• Nyomtatóbarát változat
  • Oldal küldése ismerősnek

Cégmérce: Elektronikai termékek gyártóit vizsgáltuk

2012.04.10. /

A TVE Cégmércéje ezúttal 16 számítástechnikai gyártót, illetve forgalmazót vett górcső alá. Az LCD monitor, laptop, tablet és PC termékek gyártóival foglalkoztunk.

Az összes vizsgált szempontot egybevetve 9,5 ponttal az iiyama, az Asus és a Philips nyerték megosztottan az első helyezést. Másodikak lettek 9 ponttal a Viewsonic és az MSI. A megosztott harmadik helynek a HP és a Fujitsu örvendhetnek.

Igazán gyenge eredmények nem születtek, még az utolsók is (Toshiba: 5,5, LG: 6, Sony: 6,5) bőven közepesre teljesítettek.

A cégmércében szereplő cégeket minden alkalommal ugyanazon környezeti és társadalmi szempontok szerint hasonlítjuk össze, majd rangsoroljuk őket az elért eredmények alapján. Ezúttal az LCD monitor, laptop, tablet és PC termékek gyártóival foglalkoztunk. Az értékeléssel kapcsolatos részletes információk a cégek adatlapjain találhatóak.

 

Környezeti szempontok

A környezeti teljesítmény értékeléséhez megvizsgáltuk, hogy az egyes cégek milyen eredményeket értek el saját beszámolóik alapján, illetve a sajtó tükrében. Annak is utánajártunk, hogy mely gyártók részesültek valamilyen szennyezés miatt hatósági bírságban. Mivel a 16 gyártó egyike sem helyezett el honlapján magyar nyelvű környezeti jelentést, ezért minden induló pontlevonással kezdte a versenyt.

További mínuszokat a Philips, a Samsung, a Lenovo, a BenQ, az Acer, az Apple és az LG kapott, mivel gyengén szerepeltek a Greenpeace 2011. novemberi "Guide to Greener Electronics" c. riportjában. Ebben a vezető elektronikai gyártó cégek környezetvédelmi, fenntarthatósági és klímaváltozással kapcsolatos szabályzatait és teljesítményét elemezték.

A riportban a megszerezhető 10 pontból az egyik legjobbak között lévő Nokia, Apple és Philips is csupán 4,9, 4,6 és 4,5 pontot ért el. A Greenpeace riportjában első és második helyezett HP-t és Dell-t (szintén csupán 5,9 illetve 5,1 pontot értek el) mi is pluszponttal jutalmaztuk.

Levonásban részesítettük a nanotechnológiát alkalmazó gyártókat. Ezek közé tartozik a Fujitsu, a HP, a Samsung, a Toshiba, a BenQ és az LG. A Sony-tól is pontot vontunk le, mivel a Greenpeace egyik vizsgálata súlyosan mérgező vegyianyagok jelenlétét mutatta ki a cég PS3 konzoljában. A Toshibát az atomenergia terén végzett tevékenysége miatt bűntettük pontlevonással.

A környezeti szempontok vizsgálatánál azon cégek kapták a legtöbb pluszpontot, amelyek gyártanak TCO vagy EPEAT tanúsítvánnyal bíró környezetbarát termékeket, esetleg rendelkeznek EU-s ökocímkével. Ilyen az iiyama, a Philips, az Asus, az MSI, a Samsung, az Acer, a Lenovo, az LG, és a Dell.

Azokat a cégeket is értékeltük, amelyek rendelkeznek ISO 14001-es környezetirányítási rendszerrel, mint a Viewsonic, az iilyama, a HP, a Fujitsu, a Samsung, a Sony, a Toshiba és az Acer.

Említést érdemel továbbá, hogy a Samsung SDI Magyarország 2007-ben Környezeti Megtakarítás Díjat kapott a KÖVET-től.

 

Társadalmi szempontok: fogyasztók

A társadalmi szempontok vizsgálata során alapvetően gyenge eredmények születtek. Megnéztük többek közt, hogy a gyártók milyen eszközökkel próbálják meghódítani a fogyasztókat, milyen magatartást tanúsítanak a piacon, és hogyan bánnak munkavállalóikkal.

