fbpx

| Andacs Noémi

Sörben a közösség

A jó sör összehozza az embereket. Erre a jelenségre számos sörreklám is ráugrott, de most nem a reklámokról lesz szó, hanem néhány már-már mesébe illő közösségi kezdeményezésről, amely a sörhöz kötődik.

Llanarmon-yn-Ial egy kis falu Észak-Walesben. Azon ritka szerencsések közé tartozik, ahol még van iskola, posta és bolt is. Viszont nem volt ilyen szerencséjük, amikor 2009-ben bezárt a helyi kocsma. Természetesen nem egy „futottak még” késdobálóról volt szó. A műemlék jellegű épületben 1772 óta működő kocsma több száz éve a helyi közösség társadalmi életének színtere volt. Miután 2009 elején egy árverésen a tulajdonosnak nem sikerült túladnia az ingatlanon, a kocsma bezárt.

 

Pár hónapos szünet után, a helyi közösség egy TV társaság segítségével megszervezte a kocsma működtetését. Non-profit szervezetet alapítottak, több évre bérbe vették a helységet, felújították, és újra megnyitották a közönség előtt. A munkát eleinte kizárólag a helyi lakosságból verbuválódott önkéntesek végezték, de belőlük nem volt hiány. 40-50 fő serénykedett a megnyitó előtt. (A BBC videója az átadásról.)

A vállalkozás alapelve, hogy a profitot csak a helyi közösség támogatására fordítják. Az elmúlt pár évben annyira sikeres lett a vállalkozás, hogy az épület ma már fogadóként működik. A Raven Inn-ben szállásadás mellett a helyi alapanyagból készült étellel és környékbeli kézműves sörfőzdékből érkező sörrel és cidre-rel várják a vendégeket.

A szolgáltatás bővülése lehetővé tette, hogy most már egy teljes- és három részmunkaidős környékbeli lakosnak nyújtsanak fizetett állást, de emellett mintegy 35-40 helyi önkéntes továbbra is segíti a vállalkozás működését. A kocsma számos közösségi eseménynek nyújt teret, így többek között az ifjúsági és a nyugdíjas klub rendezvényeinek egy részét is itt tartják.

Nem akarnak növekedni, nekik jó így

A Stroud sörfőzde 2006-ban kezdte meg a működését a közép-angliai Stroud városban. A tulajdonosok 2011-ben bővíteni akarták a kis kézműves sörfőzde kapacitását. A beruházáshoz szükséges pénzt pályázati forrásból teremtették elő, de az önerőt a helyi közösség tagjai dobták össze. A közösség ilyen irányú aktivitása nem egyedülálló, Stroud ugyanis az egyik legaktívabb tagja az Átalakuló Városok Mozgalomnak, ahol nem ritka a helyi gazdaság erősítésére irányuló közösségi összefogás.

A sörfőzde „befektetőinek” nagy része a helyi közösségi mezőgazdasági rendszer (a Stroud Community Agriculture Ltd) tagja. A közösség segítsége nélkül a sörfőzde kibővítése csak a közismert módon valósulhatott volna meg, vagyis úgy, hogy a tulajdonos is beáll a banki hitelesek sorába.

A támogatás viszont kölcsönös, vagyis igazi társadalmi vállalkozásról beszélhetünk. A sörfőzde ugyanis helyi, bio alapanyagot használ, a gyártás során keletkező „hulladékot” pedig két közeli gazdaságnak adják, ahol sertés és szarvasmarha takarmányként hasznosul.

A sört csak helyi és környékbeli független kisboltoknak, sörözőknek, a Stroudco bevásárló kör tagjainak és a saját sörözőjükben értékesítik, kizárva a szupermarketeket és csökkentve a szállításból adódó környezetterhelést.

 

Greg Pilley, az egyik társtulajdonos bevallása szerint nem kívánják tovább bővíteni a vállalkozást, mivel akkor az alapanyag beszerzése és a termékértékesítés sokkal több szállítást, és az egész értékesítési rendszer is másfajta szemléletet igényelne. Ez pedig szembe menne a társadalmi vállalkozásuk fő alapelvével, hogy a helyi közösséget és gazdaságot szolgálja, és nem utolsó sorban környezetbarát legyen.

A lokalitásra vonatkozó elveiket csak akkor dobják sutba, amikor sörfesztiválra és versenyre hívják őket. Ebből pedig úgy tűnik, akad bőven. Egy igazi irigylésre méltó társadalmi vállalkozás tanúi lehetünk, ahol a tulajdonos még 8 év után is lelkesen és lelkesítően tud beszélni a munkájáról, a közösségről és nem utolsó sorban természetesen a sörről.

Induló vállalkozásokat támogatnak

Szintén a sörhöz kötődik a dél-angliai Totnesben 2013 végén gründolt társadalmi vállalkozás, a New Lion Sörfőzde. Az Átalakuló Városok Mozgalom szülőhelyének számító Totnes szellemiségéhez nagyon is illik ez a társadalmi vállalkozás, amely egy régi, hagyományokkal bíró sörfőzdét élesztett újjá. A helyi alapanyagokkal dolgozó üzemben a tervek szerint tanulási nehézségekkel küzdőknek kínálnak gyakorlatot és munkalehetőséget. A profit egy részét pedig újonnan induló, helyi vállalkozások és civil szervezetek támogatására fordítják.

 

Ismersz hasonló magyarországi kezdeményezést? Írd meg nekünk a szerk@tudatosvasarlo.hu címre.

A cikk a Grundtvig „Egész életen át tartó tanulás” program keretében valósult meg.

 

Mi nem csak a „szuperzöldekhez” szólunk! Célunk, hogy az ökotudatos életmód és az ehhez vezető vásárlási szempontok bárki számára elérhetők legyenek, éljen bárhol, bármilyen végzettséggel, bármilyen szemlélettel is ebben az országban.

Tevékenységünk a gyártók támogatásától és reklámoktól mentes, nem fogadunk el termékmintákat tesztelésre, nincsenek céges támogatóink, sem reklámbevételeink. És ezt továbbra is fenn akarjuk tartani.

Ahhoz, hogy olyan ügyekkel foglalkozzunk, amikre nincsen hazai vagy más pályázati forrás nagy szükségünk van olyan magánemberek támogatására, mint amilyen Te is vagy! Lehetőségeidhez mérten emiatt kérünk, támogasd munkánkat rendszeres vagy egyszeri adományoddal.

Ne feledd, a pénzed szavazat!

Támogass minket!

Képezd magad a webináriumainkon!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Válassz hírleveleink közül:*

      Iratkozz fel híreinkre!

      Tippek, tesztek, programok

      Megszakítás