| Tudatos Vásárló

Háztartási napelemes kiserőművek és intelligens energiamérés

Magyarországon a napsütéses órák száma alapján legalább 200 megawatt áramtermelő kapacitást lehetne kiépíteni kisebb projektekből.

A napelemekkel kiépíthető 200 megawatt kapacitás (a jelenleg kiépített áramtermelő
kapacitás több mint nyolcezer megawatt)
mérsékli az
elsődleges energia importszükségletét és ráadásul növeli az adott ingatlanok értékét is
– mondta Herbert Ferenc, a Kandó Kálmán Főiskola megújuló energia kutatási
központjának vezetője az MTI-nek.

A szakértő kifejtette: a napelemes áramtermelés beruházási költsége egy átlagos háztartás
ellátására ötezer euró körül van, mintegy 1,25 millió forintot tesz ki. Az áram
jelenlegi árát számolva ennek megtérülése most még nem látható, de néhány év
múlva már „visszajön” a pénz. Amerikai számítások szerint ott már az
évtized közepétől megtérülő beruházás lesz napelem telepítése áramtermelésre. A hosszú, 25
év feletti élettartam, a nulla káros anyag kibocsátás mellett további előny az is, hogy
a tetőre szerelve a napelem árnyékoló hatása több Celsius fokkal mérsékli az
épület belső hőmérsékletét.

Dán András, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem egyetemi tanára és
Vajta László az egyetem dékán-helyettese elmondta: az E.ON Titász területén megkezdett kísérleti
projekt keretében 30 fogyasztónál olyan mérési rendszert helyeznek
üzembe, amely megmutatja majd a fogyasztónak, hogy az egyes napszakokban
mennyibe kerül számára a villamos áram. Az ár ismeretében a fogyasztó akkor
kapcsolhatja be háztartási eszközeit, amikor az a legolcsóbb.

 

Forrás: MTI

Kép [cc] Chandra Marsono

A Földet csak úgy menthetjük meg, ha változatunk a fogyasztási szokásainkon. A Tudatos Vásárlók Egyesülete a fenntartható fogyasztásért küzdő hazai közhasznú civil szervezet. Működésünket magánszemélyek támogatásai, pályázati források és fizetős tesztjeink biztosítják.

Szakmai függetlenségünket csak úgy tudjuk megőrizni, hogy

✅ nem publikálunk szponzorált tartalmakat
✅ nem fogadunk el vállalati adományokat, ajándékokat
✅ nem kérünk a potenciális hirdetőktől befolyó reklámbevételekből..

Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy

❌Cikkeinkben nem zavarnak reklámok, ilyet egyetlen oldalunkon, médiafelületünkön sem látsz.
❌Amikor egy gyártó/márka/termék értékelését olvasod, biztos lehetsz benne, hogy véleményünket nem befolyásolta reklámbevétel, adomány, ajándék vagy más együttműködés.
❌ Honlapunk tulajdonosa maga az egyesület, ezért nem veszélyeztet minket a tulajdonosi befolyásolás vagy a médiafogyasztási szokások hirtelen megváltozása.

A Tudatos Vásárlóknál úgy lehet termékekről olvasni, hogy azért sem közvetve, sem közvetlenül nem fizetett semmilyen cég. Hol van még ilyen tartalom?

Ha szeretnél még hasonló tartalmakat látni, akkor támogasd a munkánkat rendszeres adományoddal!

Adományozok

Képezd magad a webináriumainkon!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Válassz hírleveleink közül:*

    Egyesületünk nem fogad el pénzt cégektől, ezért cikkeinket hirdetések nélkül olvashatod. Működésünk fenntartásához viszont magánadományokat gyűjtünk. Támogasd a munkánkat, hogy tartalmaink ingyenesek maradhassanak azoknak is, akik nem tudnak adományozni!

    Megszakítás