Ha valóban így van, az értelmetlen munkáért súlyos árat kell fizetnünk a termelékenység, az erkölcs, valamint a lelki és szellemi egészség területén is. Ha azonban felismerjük, hogy egyszerre vagyunk anyagi és szellemi természetű lények, és hogy szellemi értékeink (vagyis emberi erényeink) fejlesztése mindennél fontosabb, akkor a munkát is újra kell definiálnunk, hogy megfeleljen az életünkben mélyebb értelmet kereső igényünknek. A munkát többé nem tekinthetjük egyszerűen a túlélés eszközének, sem olyan pénzkereső módnak, amellyel a folyton növekvő gazdaságot tápláljuk. Hogy a munka értelmes legyen, alkalomnak kell tekintenünk személyiségünk épülésére, és a mások szolgálatának egyik formáját kell benne látnunk.

Egyre világosabban láthatjuk, hogy új képet kell kialakítanunk a munka értelméről. A társadalomban, a gazdaságban és a munkahelyeken végbemenő gyökeres változások a munka természetét is alapjaiban változtatják meg. Ahogyan az agrártársadalomból az ipari társadalomba való átmenet alapvető változást hozott a munka területén, a mostani átmenet a tudás- és információalapú gazdaságba újra forradalmasítja a munkát. Újra kell gondolni a munka értelmét, és meg kell alkotni egy olyan, újfajta munkaetikát, amely megfelel egy globális, modern és posztindusztriális társadalomnak.

Ennek az új, posztindusztriális gazdaságnak a születése sok fájdalommal jár, és komoly feszültséget kelt: nemcsak az érintett dolgozók és munkaadók, hanem családjaik életében is. Komoly törést okoz, amikor bezárnak a hagyományos üzemek, és az új munkalehetőségek ezer kilométerekkel arrébb, vagy éppenséggel egy másik országban jönnek létre. Ezek az új munkalehetőségek gyakran egészen mások, mint a korábbiak; új képességeket és képzettséget igényelnek. Ez az újfajta, erősen kompetitív gazdaság emellett a foglalkoztatás bizonytalanságához vezet. Az élethosszig tartó alkalmazás ígérete többé már nem áll.

Ezeket, a munkahelyeket érintő radikális változásokat nagyszerűen foglalja össze cikkében Beardsley, Johnson és Manyika (“Competitive advantage from better interactions”, The McKinsey Quarterly 2006, 2. szám). A cikk rámutat: a szolgáltatásokon és tudáson alapuló gazdaságban rendkívül fontos a „rejtett (tacit) és komplex” interakciók hatékonyabb kezelése. Korábban a tranzakcionális és a rutinszerű interakciók domináltak.

Ma a mezőgazdaságon kívüli munkák (és ilyen munka például a vezetőké, az eladószemélyzeté, a szoftverfejlesztőké, a pénzügyi szakembereké, az orvosoké, a nővéreké és a biztosítási ügynököké) négyötöde kutatási, koordinációs és monitoringfeladatokat is tartalmaz. A menedzselés új modellje azt jelenti, hogy az ilyen foglalkozású emberek menedzselése által teszünk szert versenyelőnyre. Ez alapvető változásokat von maga után: egyrészt a struktúrákban, a kultúrákban, a rendszerekben és a közös értékekben, másrészt azokban a módszerekben is, amelyekkel a dolgozókat kiválasztják, képezik és jutalmazzák. „A menedzsment munkája az, hogy előmozdítsa az a dolgozók közötti kapcsolatokat, akadályokat távolítson el, megkönnyítse a tanulást, és gondoskodjon új, a dolgozókat az együttműködésben és tanulásban segítő eszközökről – mindezt olyan környezetben, amely egyre komplexebb és gyakran decentralizált döntéshozást követel meg.”

 

Munkával összefüggő betegségek

A mai gazdasági trendek három, a munkával összefüggő „betegséget” hoztak létre: a munkanélküliséget, az értelmetlen munkát és a munkamániát.

Becslések szerint több mint 750 millió embernek nincs munkája: ez a világ munkaerejének körülbelül 35-40%-a. A munkanélküliséget és az részidős munkát tekintik Európa legnagyobb szociális problémájának. A friss kutatások megerősítik a munkanélküliség drámai hatását a társadalomra. Az öngyilkossági ráta például hússzor magasabb azok közt, akik már több mint egy éve munkanélküliek.

Az önmagunkról kialakított kép gyakran az identitással együtt épül le, ugyanis a társadalom inkább azt kérdezi tőlünk, mit teszünk és mennyit keresünk, nem pedig azt, hogy kik is vagyunk. Mindemellett a munkanélküliség a legtöbb kormányzat költségvetéséből is rengeteg forrást von el.

