fbpx

Tarts velünk, legyél tagja a Tudatos Vásárlók közösségének!

Csatlakozz hozzánk!

Ne legyél e-hulladék termelő!

| Fülöp Ádám

Évente új mobiltelefont – egyre általánosabb, egyre megszokottabb. Míg
mintegy 7 milliárd mobiltelefon van a világon, felhasználó „csak” 1,3
milliárd. Ez azt jelenti, hogy a mobilok többsége elavult és hulladékká
vált, vagy éppenséggel vásárlókra vár.

Hasonlóan a digitális zenelejátszókhoz, számítógépekhez,
elektronikus szervezőkhöz, digitális kamerákhoz és a legtöbb elektronikai
berendezéshez, a mobiltelefonokat is úgy gyártják, hogy lehetőleg ne tartsanak
tovább néhány évnél. Lemerülnek az akkumulátorok, egyre gyakrabban kell őket
feltölteni. Lepattogzik az ezüst festék, letörnek a gombok. Mindez a legtöbb
embernek elég ahhoz, hogy egyszerűen eldobja ezt az egyébként nagyon is drága
terméket – főleg ha már úgyis itt van a legújabb modell.

A technológia állítólag az életünket teszi könnyebbé. Az
ilyen, előre kitervelt elavulás azonban nem az életünket akarja jobbá tenni.
Nem: a ravasz fogás célja a folyamatos fogyasztás körforgásának fenntartása.

Amikor az Internet először lett közismert (ami nem is volt
olyan régen, gyerekek, kérdezzétek meg bármelyik 30 év feletti embertől, hogy
mi a „mikrofiche”), sok környezetvédő a hulladéklerakó-válság megoldását látta
benne. Abban bíztak, hogy a folyóiratok és újságok helyett minden elektronikus
lesz, és így soha nem is kerül sor kidobásra.

A valóság azonban az, hogy ahelyett (vagy azon túl), hogy egyszerűen
kidobáljuk az újságokat és folyóiratokat, ugyanezt tesszük a számítógépekkel és
más elektronikai berendezésekkel is. A belőlük keletkező e-hulladék mára óriási
problémát jelent.

Az egyik legsúlyosabb gond, hogy a legtöbbjük káros összetevőket
tartalmaz, amelyek kidobás után a természetet (és így egészségünket) szennyezik,
ha nem kezelik őket megfelelően. Közülük az ólom, higany és kadmium a legfontosabb.
Egy tipikus monitor 6%-a ólom, de egy átlagos e-hulladék akár 36 különböző
vegyi elemet is tartalmazhat.

Ja, hogy minket mindez nem érint? Hogy megszabaduljunk
ezektől a készülékektől, rendszerint visszaküldjük őket oda, ahonnan jöttek: a
fejlődő országokba. De túl azokon a társadalmi és morális kérdéseken, amelyeket
az e-hulladék gazdagoktól szegények felé való „vándorlása” vet fel, a mérgező
hulladék ezekben az országokban az alacsonyabb környezeti standardok szerinti kezelés
– illetve az a tény, hogy sokszor még ezeket sem tartják be -, az
ellenőrizetlen szemétlerakás, valamint az égetés miatt növeli a levegő és a víz
szennyezettségét, s hozzájárul az üvegház-gázok fokozott kibocsátásához.

Itt van a hulladéklerakók problémája is. Az e-hulladék nem bomlik
le biológiai úton, földjeink(b)en marad generációkon keresztül. A Föld leghatalmasabb
ember alkotta létesítménye a New York-i hulladéklerakó; a Csendes-óceán közepén
a vízben hatszor annyi műanyag hulladék van, mint állati planktonban (ld. A világ hét
szemétcsodája
). Nem kell hozzá sok, hogy felismerjük, ez a helyzet
fenntarthatatlan.

 

Mit tehetünk mi?

Vásárolj kevesebb
elektronikai terméket!

Tényleg szükséged van egy új mobiltelefonra? Mielőtt
lecserélnéd a számítógéped, ellenőrizd, hogy szól-e még rá jótállás: talán még
ingyen meg is javítják. Ne hagyd, hogy a reklámok rád tukmáljanak olyan
cuccokat, amelyekre nincs is szükséged, vagy amelyeket nem akarsz megvásárolni.

Vásárolj zölde(ebbe)t!

Amikor új terméket vásárolsz, gondold végig, hogy hol fogja
végezni. Kérdezd meg a kiskereskedőket és a gyártókat, hogy van-e visszavételi
és újrahasznosítási programjuk elektronikus készülékeikre, és add tudtukra,
hogy ez befolyásolja a döntésedet. Arról is győződj meg, hogy az
„újrahasznosítási” programjuk nem egyszerűen annyi-e, hogy a készüléket
elküldik Kínába, hogy ott kerüljön kidobásra (ehhez kapcsolódóan ld. a
Greenpeace mutatóját
).

Add tovább!

Ha még működik a számítógéped, beszélj helyi iskolákkal,
közösségi központokkal vagy civil szervezetekkel, kérdezd meg őket, hátha
tudják még használni. Ha több információt szeretnél a számítógép
adományozásról, olvasd el a TechSoup
jó tanácsait!

Hasznosítsd újra!

Ha a készüléked már végleg nem működik, vidd el a bontóba! A
bontókról listát például itt találsz. Lehet,
hogy a gép így is a lerakóban végzi, de nagyobb esélye van arra, hogy legalább
egyes részei újra használatba kerülnek.

Ne a kukába!

Ha pedig már senkinek nem kell, akkor se dobd egyszerűen a
kukába! Ha új készüléket veszel, a régit
a forgalmazó köteles térítésmentesen átvenni, és megfelelő kezeléséről
gondoskodni.
Magánszemélyek számára a települési önkormányzatok által
üzemeltetett hulladékgyűjtő udvarokban az e-hulladék leadása ingyenes. További
információkat a www.ehulladek.hu
weboldalon találsz.

 

A GreenLife
nyomán.

Kép [cc] Greenpeace
India

 

 

[cc] GOODmagazine

 

Ajánlom másnak
támogass

Kapcsolódó cikkeink

További cikkek

Legnépszerűbb cikkeink

További cikkek

Legfrissebb videók

A tudatos vásárló 12 pontja

Környezettudatosságra fel! – Videón a Tudatos Vásárló 12 pontja

A vásárlás a Te döntésed, a pénzed szavazat: Te döntöd el, mit és kit támogatsz. És mit nem. Lista, szatyor, mennyiség, javíttatás, újrahasznosítás és társai – 12 szempont, amit érdemes észben tartani vásárláskor. Tudatos vásárlás 12 lépésben.

Még több videó
Ugrás a tudatosvasarlo.hu nyitó oldalára

    Kövesd munkánkat, iratkozz fel híreinkre!
    Bónusz: tippek, tesztek, programok