| Domokos Katalin
Keserédes ananász
Az ananász egyre népszerűbb Európában. Egzotikus gyümölcs, mégis megfizethető. Cikkünkből kiderül, honnan származik az itt kapható ananász nagy része, ki vágja zsebre a hasznot, és mi közük a nicaraguai vendégmunkásoknak ahhoz, hogy mi ananászt ehetünk.
A világ ananászpiaca az elmúlt két évtizedben gyors ütemben nőtt, a termelés 1998 óta megduplázódott.
A növekedés részben egy új fajta, az ún. „sweet” (édes) vagy „gold” (arany) ananász megjelenésének és népszerűségének köszönhető. Ez a fajta a többinél nagyobb, éretten aranysárga színű, magas cukortartalmú, egységes minőségű gyümölcsöket hoz.
Az európai boltokban kapható ananász java része Latin-Amerikából származik. Ennek 75%-a Costa Ricából.
A gyümölcsöt Európában, csakúgy, mint a banán esetében, néhány óriáscég(a Dole, a Del Monte, a Chiquita, a Fyffes) értékesíti. E zömében amerikai, illetve multinacionális óriáscégek befolyása az elmúlt 10 év során egyre csökkent és csökken ma is, a folyamat valódi irányítói, a feltételek és árak diktálói a kiskereskedők, azaz az élelmiszeráruház-láncok lettek.
Az ábra jól mutatja, miként oszlik el egy ananász ára az ültetvényeken dolgozók, munkáltatóik és a különféle kereskedők között.
Ki mennyit kap az ananász árábólA kiskereskedők (a szupermarketek) arra törekszenek, hogy kiiktassák a közvetítőket, és az árut közvetlenül az ültetvény-tulajdonostól vásárolják meg Így 41%-os bevételük tovább növekszik.
Az ananászt exportra termesztő cégek legtöbbször banánt is termesztenek. Az ananász gyakran korábbi banánültetvények helyét foglalja el, így nem meglepő, hogy a két növény ültetvényein ugyanazok a munkások dolgoznak, a két gyümölcs azonos terjesztési úton jut el a fogyasztókhoz.
A nagyüzemi ananásztermesztés során azonos szociális, környezeti és egészségügyi problémák merülnek föl, mint a banántermesztésnél.
Az ananász zömét a latin-amerikai országokban hatalmas, monokultúrás ültetvényeken termesztik.
A gyümölcsöt Európába a Dole, a Del Monte (mindkettő multinacionális), az Agromonte, a Grupo Acon (mindkettő Costa Rica-i) és a Banacol (kolumbiai) hozza be. Ezek közül a Del Monte egyedül kiteszi a Costa Rica-i ananászexport 50%-át – olvasható a Bananalink brit fogyasztóvédelmi szervezet 2010-es jelentésében, amelyben a Costa Rica-i ananásztermelés szociális, etikai és környezeti hatásait vizsgálta.
Éjjel-nappal ananász
A Bananalink Costa Rica-i kutatásából kiderül, hogy egy ananásztermesztő munkás hetente átlagosan 73 eurónyi (kb. 22.000Ft) bért kap, ez valamivel a helyi, 48 órás munkahétért járó 62 eurós minimálbér fölött van. Ennyi pénzért az ananásztermelőnek azonban akár heti 80 órát is dolgozni kell.
A munka az üzemekben és az ültetvényeken egyaránt megeröltető, a tűző napsütés vagy a vihar elől nincs menedék, enni is a szabad ég alatt kell. Az éjszakai műszak még ennél is rosszabb, mondják a munkások: sok a kígyó, nem ritka, hogy halálra marnak valakit, a gyengén világító lámpák fényében pedig szinte vakon kell dolgozni.
A monokultúrás termesztés miatt a növények fogékonyabbak a betegségekre, a tökéletes gyümölcsök előállítása érdekében ezért rendszeres a vegyszeres permetezés. A munkások érintkeznek ezekkel a mérgekkel, ami bőr- és szemirritációt, légzési problémákat, idegrendszeri károsodást, meddőséget és születési rendellenességeket okoz.
Az intenzív termesztésért a környezet is súlyos árat fizet: hatalmas erdőirtások, talajerózió, szennyezett ivóvíz.
A siker titkos fegyverei
A Costa Rica-i ananászültetvényeken dolgozók 70%-a nicaraguai bevándorló. Általában illegálisan tartózkodnak itt, ezért alacsony bérért is munkába állnak, és kiszolgáltatott helyzetüknél fogva nem követelnek jobb munkakörülményeket, nem lépnek be szakszervezetbe.
Ráadásul Costa Ricában az ananászültetvények munkásainak fele kölcsönzött munkaerő, nem állnak közvetlenül az ültetvénytulajdonos alkalmazásában. Ez hatékony módja a munkavállalókat védő törvények, a munkáltatói kötelességek megkerülésének.
Aki mégis csatlakozna egy szakszervezethez, azt diszkriminálják (például ha kirúgják, biztos lehet benne, hogy máshol sem kap munkát), zaklatják, de akár fizikailag is bántalmazzák.
Mindezek után nem meglepő, hogy a latin-amerikai ország ananásztermesztő munkásainak kirívóan alacsony hányada, összesen 2%-a áll szakszervezeti védelem alatt.
A fair trade ültetvényeken „ismerik” a szakszervezeteket is
A fairtrade, bio és egyéb rokon tanúsítványokkal ellátott ültetvényeken a fent leírtaknál lényegesen jobb a helyzet, bár európai mércével mérve, itt is van még hova fejlődniük.
A banán- és ananásztermesztők jogaiért küzdő Bananalink egy 2010-ben készült tanulmányában négy ghánai fair trade és biogazdaságokban dolgozók helyzetét tárta fel.
A termesztés ezekben a cégekben kisebb, 100-2000 hektáros területeken történik. Az ültetvényeken a környező települések lakói dolgoznak.
A vizsgált Bio Exotica, a Jei River, a Golden Exotics és a Gold Coast Fruits támogatja a szakszervezeteket, és kiváló kapcsolatot tart fenn a helyi közösségekkel. Ezeken az ültetvényeken, jóllehet a munkások kevéssé vannak tisztában jogaikkal, általában véve tiszteletben tartják a munkavállalók jogait, nem alkalmaznak gyermekmunkát, a kismamák számára biztosítják a gyermekgondozási időt.
Kép [cc]wolfharu
A cikk a Nemzetgazdasági Minisztérium támogatásával a FV-I-11-D-0007 jelű pályázat keretében valósult meg.
***