A másik, munkával összefüggő betegség az értelmetlen munka. Az ipari gazdaságot az a fajta munka jellemezte, amely jól meghatározott feladatok lehető leghatékonyabb elvégzését követelte meg. Az alkalmazottaktól általában nem kérték és is nem várták el, hogy gondolkodjanak; nem tanították, és nem is képezték őket a gondolkodásra.

A gyártósorokat és az irodai munkát is sokszor tudományos módszerekkel szervezték meg olyan képzetlen munkások számára, akik a farmot hagyták ott, hogy a városban keressenek munkát. Amit viszont ezek a munkások ott találtak, az gyakran unalmas, értelmetlen és lélektelen munka volt, amely az önkifejezésre, önmaguk kiteljesítésére semmiféle, vagy csak igen kis lehetőséget hagyott. Gyakran mondták: a munkás hagyja kint az agyát, amikor belép a gyárba.

A harmadik betegség a munkával kapcsolatban a munkamánia: amikor hagyjuk, hogy a munka feleméssze az életünket. Ez a betegség talán annak a kornak a jellemzője, amiben most élünk. Ebben a korban igen nagy elvárások és stressz nehezedik az alkalmazottakra, de még inkább a vezetőkre és vállalkozókra, akik a felbolydult globális gazdaságban kiélezett versenyhelyzettel szembesülnek. Mindeközben a fiatalabb generációk kiegyensúlyozottabb munka – magánélet arányra, ésszerűbb növekedési és termelékenységi korlátokra törekszenek.

Meg kell találni azt a megoldást, aminek segítségével legyőzhetjük mindezeket a munkával kapcsolatos betegségeket, amelyek a mostani társadalom legnagyobb problémái közé tartoznak.

 

Egy új munkaetika felé

A Webster’s Dictionary meghatározása szerint a munkaetika “olyan etikai rendszer, amelyben a munkának illetve a bizonyos cél érdekében végzett cselekvésnek, valamint azoknak a jellemvonásoknak van központi jelentősége, amelyeket a munka alakít ki”. A következő bekezdések (amelyeket a már említett írások és elvek alapoznak meg) azt vázolják fel, hogy miképpen lehetne egy új munkaetikát kialakítani.

1. A munka újradefiniálásához abból kell kiindulni, hogy megértjük az emberi természetet és az élet értelmét. Sok félreértés abból a hagyományos nézetből származik, miszerint a munka egyszerűen a javak és szolgáltatások megtermelésének és elosztásának az eszköze. A munkára túlságosan gyakran tekintenek úgy, mint az összköltség egyik összetevőjére. Ezzel szemben – mivel az embernek egyszerre anyagi és szellemi a természete – sok gondolkodó jut arra a belátásra, hogy nem az ember van a munkáért, hanem a munka van az emberért.

A munka lényegi célja többé már nem a túlélés. A posztindusztriális gazdaságokban a munkának elő kell segítenie mind a beosztottak, mind a vezetők személyes épülését és szellemi fejlődését. A vállalkozásoknak olyan környezetet kell biztosítaniuk, amelyben a dolgozók folyamatosan fejleszthetik tudásukat, képességeiket és tapasztalataikat – és ezáltal kibontakoztathatják a bennük rejlő lehetőségeket.

Ahhoz, hogy a munka értelmessé váljon, a másik ember szolgálatára kell irányulnia – a cégen belül csakúgy, mint a cégen kívül.

2. Az ilyen fejlesztő környezet létrejöttéhez az szükséges, hogy a jövő munkahelyeit spiritualitás járja át. A „spirituális munkahely” kellemes és együttműködő; minden dolgozónak értelmes munkát ad, és lehetőséget is kínál személyiségük épülésére. Olyan szervezet és olyan munkahely, amelyet a megbízhatóság, a becsületesség, az igazságosság, a tisztelet és a gondoskodás jellemez.

A dolgozók elégedettsége abból származik, hogy kiváló munkára törekednek, hogy a munkát jól végezték el, és hogy valami érdemes dolgot tettek. Végső soron a munkánk értékéhez és céljához való hozzáállásunk határozza meg munkánk értelmét.

Itt van például a két kőfaragó története, akiket munkájukról kérdeztek. Az egyik megkeseredetten panaszkodott az unalmas és monoton munkáról, amit 39 éven át végzett. A másik kőfaragó ugyanarról a munkáról mosolyogva, elégedetten beszélt. Amikor ennek okát kérdezték, azt válaszolta: büszke arra, hogy részt vehetett egy gyönyörű katedrális építésében.

Egyszóval: a munkának nem kell izgalmasnak lennie. Megfelelő szemlélettel és célkitűzéssel még a rutinmunka is elégedetté tehet.

 

George Starcher az EBBF elnöke és alapító tagja.

A cikk az EBBF „In Search of a New Work Ethics c. kiadványának részlete. Eredetileg megjelent az EBBF hírlevelében. Lefordítva és közzétéve a kiadó engedélyével. Fordította Németh Csaba.