat odaengedik, akkor mi is odamegyünk
blokkolni – mondtuk. Szólnunk kellett viszont minden járókelőnek, hogy eszükbe
se jusson bemerészkedni az úttól jobbra eső lőtér területére, mert akkor az őr
kénytelen lenne kihívni a katonaságot, és azt mi sem szeretnénk.

Napközben egyébként több százan jöttek fel a hegyre,
sokan családostul kirándultak. A helybeliek rengeteg kaját hoztak, vizet,
süteményeket; nagyon jó volt a hangulat. Kifeszítettük az előző nap készített
transzparenst, és nekiláttunk egy „zsákutca” jelzés vászonra festésének is.
Mindeközben három turnus folyamatosan váltotta egymást a lenti ároknál.

A Déli Krónikában is beszámoltak a Zengő-védő
akcióról. Elhangzott az is, hogy „a kivitelező feljelenti a demonstrálókat”.
Ettől egyáltalán nem ijedtünk meg, mert gyaníthatóan a Global Spin-ből is ismert
stratégiai perek (SLAPP – ld. Zöldrefestés, 12. old.) újabb példájával állunk
szemben, amelynek elsődleges célja a megfélemlítés. Sőt akár még ellenlépéssel
is élhetünk.

Feljött ugyanis a hegyre egy pécsváradi hölgy, aki
elmondta, hogy az úttól balra eső rész egy 14 fős közbirtokosság osztatlan közös
tulajdona – többek között az övé is. Őket senki sem értesített, hogy a
területükön át vezet az árok. Azt hitték, hogy az út jobb oldalán, a lőtér
felőli oldalon ásnak, és meglepődve látták, hogy az ő területükre dobálták a
kiásott földet, betemetve rengeteg védett növényt, főleg illatos hunyort.
Megígértük nekik, hogy jogi segítséget nyújtunk, ha kell, hogy bepanaszolják a
kivitelezőt illetve a HM-et.

Délután a Greenpeace-esek képzést tartottak az új,
illetve kevésbé gyakorlott aktivistáknak. Begyakorolták a bilincs, a blokkoló
cső és a nyakbilincs használatát. A végén egyre többen nézték a gyakorlatozást,
s a helyi fiatalok is kipróbálhatták a technikákat.

Este bementünk a városba, hogy rövid zuhanyozással
felfrissítsük magunkat. A hétvégén készült fényképek közül kiválasztottunk
16-ot, amelyeket elküldtünk a magyar ill. osztrák Greenpeace irodába, valamint
feltettük a zpok szerverre és az Indymedia képgalériájába. Jött egy újabb csapat
a fővárosból, és a hegyre visszainduláskor a templom mellett felvettünk egy
srácot, aki a Bükkaljáról jött a Zengőt védeni. Fent a táborban már lobogott a
tűz, sok újonnan érkező ülte már körül, megérkeztek már visnyeszéplaki
ismerőseink is.

Éjszakára a helybeliektől kaptunk újabb sátrakat,
pokrócokat, derékaljat, hogy ne fázzunk. Néhányan pár száz méterrel lejjebb
verték fel sátrukat, ahol egy hatvan méteres szakaszon mg nem volt kiásva az
árok. Mások pedig a lőtér bejáratánál lévő árkot őrizték – volt aki autóban
aludt, mások pedig az árokban éjszakáztak.

Hétfőn hajnali öt körül keltünk, addig ugyanis nem
történt semmi említésre méltó. Egyre többen jöttek fel a hegyre a környékbeli
településekről. Lassan elkezdett világosodni, elindultunk a lenti árokhoz. Hat
és hét óra között már több mint százan lehettünk, és a létszám folyamatosan
nőtt. Néhányan beköltöztünk az árokba, és ott vártuk elszántan, hogy jönnek-e a
kivitelező cég emberei. Egyelőre csak a helyiek jöttek, akik kávét és süteményt
hoztak.

Fél nyolc körül az egyik érkező emberben valaki
felismerte a munkások vezetőjét. Ő nem vegyült el a tömegben, hanem bement a
lőtér területére, és elővette a debil telefonját. Hallottam, hogy azt mondja a
vonal túlsó felén lévőnek, hogy „megyek a markolóhoz”. Ezt gyorsan elmondtam a
mieinknek. Nagy izgalom támadt, mindenki azt hitte, hogy folytatódik a küzdelem.
Beélesítettük a bilincseket, Fóka pedig az aktivistákkal aláíratott egy
meghatalmazást, amelyben szükség esetére megbízunk egy ügyvédet jogi
képviseletünkkel. Rövidesen meghallottuk a gép hangját, feltűnt a markoló, úgy
nézett ki, jön felénk. Hamarosan pedig jött egy traktor az úton, ami szintén
izgalmat keltett, de kiderült, hogy csak favágók, akik a Mecsek északi oldalára
mennének dolgozni. Megkerülték az árkot, és egy földúton mentek tovább. Nem
sokkal később jött a helyiek egyik embere, aki elmondta, hogy épp az előbb
beszéltek a kivitelező cég főmérnökével; az illető azt állítja, hogy egyeztettek
a HM-mel: vis major miatt nem tudják folytatni a munkát, ezért felfüggesztik az
építkezést, és levonulnak a területről. Ezután vált nyilvánvalóvá, hogy a
markoló nem felénk jön, hanem a dombról lefelé tényleg elhagyja a területet.
Ekkor már kezdtük elhinni, hogy tényleg igaz a hír…
Pár perc múlva
megérkezett Herbert Tamás, a Civilek a Zengőért Mozgalom vezetője, és
hivatalosan bejelentette, hogy a HM felfüggesztette az építkezést. Beszéde alatt
és után több százan ünnepeltük az újabb győzelmet. Csodálatos érzés, amit nem
lehet írásban visszaadni. Mindenkivel összeölelkeztünk. Férfiasan bevallom, hogy
kicsivel később pedig odaültem Bob mellé az egyik földkupacra, és együtt sírtunk
örömünkben…