Tisztelt Borsodi Úr!

Én Önben mélységesen csalódom, Ön énbennem értékes hívet veszít!

Amiért:
Régtől fogva hasznos, épületes találmánynak tartom a vízpartot és a sört. A vízparton lehet pecázni, strandolni és sok egyebet tenni, a sört pedig meg lehet inni. Ezt nem csak én látom így! Számtalanszor megfigyeltem horgászó egyéneket, vagy épp valami strandtörölközőn kedélyesen römiző ifjakat, amint a fent említett élményforrásokat egyidőben élvezik. Ha tehetem, magam is szívesen elücsörgök valamely jóbarátaimmal egy csöndes stégen a nyári délutánban. Ilyenkor horgászbot helyett manapság egy palack jéghideg seritalt szorongatok. Mivel külcsín és ár dolgában a cifraságokat nem kedvelem, az említett palack legtöbbször az ön sörfőzdéjének címerét viseli. Itt megjegyezném, választásomat eleddig nagyban befolyásolta az Ön, televízióban és plakátokon felém küldött üzenetei nyomán támadó rokonszenvem. Ezekben ugyanis számomra kedves szituációk és életérzések szellemét ígérte az Ön által megtöltött palackokba zárni. Én hittem az üzeneteknek, s kiszabadítottam a szellemet számtalanszor. Gyakorta különböző vízpartokon. Mindez idáig kettőnk ismeretlenül is gyümölcsöző együttműködése három kritériumon nyugodott. Úgymint: Ön engem sörhöz juttat; én Önt egzisztenciájában gyarapítom; ettől a világ, így a vízpart sem változik. Mindez idáig úgy véltem, e kritériumokat mindkettőnk kötelessége gondosan ápolni, kinek-kinek a maga módján!

Hogy végre panaszom tárgyára térhessünk, függesszük tekintetünket az iménti triász utolsó pontjára, a vízpartok állapotjára, s ehhez időzzünk még a napsütötte délutáni stégeken.
A stégek lényegüknél fogva a horgászó egyének stratégiai és gyülekező helyei. Itt tetemes mennyiség fogyhat a sokat említett nevű italból. Mindeközben az italt tartalmazó butéliák kiürülnek, okafogyottakká válnak. A legtöbb horgász nem keveri fölöslegesen a dolgokat, így sörébe vizet nem tesz, sörösflaskát parton nem felejt. Ám a kiszabadított szellem néha mégis sorsára hagyja saját palackját. Ilyenkor a stég, s az annak helyet adó part egyáltalán nem emlékeztet az Ön, televízióban és plakátokon felém küldött üzeneteinek idevágó hátterére. Eddig azonban minden palackhoz, mint bemutatóra szóló takarékbetétkönyvhöz, betétdíj kapcsolódott, ezért, és most figyeljen jól, azok – és a vízpart – sorsa előbb-utóbb restaurálódott. Magyarán a halmozódó üres üvegek darabszáma egy küszöbérték felett relatív vagyont képviselt, amit a megfelelő képzelőerővel megáldott szemfüles teli palackra válthatott.

És ezt a jól bejáratott, mindenki számára előnyös rendszert rúgja most föl Ön a mostantól “strapapalack” műanyag edényben piacra bocsátott sörformátumával! Ami leginkább fáj felelőtlen lépésében, hogy mindezt a vízpartok barátjának jelmezében teszi. Én kérem utazásaim során eljutottam távoli tájakra, egzotikus országokba. Ilyen a balkániai Bolgárország is. Ott nem 0.75-, de 5 literes műanyag tartályok kísérik az elkötelezetteket a partokra. Az eredmény sem nem hasznos, sem nem épületes. Ha aggodalmaimat túlzásnak találja, válassza következő reklámfilmje hátteréül a Batak városka melletti jaz.Batak tó partját, az eredmény sokunk számára tanulságos lehet!

Bár a honi horgászok és egyéb vízmelléki ifjak sörfogyasztás terén bolgár kollégáiktól el nem maradnak, talán különb sáfároknak fognak bizonyulni azoknál. Ez esetben tekintse levelemet tárgytalannak. Ha azonban kedvenc stégjeim körül egyetlen műanyag palackot megpillantok a nádasban gazdátlanul “strapálódni”, azért Önt fogom felelőssé tenni, s én többet az Ön főzte sörből egy kortyot sem vásárolok! Legyen az üvegben, vagy műanyag edényben…

Maradok tisztelettel: Kovács Gyula