• Nyomtatóbarát változat
  • Oldal küldése ismerősnek

Gyalogolni jó...

2008.07.01. /

A fenti címmel ugyan Móricz hosszú alföldi falujárásokat követően írt rövid tárcát, én azonban a városi gyaloglásról is ezt gondolom.

Persze nem mindig és nem minden körülmények között, de alapvetően jó. Én magam sokat gyalogolok a városban. Sokszor észre sem veszem, hogy kisebb megállásokkal, ügyintézésekkel nagy, egybefüggő túrák alakulnak ki a lábam alatt. Elmegyek valahová, ahonnan a másik helyre gyalog érdemes nekivágni, majd irány az étterem, de onnan már vissza az irodáig nem érdemes buszra várni. Évekkel ezelőtt kikerült az eszköztárunkból, hogy Budáról Pestre autóval menjünk hétköznap, mert vagy nem tudunk haladni, vagy nem tudunk megállni. Ha mégis szükségét látjuk autóba ülni, legtöbbször megbánjuk. Szeretünk gyalogolni, és szeretjük a BKV-t - annyi minden érdekes dolog történik az utcán és a villamoson.

Irodánk a Délinél van. Innen a Belvárosba villamosozunk, de az Erzsébet hídon legtöbbször gyalog megyünk át. Visszafele a Lánchídon jövünk. Vajon miért van az, hogy az Erzsébet hídon az északi, a Lánchídon a déli járdán megyünk, és úgy látom az emberek többsége így tesz? Talán a kilátás határozza meg utunkat?

Korábban a gazdagréti lakótelepen laktunk, nekem már ez a távolság is soknak tűnt. Az 1990-es évek kiköltöző tömegeivel ellentétben mi befelé költöztünk, a Körtér közelébe. Tudatosan. A választás szerencsésnek bizonyult. Nemcsak, hogy kevesebbet kell utazgatni a városba, de néha egyáltalán nem is kell járműre vagy járműbe szállni. A lakástól a Körtérig vagy a Kosztolányi Dezső térig csak kisétálok, két megálló nem sok. A Feneketlen-tó mellett a parkon kell átvágni, de az utak, utcák sem kellemetlenek. Gyalogolni jó! Egye fene, hagyom elmenni a villamost is, sőt, nem is indulok a megálló felé! Voltaképp a gyaloglóhelyek is gyalog érhetők el: közel van a Gellérthegy, a Sashegy, a Duna-part, és el tudok jutni gyalog a munkahelyemre, a Belvárosba, a MOM Parkba vagy a Mammutba is - már ha éppen ezekre a helyekre vágyom, hiszen van sarki bolt, sarki zöldséges, sarki cukrászda, sarki hentes (bár annak nem szép az áruja...).

Nem tudok viszont kisétálni a nagy bevásárlóterületekre, a hipermarketekbe. Ehhez bizony autóba kell ülni. Látni kell azt is, hogy bizony egyre többször. A barkácsáru, az elektronikai cucc, a sportszer stb. kiköltözik a város szélére - bizonyos szempontból érthető módon. De így nemcsak a vásárlás, hanem - nem ritka feladat! - a csere, a hibás áru visszavitele, az elfelejtett alkatrész pótlása miatt ismét utazunk. És ez nem séta.

Sokat kínlódtunk, mikor a gyerekek kisebbek voltak. Ilyen-olyan okokból távolabbi óvodákba és iskolákba kezdtek el járni, pedig volt a közelben is. A reggelek és a délutánok meglehetősen zaklatottak voltak: indulni, értük menni, szervezni, elfelejteni. Egyszer arra jöttünk rá, hogy csak azért használunk autót - pedig nem volt vastag a pénztárcánk -, mert a gyerekeket fuvarozgatjuk. Érezhető változást okozott, amikor költözés után a gyerekek is gyalog kezdtek járni a közeli iskolába. Idővel úszni is el tudtak menni önállóan. Kiderült, hogy az élet egyszerű.

Látjuk, hogy a gyaloglás sok nagyvárosban közlekedési mód. Ha valaki körülnéz Londonban hétköznap reggel, munkakezdés előtt, azt látja, hogy a hidak, az utcák hivatali öltönyös emberekkel zsúfoltak. Nem sétálnak, hanem ütemesen gyalogolnak. Haladnak. Közlekednek. Ha esik, ha fúj. Lehet, hogy a bérletük csak az elővárosi vonatra szól, lehet, hogy nincs értelme metróra várniuk. Betrappolnak a munkahelyükre. Nyilvánvaló persze, hogy a gyalogos közlekedés és a tömegközlekedés szervesen egymásra épülő rendszert alkot: előbb válik a tömegközlekedő gyalogossá, mint az autós, hisz ez utóbbi sokszor háztól házig gurul.

