A tudatosabb iskolakezdéshez

Legtöbbször fogalmunk sincs, miből gyártják az iskolaszereket, mi az összetételük, vizsgálják-e ezeket rendszeresen a hatóságok. Mindezek mellett külön ki kell emelni, hogy még ha a megengedett legkisebb mennyiségű problémás anyagot tartalmazza is egy írószer, az érzékenyebb gyermekeknél ezek a kisebb mennyiségek is allergiás reakciókat válthatnak ki.
Az iskolaszerek káros összetevői, amellett hogy ártalmasak lehetnek a gyermekek egészségére, a környezetnek és az élővilágnak is megterhelést jelentenek, már gyártásuk közben is, később pedig többségük igen hamar a lerakón végzi. Évente mintegy 60-70 milliárd forint értékben kelnek el irodaszerek Magyarországon, ennek 20-30 százaléka az iskolakezdés időszakára jut. Egyre nagyobb mennyiségben fogynak a távol-keleti termékek, ami aggodalomra adhat okot, hiszen a legtöbb káros vegyi anyag ezekben az iskolaszerekben található.
Az egyik legdrágább iskolai kellék az iskolatáska. Nem árt odafigyelni erre, hiszen több évig is elkísérheti az iskolába gyermekünket. Kerüljük a PVC-t tartalmazó műanyagtáskákat! Ezek alternatívája lehet a bőrtáska vagy az impregnált textiltáska. Emellett nem árt, ha a táskának vastag, puha, állítható pántja van, valamint praktikus külső zsebei. A tolltartónál sem árt odafigyelni az összetételre. Itt több alternatíva kínálkozik, hiszen a fém és fa tolltartók nem csak környezetbarátak, de divatosak is.
A ceruza színező anyaga, azaz bele elvileg nem tartalmaz nehézfémet, a külső lakkbevonat azonban annál inkább. Ezért a kisgyerek és a környezet védelme érdekében olyan ceruzát érdemes választani, amelyik lakkozatlan vagy viaszolt, de jó megoldás az utántölthető rotring ceruza is. Szintén lakkozatlant keressünk az ecsetekből is, a vízfestékekből pedig, amelyek egészségügyi szempontból nem problémásak, próbáljunk meg jó minőségű, fémtokos, utántölthetőt vásárolni.
A radír minden szempontból problémás. A leginkább környezetbarát megoldás a zárójel, ha azonban a tanító mégis megköveteli a radír használatát, lehetőleg a legegyszerűbb, kaucsukból készült gumiradírt vegyük. A színes, szagos radírok ugyanis általában PVC-ből készülnek. Szintén fölöslegesnek tűnik a filctoll használata. Ha mégis elengedhetetlenné válik, akkor lehetőleg utántölthető és víz alapú filctollat vásároljunk, és figyeljünk arra is, hogy a külső rész ne PVC-ből legyen! A festékpigmentekben található anyagok allergiás reakciókat válthatnak ki az arra érzékeny gyerekeknél, ezért kerüljük a bőrrel való érintkezést!
Alsós gyerekeknek még nem való a toll, de az idősebbeknél mindenképpen figyeljünk arra, hogy jó minőségű, tartós golyóstollat vásároljunk, amelynek betéte cserélhető! A patronos töltőtoll még jobb megoldás.
Környezetvédelmi szempontból egyébként mindenre igaz, hogy jó minőségű, tartós terméket vásároljunk, hiszen így sokkal kevesebb dolog kerül a szemétbe. Egy favonalzó például sokkal tovább tart, a fémfaragó pedig tovább hegyez, mint egy csicsás, gyenge műanyag.
Összességében tehát javasoljuk, hogy az iskolaszerek vásárlásakor keressük a természetes és újrahasznosított anyagból készült tartós, javítható termékeket! Próbáljunk meggyőződni róla, hogy a tanszer nem tartalmaz egészségre káros anyagot, ebben segít a termékeken feltüntetett CE-jel és EN 71/3 szám, ami arra utal, hogy az adott termék nem lépi túl a megengedett vegyszertartalmat. Emellett ajánlatos ismert márkajelzésű, európai terméket választani, hiszen a távol-keleti áruk összetételéről nem sokat tudunk.
A 2006/2007-es tanévtől 97622 első osztályos kezdi meg tanulmányait az általános iskolákban, szüleiknek az iskolakezdés legalább 15-20 ezer forintba kerül. Ezt a költséget sajnos növelheti, hogy Magyarországon általában drágábbak a környezetbarát, újrapapír termékek, amellett, hogy igen kevés helyen árusítják őket. Egy újrahasznosított papírból készült füzet előállítási költsége például 50-60 forint, míg egy akciós füzet ára az egyik bevásárlóközpontban például 11 forint. Utóbbiakat Kínában gyártják. Mint azt Mészárovics Imre, a Fűzfői Papírgyár vezérigazgatója az RTL Klubnak elmondta, a Fűzfői Papírgyárnak az olcsó kínai füzet miatt az elmúlt években milliárdos nagyságrendű volt a vesztesége. Jó minőségű, újrapapír füzeteket legegyszerűbben talán a Hulladék Munkaszövetség től lehet beszerezni. A 64 oldalas (32 lapos) standard iskolai füzetek A/5-ös méretben, vonalas és négyzethálós változatban kaphatók szeptember 4-től.