A sajtó híreiből is merítettünk, és pontlevonást eszközöltünk, ahol szükségesnek láttuk: A VG.hu 2010. június 29-i híre szerint pl. „a Dell csaknem 12 millió olyan számítógépet értékesít, amelyről tudni lehetetett, hogy rövid időn belül meghibásodik.”

Az Apple több ízben is szerepelt negatív összefüggésben a lapok hasábjain, ahogy az eltűnt, illetve ellopott ügyféladatok miatt kritizált Sony is. Az LG-ről árdömping és árkartell kapcsán írt a külföldi sajtó, itthon a GVH kifogásolta a cég működését.

Komolyabb elmarasztalások is születtek: 2006-ban a GVH megállapította, hogy a HP Magyarország 2003 és 2004 között három esetben is versenykorlátozó megállapodást kötött különböző cégekkel. A Samsung és a Toshiba pedig az Európai Bizottság előtt bukott meg árkartellezés miatt. A Toshiba ráadásul visszaesőnek számít ezen a téren.

 

Társadalmi szempontok: dolgozók

Egy-egy plusz ponttal értékeltük, hogy a Philips és a Samsung Magyarországon is folytat gyártói tevékenységet.

A cégek foglalkoztatási gyakorlatát vizsgálva a makeITfair projekt jelentéseit tanulmányoztuk. Ezekből kiderült, hogy felmérést végző szervezetek szerint a Philips, az Asus, a HP, a Fujitsu, az Acer, az Apple, a Sony és a Toshiba több esetben is kifogásolható módon bánt a dolgozóival (a részletek megtalálhatóak a gyártók adatlapjain).

Több gyártónak is pontlevonás járt Foxconn-botrány miatt. 2010. május 21-én a HVG arról tudósított, hogy "újabb alkalmazott halt meg az Apple legnagyobb beszállítójának, a Foxconn-nak a kínai gyárában pénteken; elképzelhető, hogy öngyilkossági hullámról van szó, mivel idén már ez volt a tizedik haláleset. (...) Az újabb haláleset még több kérdést vet fel a Foxconn komplexumában uralkodó munkakörülményekről.”

A Foxconn a legnagyobb elektronikai beszállítók egyike, az Apple egyes készülékei mellett számítógépeket készít a HP-nak és PS-konzolokat a Sonynak.

Az egyéb társadalmi szempontok számbavétele során olyan tényezőket vizsgáltunk, mint pl. az etikai kódex megléte, vagy érdekeltség elnyomó rezsimekben. Ebben a kategóriában is elég gyengén szerepelt a mezőny, minden céget pontlevonásban részesítettünk.

A cégek honlapjain ugyanis nem találtunk magyar nyelvű etikai kódexet, és az iiyama kívételével a cégek mindegyike rendelkezik érdekeltséggel valamilyen a Cégmércében elnyomónak minősített államban, nem meglepő módon leginkább Kínában.

Végül levonásban részesítettük azon gyártókat is, amelyek hadiipari érdekeltséggel rendelkeznek, közéjük tartozik a Philips, a HP, a Fujitsu és a Samsung,

Felhívjuk a figyelmet, hogy a Cégmércében az egyes márkák sorrendje az egyes szempontok kihagyásával, illetve előtérbe helyezésével át is rendezhető, attól függően, kinek mi a fontosabb. Jó böngészést kívánunk!

 

***

Tetszik a TudatosVásárló.hu és szívesen olvasod cikkeinket? Ez egy nonprofit oldal, a Tudatos Vásárlók Egyesülete tartja fenn. Minimális forrásaink vannak a működtetésre. Kérjük, hogy te is támogass bennünket, hogy több hasznos cikket publikálhassunk!

Oszd meg a cikket a facebookon! Klikkelj a cikk címe mellett!



  • Nemzeti Fejlesztési Minisztérium,
    a fogyasztók érdekében