Látjuk, hogy sokfelé nemcsak a gyalogos belvárosok, hanem a gyalogos városközpontok is megszaporodnak. Nemcsak a történeti belvárosok gyalogosításával alakulhat ki gyalogos zóna, hanem egy újonnan kiépített irodaközpont életét is eleve gyalogos közlekedéshez tervezhetik. Vannak törekvések gyalogos lakótelepek kialakítására, ahol szigorúan korlátoznák az autóhasználatot. Az autómentes negyedek kialakítása persze felvet egy sor kérdést is: milyen messze kell hagyni az autót a lakástól, hogy zajlik egy nagybevásárlás, hogy ér el a vízszerelő? A gyalogos negyed sokféle gyaloglásra ad lehetőséget: séta kirakatok nézegetésével, korzózás embertársaink szemlélésével, egészségügyi séta, gyereksétáltatás, kutyasétáltatás. Érdekes szempont, de a tapasztalat azt mutatja, hogy a sűrűbb beépítésű városrészeket nemcsak azért választják a fiatal pályakezdők, a nyugdíjasok, a bevándorlók, mert alacsonyabbak a lakásárak, hanem azért, mert gyaloglási távolságon belül sok minden elérhető.

A nagy területigényű intézmények - amióta világ a világ - kivonulnak a városok szélére. Nemcsak a bevásárlóközpontokkal történt ez, de a kórházakkal, egyetemi campusokkal, elegáns irodanegyedekkel, sportlétesítményekkel is. Mindez megnehezíti, lehetetlenné teszi azok gyalogos használatát, de sokszor még a tömegközlekedés is nehezen megoldható ezekhez. Marad az autó vagy jó esetben a bicikli.

Mi következik mindebből a városalakításra, a város használatára vonatkozóan? Bár az autókkal elfoglalt, kutyapiszkos járda nem csábít sem gyaloglásra, sem sétára, nem csupán a kényelmes gyaloglási lehetőségeket kell megteremteni. Érdekes, hogy még a kertvárost sem nevezhetjük ideális gyaloglóterületnek: sétálni lehet, céljainkat elérni már nem mindig. Az ideális gyaloglóváros voltaképpen a szomszédsági egységek gondolatán alapul. Elsősorban az alapvető intézmények és szolgáltatások legyenek gyalog elérhetőek, és ezekhez kényelmes, használható gyalogutak vezessenek. Külön figyelmet érdemel a tömegközlekedési megállók, állomások környezete: az utazás közben igénybe vehető szolgáltatások, vásárló-helyek a gyalogos vonalak mentén alakulnak ki - legtöbbször spontán, rendezetlen módon. Bizony, bármennyire is fukarkodunk a lakótelepeket dicsérő szavakkal, be kell vallanunk, hogy sok esetben a lakótelep ideális gyalogos területnek nevezhető! Szomszédsági egységekbe szervezett szolgáltatások, elérhető kereskedelem, iskola-óvoda, sportterület. Prágában a nagy bevásárlóközpontok megjelenésekor tudatos döntés volt, hogy azokat elsősorban a lakótelepek gyalogos vonzáskörzetébe kell telepíteni, mert így betölthetik városközpontképző szerepüket anélkül, hogy szükségtelenül ösztönöznék a gépkocsihasználatot.

Nem mondható el ennyi jó a laza beépítésű kertvárosokról, az agglomerációban frissen kiparcellázott lakónegyedekről. A lazaság miatt nem mindig jön létre gyalogos távolságon belül érdemleges központi sűrűsödés, sokszor a ritkán járó tömegközlekedési eszköz megállója is távol esik, így a kertvárosokban általánossá válik az autóhasználat akkor is, ha csak egy tejfölért vagy a videotékába kell elugrani, de a gyereket is autóval kell vinni mindenhová. Az amerikai kertvárosokban épp emiatt újonnan megjelenő törekvés a „gyaloglásra érdemes" városok kialakítása - legyen valamiféle közeli központ; legyen hová, legyen miért gyalog menni.

Úgy tűnik, a történetileg kialakult városok kompakt szerkezete, összetett funkcionális rendje adhat mintát az ideális gyalogos városhoz. Ha nem tudunk ilyet csinálni, legalább azt őrizzük meg, ami már ilyen, ami így működik. Vásárolj sokat a sarki boltban!

 

A szerző építészmérnök.

Megjelent a Tudatos Vásárló magazin 11. számában. Kép [cc] Chris Buecheler, Joelogon



  • Nemzeti Fejlesztési Minisztérium,
    a fogyasztók érdekében