Az egészségre problémát jelentő írószerek és azok kiváltása
|
Írószer megnevezése |
Problémás anyag |
Lehetséges |
Lehetséges alternatíva |
|
Oldószeres filc |
Szerves oldószer, formaldehid |
Hulladékprobléma |
Színes ceruza, zsírkréta |
|
Ceruza (lakkozott) |
Nehézfémek |
|
Lakkozatlan ceruza |
|
Elemes eszközök |
Nehézfémek |
Kidobáskor víz- és talajszennyezés |
Elem nélküli vagy napelemes eszközök |
|
Hegyező (PVC) |
Nehézfém, lágyító, stabilizátor |
Gyártási környezetszennyezés, dioxin-veszély |
Hegyező fémből és fából |
|
Filctollak (vizes bázisú), rostirónok |
Tartósítószer, szerves festékek |
Hulladékprobléma |
Színes ceruza, golyóstoll |
|
Füzetborító (PE) |
|
Hulladékprobléma |
Papírcsomagolás |
|
Golyóstoll (eldobós) |
Szerves oldószer, lágyító, sűrítőanyag |
Hulladékprobléma |
Fém vagy fa golyóstoll cserélhető betéttel |
|
Gyurma |
Nehézfémek, lágyítók |
Víz- és levegőszennyezés |
Újrapapírból készült termékek |
|
Iskolatáska (PVC) |
Nehézfém, lágyító, stabilizátor |
Gyártási környezetszennyezés, dioxin-veszély |
Táska más, környezet- és egészségkímélő anyagokból |
|
Javítófesték |
Triklóretán |
Ózonrétegölő |
Víz- vagy víz-alkohol alapú javítófesték |
|
Papírtermékek (cellulózból) |
|
Kivágott fák, gyártási vízszennyezés (pl. klór) |
Újrapapírból készült termékek |
|
Radír (PVC) |
Nehézfém, lágyító, stabilizátor |
Gyártási környezetszennyezés, dioxin-veszély |
Gumiradír |
|
Ragasztó (folyékony) |
Szerves oldószer, formaldehid |
Levegőszennyezés, vízszennyezés (pl. klór) |
Diszperziós ragasztó, enyv |
|
Ragasztószalag (széles PVC) |
Nehézfém, stabilizátor |
Gyártási környezetszennyezés, dioxin-veszély |
Papír ragasztószalag, cellux |
|
Tolltartó (PVC) |
Nehézfém, lágyító, stabilizátor |
Gyártási környezetszennyezés, dioxin-veszély |
Tolltartó bőrből, fából, textilből |
|
Patronos töltőtoll (PVC) |
Nehézfém, lágyító, stabilizátor |
Gyártási környezetszennyezés, hulladékprobléma |
Szivattyús toll fából vagy fémből |
Forrás: Kalas György: Környezetbarát iskolafelszerelés és iskolatáska











Hozzászólások
A patront egy injekciós tűvel fel lehet tölteni (aminek van fém hegye is, ha tudsz olyat szerezni).
A golyóstoll betétje nekem sosem bírja ki egy évig :D...
Szlovákiában kicsit olcsóbb az újrahasznosított füzet, mert mégiscsak alacsonyabb minőség... ez a drágaság megintcsak egy magyar anomália... (!)
Valaki Segitsen? Miből készűl a-tégla
-könyv
-toll
-vaj?
Szerintem a töltőtoll sokkkal hasznosabb mint a gtolyósmert a gyerek avval szebben tu írni és megörül neki ezáltal nem fog neki állni sírni-ríni hogy "Nem szeretek Írni!"
Nekem az a problémám, hogy honnan tudom megkülönböztetni a PVC-t az egyéb műanyagoktól, ha nincs rajta jelzés? Van valami biztos jele annak, hogy az illető dolog anyaga PVC, és nem más, vékony, hajlékony műanyag?
Vannak olyan töltőtollak, melyek nem patronnal működnek, hanem a tintát közvetlenül az üveges kiszerelésből lehet felszívni velük... ahogy az a fenti táblázat utolsó rovatában is olvasható (szivattyús toll). Szerintem talán az a leginkább környezetkímélő változat. Néhány évvel ezelőttig az ELTE TTK-val szemben működött egy pici bolt, ahol az idős cégtulajdonos feltöltötte tintával a kiürült üveget (kimérve árusította a tintát...), de még a golyóstoll betétjét is! Sajnos az üzlet azóta megszűnt - nem tudom, valahol máshol létezik-e még hasonló.
Oh, én meg azért álltam le az iskolában a patronos töltőtoll használatával, mert azt láttam, hogy mennyi kis vacak műanyag szemét keletkezik rövid idő alatt, s eszembe jutott az a dimenzió is, hogy ezeket le is kell gyártani, s ha nekem két nap alatt kifogy egy patron, viszont egy golyóstoll-betét talán egy évig is jó, akkor az kevésbé környezetszennyező, hiszen az sem tartalmaz mondjuk több anyagot, vagy igen? Ezek szerint hiba csúszott a gondolatmenetembe. Megmagyarázná valaki, hogy miért jobb a patron, mint a golyóstollbetét?