A víz tisztító hatását valószínűleg már az őskorban is ismerték az emberek, az azonban nem valószínű, hogy ruhamosásra használták volna. Az viszont már bizonyos, hogy az ókori egyiptomiak rendszeresen mosakodtak, és ruháikat is tisztították növényi zsiradékokból és alkáli sókból készített anyagokkal. Ezek voltak az első szappanszerű anyagok, amelyeknek európai elterjedését jóval később a keresztes lovagok segítették elő. Egyébként a Bibliában is több helyen találkozunk a szappan szóval, de az eredeti helyes szöveg mindenütt növényi eredetű lúgot említ, ez tehát nem a ma ismert szappanokra utal. Azt már akkor is tudták, ha állati zsiradékot vagy növényi olajat hamuzsírral főznek, akkor vízben jól oldódó, síkos anyagot kapnak.

Lúgos anyagokkal tisztítottak a rómaiak és a görögök is: kivételes szerepe volt a rothadt vizeletnek, amelynek gyűjtői különféle kiváltságokat élveztek. Az összegyűjtött vizeletben lábbal nyomkodták a koszos ruhát, ami nem lehetett túlságosan kellemes munka, tény azonban, hogy hatásos volt, hiszen a vizelet amóniumhidroxidot tartalmaz, ami elősegíti a tisztulást.

Egyes források szerint a szappant a gallok találták fel, akik nem annyira ruhájuk, mint inkább hajuk tisztítására használták. Valószínűleg több helyen készítettek szappanszerű anyagokat, ennek ellenére ez a tisztítóeszköz sokáig nem tudott széles körben elterjedni, előállítása ugyanis meglehetősen drága volt, így sok helyen csak gyógyászati célra használták. A szappanfőző mesterség Európában a VII. században jelent meg, és koránt sem terjedt el széles körben. A növényi hamu, növényi vagy állati olajok és illatok felhasználásával készült szappan előállításának módja teljes körű titok volt. A szappankészítés csak a szódagyártás elterjedésével kezdett gazdaságossá válni, így több emberhez el tudott jutni. Tömeges előállítása végül a XVIII. században kezdődött.

Az első szappangyár a XVII. században nyílt meg Toloun városában és a következő évszázadra Marseille lett a szappangyártás központja, ám még ezután is mintegy száz évnek kellett eltelnie, hogy a szappan minden európai háztartásban elterjedjen. Addigra már a mosás rítusa is közkeletű volt, hiszen a tisztaság egyféle státuszszimbólummá vált. Arról nem beszélve, hogy nem sokkal ezután felismerték, a tisztaság elősegíti bizonyos betegségek és fertőzések elkerülését. Ebben az évszázadban még kizárólag a szappant használták mosásra, de hamarosan elterjedtek a közösségi mosóházak, amelyek könnyebbé és egyszerűbbé tették a mosást.

Magyarországon a nagyobb bérházakban volt mosókonyha, a többség azonban lakása konyhájában mosott. A magyar gazdasszonyok többnyire házilag főzték a szappant, jobbára a disznóölés utáni zsiradék fölös maradványaiból és lúgból. A lúgot előbb a fahamu forrázatából nyerték, később boltban vásárolták. A mosás korántsem volt egyszerű feladat, és szinte lehetetlen volt egy napba belesűríteni. Az előkészítéssel, beszappanozással, áztatással kezdődött az első napon, majd üstben vagy a tűzhelyeken fazekakban forralták a vizet és a lúgot. Ez nem volt túl kellemes folyamat, egyrészt fizikailag is rendkívül megerőltető volt, másrészt a gőztől szinte semmit nem lehetett látni. Ebben a párában kellett a teknőben a vizes ruhát emelgetni, súrolni, többször átrakni, kicsavarni, többször vizet, lúgot cserélni. Nem hiába írta József Attila, hogy a mosónők korán halnak. Ezután, többnyire harmadnap következett a teregetés és a szárítás. Egyesek szerint a háromnapos nagymosásnak – amit többnyire évente kétszer tartottak – rituális magyarázata van: a három nap a poklot, a purgatóriumot és a paradicsomot szimbolizálja.

A szappan háttérbe szorulását és a szintetikus mosópor feltalálását – mint számos egyéb találmányt – a háború, konkrétan az első világháború segítette elő, ekkor ugyanis egyre nehezebben lehetett hozzáférni a szappan alapanyagaihoz, főleg a zsírokhoz. A szintetikus mosószerekben pedig nincsen szappan. A mai mosószerekben tenzidek, vízlágyítók, lúgok, vázanyagok, enzimek, oxidatív fehérítőszerek, optikai fehérítőszerek is vannak. Mivel ez sokkal hatékonyabb ruhatisztítónak számít, később már nem is tértek vissza a szappannal való mosásra, hanem a szintetikus mosószereket igyekeztek tökéletesíteni. Ezt segítette elő a mosógépek elterjedése is, amihez praktikusabb volt mosóport használni. Az 1950-es években a mosóporok mellett megjelentek a folyékony mosóporok és fehérítők is, később pedig a folteltávolítók és a hidegben oldódó mosóporok.